Csütörtökön még mindig nem tudjuk, ki lesz Amerika következő elnöke, és az elhúzódó szavazás és a később beérkező és megszámolandó nagy tömegű levélszavazatok miatt még az is előfordulhat, hogy csak vasárnap fog kiderülni, hogy ki is fogja vezetni az Amerikai Egyesült Államokat. Mindenki találgat, számol, és a számunkra furcsa és szinte érthetetlen amerikai választási rendszer szakértőjévé képezte ki magát. A tét ugyanis hatalmas.
Nagyon nem mindegy, ki lesz a győztes. Se Amerika, se a világ, se hazánk szempontjából.
Donald Trump négy évvel ezelőtti sima győzelme és megválasztása sokkolta a liberális fősodort, a washingtoni központú globális háttérhatalmat, aminek a legfontosabb oka az volt, hogy egyetlen közvélemény-kutatás sem jelezte, hogy a milliárdos celebnek és üzletembernek akárcsak halovány esélye is lehet megnyerni az elnökválasztást. A magukat az emberiség új szellemi vezetőinek hallucináló hollywoodi színészek, celebek és zenészek is magasabb fordulatszámra kapcsoltak, és a ballib sajtóval, a Clinton-közeli nemzetközi médiával karöltve kezdtek kampányolni Hillary Clintonnak. Nem kicsit. Nagyon. Ahogy a csövön kifért.
Koncerteken, díjátadókon, tüntetéseken, tehát voltaképpen mindig, mindenhol, reggel, délben és este harcoltak a baloldali elnökjelöltért és a demokratákért.
De az amerikaiak jelentős része a hatalmas presszió ellenére mégis inkább szavazott a kissé bumfordi, a politikai korrektség képmutatásra és hazugságokra épülő szabályaival szakító Trumpra. Tették mindezt úgy, hogy ebbéli szándékukat még az anonim módon elvégzett közvélemény-kutatások során is eltitkolták. Féltek ugyanis a legendás liberális toleranciától, vagyis a következményektől, a megbélyegzéstől vagy a munkájuk elvesztésétől.
Teljes joggal.
A föld legrégebbi demokráciájában ugyanis az a teljesen abszurd helyzet állt elő, hogy bizonyos városokban és számtalan munkahelyen egy jobboldali, republikánus szimpatizánsnak egyszerűen nem volt más választása, mint hogy nyugalma és egzisztenciája védelmében titokban tartsa politikai szimpátiáját. Az elfogadó és végtelenül toleráns liberálisok ugyanis – tisztelet a maroknyi kivételnek – egyszerűen képtelenek – ott is – elfogadni a sajátjuktól eltérő véleményeket.
Ismerős, ugye?
Számtalan példát láthattunk arra – még akkor is, amikor Trump már Amerika elnöke lett –, hogy egy piros színű Make America Great Again feliratú sapka hordása is elég volt ahhoz, hogy a viselőjét elbocsássák a munkahelyéről, nyilvánosan megszégyenítsék vagy megtagadják tőle a kiszolgálást egy étteremben. És mindezen nagyon durva kirekesztések se a tengerentúli, se a hazai ballib, haladó sajtóban nem verték ki a demokrácia, a szólás- és véleményszabadság biztosítékait.
És tulajdonképpen ez a legrémisztőbb az egészben.
Mert lehetnek, sajnos mindig is lesznek olyan szélsőségesek, elvakultak, fundamentalisták, akik azonnali hatállyal kirúgatnák, tönkre- és földönfutóvá tennék, sőt börtönbe záratnák mindazokat, akik más pártokra szoktak szavazni, és akik bizonyos kérdésekre más válaszokat adnának, mint ők, de az ilyen félbolondokat elismerés és ünneplés helyett inkább nyilvánosan el kellene ítélni, ki kellene rekeszteni vagy legalábbis elmagyarázni nekik és a közvéleménynek, a nyilvánosságnak, hogy egy demokráciában a legkevésbé sincs rendjén pártpreferencia alapján diszkriminálni a választópolgárok jó részét.
De ilyesmi a balliberális sajtóban se Amerikában, se idehaza nem történt, volt viszont helyette gúnyos röhögcsélés, helyeslés, egyetértés, jobb esetben cinkos (el)hallgatás meg félrenézés. És mindezek ellenére, esetleg pont az ilyen dolgok hatására, no meg dac, a konzervatív dac miatt Hillary vesztett, Trump pedig nyert.
Clintonné a vereséget a beszámolók szerint olyannyira nem tudta feldolgozni, hogy összeroppant, napokig nem állt a nyilvánosság elé, és amikor ez mégis megtörtént, abban sem volt köszönet. Smink nélkül, összetörve nyilatkozott, olyan ember benyomását keltette, mint aki elhitte, hogy ő lesz Amerika első női elnöke, és képtelen elviselni, hogy ez nem így történt; hogy vesztett.
Ahogyan a szavazói sem. Egyes beszámolók szerint a vereség hírére a szállodai szobáját is szétverte. A választói pedig később fél Amerikát. Patakokban folytak a liberálisok könnyei, majd minden hónapra jutott egy-egy tüntetés, amelyek végén valahogy mindig felgyulladt pár tucat rendőrautó és néhány rendőrőrs. A liberálisok nem bírták elfogadni, hogy nem az ő szájuk íze szerint történnek a dolgok, és hogy Trump jobboldali, konzervatív értékek mentén igyekszik vezetni az országot.
Pedig – és ezt még a hazai liberális elemzők is elismerték – nemhogy nem ment csődbe az amerikai gazdagság, de a járvány megérkezéséig egyenesen rekordokat döntött, sosem látott mértékig csökkent a munkanélküliség, és Trump ugyan szavakban harcias volt, azonban háborúk indítása helyett inkább békéket kötött. A politikai klíma viszont az elért sikerek ellenére négy év alatt sem változott meg, sőt. A liberálnácik tudták fokozni a fokozhatatlant.
Azokat a kertvárosi lakókat, akik a házaik elé ki merték rakni a Trumpot támogató táblácskákat, megtámadták, kertjüket szeméttel borították be, ablakaikat bedobálták. A Trump-szavazók, ha lehet, még jobban meg lettek félemlítve, így még óvatosabbakká váltak, sokkal jobban rejtőzködtek, mint az előző elnökválasztás előtt.
A végeredménytől függetlenül az elnökválasztás kimenetele szoros lesz. Szoros, pedig a közvélemény-kutatások fölényes Joe Biden-győzelmet jósoltak. Ami sajnos azt jelenti, hogy a liberális véleményvezérek, a monopolhelyzetben lévő technológiai óriások, a politikusok és a fősodratú, haladó sajtó a viták helyett még mindig a kirekesztés, a megbélyegzés, a Facebook-, illetve a Twitter-tartalmak ipari mértékű törlésének a „kultúráját” erőltetik.
Egy olyan világot szeretnének, ahol nincs másik vélemény. Ahol a jobboldali, konzervatív emberek félelemben élnek. Ahol ezeknek a szavazóknak a politikai szimpátiájukat, ha lehet, életük végéig el kelljen titkolniuk. Ahol jobb lenne, ha a nem liberális hitben élők nem is szavazhatnának a nem liberális jelöltekre, de még jobb lenne, ha ilyen emberek egyáltalán nem is lennének. Ide jutott a nyugati szabad világ vezető hatalma: napjainkra a félelemfaktor beleégett Amerika Trumpra szavazói felébe a demokrata baloldal egzisztenciális és véleményterrorjának „köszönhetően”.
Ilyen körülmények között az egész világ lélegzet-visszafojtva figyeli, hogy melyik elnökjelölt fog nyerni. Az, amelyiknek a politikája bujkálásra, rejtőzködésre kényszeríti ellenfele szimpatizánsait, vagy amelyik elfogadja, hogy léteznek olyan amerikaiak is, akik nem kedvelik sem őt, sem a pártját.
