Amikor a Heinz-Christian Strache-botrány napvilágot látott vagy tudatosan kiszivárogtatott részleteit olvassuk, az az érzésünk támad, hogy egy B kategóriás, alacsony költségvetésű akciófilm forgatókönyvét tartjuk a kezünkben.
Van itt minden: ibizai éjszakai élet, drog, alkohol, oroszok, nők, pénz, politikai összeesküvés. De az élet ennél még bonyolultabb. A szélsőjobboldalinak titulált osztrák Szabadságpárt vezetője a féktelen szórakozási lehetőségeiről elhíresült Ibizán pihente ki fáradalmait. Ott, ahol már várta a gondosan előkészített csapda. Kibérelt luxusvilla, kamerákkal telerakva.
Bizalmasa, a Szabadságpárt frakcióvezetője, Johann Gudenus javaslatára meglátogatják a villa állítólagos tulajdonosnőjét, akit Gudenus korábban mint egy orosz milliárdos unokahúgát ismert meg.
Lehetett volna bárki más az orosz milliárdosok világából, hiszen Strache számára ismeretlen volt a nő. A tetemes alkohol, energiaital és talán drog pedig elaltatta a célszemély éberségét, aminek következményeitől állítólagos barátja, párttársa sem védte meg. Sőt!
A felvétel szerint az egyre felszabadultabbá váló Strachét hosszú órákon át beszéltették. Szinte adták alá a lovat, egymás után dobták föl a témákat, szisztematikusan haladva a cél felé.
Ami nem lehetett más, mint hogy kimondja a kívánt, remélt szavakat, mondatokat. A média szerint az akció 600 ezer euróba került. Ez hatalmas összegnek tűnik, de valljuk be, a végeredményt tekintve aprópénz. Ezt követően az ismeretlen megrendelők gondosan lefagyasztották az anyagot – és vártak. Közel két évig nem szivárgott ki semmi, ami azt mutatja, hogy a végrehajtásban részt vevő szereplőket jól megfizették és valószínűleg meg is fenyegették.
Hiszen az a gyenge pont minden ilyen műveletnél, hogy valaki elkezd fecsegni vagy még több pénzt akar az információk idő előtti piacra dobásából. De ez a hosszú csend árulkodó.
Ezt nem néhány bűnöző vagy botcsinálta oknyomozó újságíró szervezte meg. Az előkészületek, a végrehajtás, majd a közel kétéves csend profi, titkosszolgálati jegyeket mutat. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy egy konkrét ország titkosszolgálata hajtotta végre az akciót, de azt igen, hogy a műveleti munkában jártas szakemberek is dolgoztak benne.
Néhány héttel a lejárató akció elindítása előtt Jan Böhmermann német komikus egy akkor még érthetetlen poént sütött el az egyik műsorában: most nem tud beszélni, mert be van kokszolva, Red Bull-lal feltankolva és néhány szabadságpárti haverral bulizik egy orosz oligarcha villájában, Ibizán. Ezt két ember biztosan értette: Strache és Gudenus.
Mi értelme lehetett ennek a „tréfás” üzenetnek? Tartok tőle, hogy csak egy: az egész lejárató akciót megrendelők megpróbálták megzsarolni az alkancellárt. Az üzenet jelentése: mindent tudunk, bármikor kirobbanthatjuk a botrányt.
Strache óvatlanságáról, butaságáról már sokan írtak, nyilatkoztak. Teljes joggal. Gyakorlatilag házhoz ment a pofonért. De egy dolog mégis a mentségére szól. Vállalta tettéért a felelősséget, nem kötött elvtelen alkukat és talán nem hagyta magát megzsarolni sem.
Ezt a forgatókönyvet erősítheti, hogy a botrány utáni pánik első óráiban még Sebastian Kurz kancellár is azt mondta, hogy nem lepné meg, ha róla is készültek volna olyan megrendezett videók, amivel őt is kompromittálni próbálják. Szinte előre menekült a fiatal kancellár.
A másik kijelentése is árulkodó. Úgy vélte, hogy az osztrák szocialisták kampánytanácsadója, Tal Silberstein készíthette a lejárató anyagot. Szerinte ebben a félelmetes üzletágban Silberstein az egyik legjobb, amit már több országban is bizonyított.
Ausztriában a botrány mögött a német érdekeltséget sem zárják ki. Ezt erősítheti, hogy a Spiegel előtt a Kurzschluss14 nevű Twitter-fiók tette közzé a videó részleteit, amely a Zentrum für Politische Schönheit nevű német bevándorláspárti NGO-val áll szoros kapcsolatban.
Egy dolog, ami szinte biztos: hogy ezt a lejárató akciót nem az oroszok szervezték. Egyszerűen azért, mert semmilyen érdekük nem fűződött Strache megbuktatásához. Ami támpontot adhat, az maga az alkancellár személye és a botrány kirobbantásának az időpontja.
Ebből nagy valószínűséggel következik, hogy az uniós választások előtt a bevándorlást ellenző szabadságpárti politikus látványos megbuktatásával befolyásolni akarták a szavazókat, illetve üzenni akartak a többi ország konzervatív politikusainak is.
Valljuk be, brutálisan kemény fenyegetés ez az akció. Néhány százezer eurót befektetve, némi titkosszolgálati tapasztalatot, szakismeretet felhasználva politikusokat, pártokat, sőt kormányokat lehet megbuktatni. A Kurz-kabinet sikeres megbuktatása már csak hab volt ezen a tortán.
Ebből a példából tanulni kell! Nemcsak a politikusoknak, hanem a védelmükért felelős biztonsági szolgálatoknak, szakembereknek is. Annál is inkább, mert nem lehet tudni, hogy vajon hány ilyen műveletet hajtottak már végre sikeresen Európában. Csak ott elmaradt a botrány, mert a célszemélyt sikeresen megzsarolták.
Ennek fényében érdekes lehet megvizsgálni több nyugat-európai politikus színeváltozását. Amikor nem értettük, hogy miért váltak bevándorláspártivá, az iszlám térnyerését elfogadó, multikulturális Európát vizionáló élharcossá egykori keresztény-konzervatív politikusok. Mert ennek a biztonsági kockázata, következménye beláthatatlan.
A szerző titkosszolgálati szakértő
