Igaz, előtte azért mély nyomot hagyott a történelmi emlékezetben a Kun Béla- és Szamuely Tibor-féle 1919-es tanácsköztársaság, a véres vörös kommün. Hát akkor szintén nem fukarkodtak a politikai ellenfelek elleni támadóakciókkal. Egészen konkrétan a konzervatív polgárság – marxista terminológiával a burzsoázia – megsemmisítését tűzték ki célul. Előtte azonban ugyanúgy verbális hadviseléssel vezették fel a mészárlásokat, a tömegek elleni engesztelhetetlen osztályharcot. 

Azért amit lehet, megtesznek a kommünhöz való hasonlatosság érdekében. Kun Béláék egy-két hónap múltán minden lapot betiltottak a Népszava és a Vörös Ujság kivételével. A rengeteg bebörtönzött között újságírók is szép számmal voltak. A Tisza Párt új elvtársai láthatóan ezen a nyomvonalon szeretnének haladni, elég, ha valamennyi, nem őket ajnározó médium lepropagandistázására, emberszámba sem vételére, lebűnözőzésére gondolunk. Már csak az hiányzik a kommünnel történő még szélesebb körű azonosuláshoz, hogy kormány helyett ők is Népbiztosok Tanácsát hozzanak létre, amelyben miniszterek helyett népbiztosok trónolnának a bársonyszékeken.

A győzelemként tálalt megszorításorgia, ami a brüsszeli Új Szovjetunió kívánalmainak szolgai teljesítése után törvényszerűen be fog következni, az ifjabb generációkat fokozottabban sújthatja, mivel őket váratlanabbul éri. Sok beugrasztott fiatal döbbenhet majd rá, hogy a választás nem egyfajta agresszív számítógépes játék, amit ha megunnak, ki lehet törölni egy delete-gombbal. Hanem olyasvalami, aminek a levét pesszimális esetben négy évig ihatják. Az engedelmes eszközként, állázadásra felhasznált, hatalmi trendkövetővé faragott, átvert áldozatok hamarosan kénytelenek lesznek ezt egy életre megtanulni.