Képzeljünk el egy jelenetet! Meg kell próbálnunk elvonatkoztatni a valóságtól; néhány olvasónk fel is fog szisszenni és felháborodott olvasói leveleket kezd fogalmazni, amelyek arról fognak szólni, hogy azért a fikciónak is vannak határai, a hazugságokat hagyjuk inkább a függetlenobjektív ballib média dolgozóira.
Kubában járunk, kellemes meleg van, enyhe szél fúj csak, no nem túl erősen, épp csak meglegyinti a pálmafák lustán himbálózó, hosszúra nyúlt leveleit. Néhány muzsikus a rumba fülbemászó dallamait játssza. Nevetés hallatszik, többen táncolnak. A korai időpont ellenére a pihenő vendégek egy része kissé be van csípve.
Egy luxusszálloda feszített víztükrű medencéje mellett, egy bár előtt két férfi ül. Beszélgetnek, szivaroznak, néha pedig egy jóízűt kortyolnak valami méregerős, minőségi kubai rumból. Sztoriznak, pontosabban inkább csak a magasabbik, a vékony szemüveges beszél. Nem is beszél, inkább szaval, anekdotázik, szerepel. Miután pedig a harmadik italt is legurítja, táncra perdül. Esetlenül, szögletesen mozog, két karját kitárja, a ritmust végtelenül tiszteli, hajladozik, topog.
Vörös a feje, a szálloda többi vendége kínosan feszeng, igyekeznek nem nézni a kellemetlen produkciót, azonban ez egy roppant nehezen teljesíthető feladat. Kicsit olyan, mint amikor egy szörnyű baleset láttán minden autós a fékre lép, lelassít, és képtelen nem végigpásztázni a roncsokat, az ütközés modern alkotásait, a füstölgő maradványokat.
Az alacsonyabb, barna hajú férfi, a szemüveges barátja vagy inkább beosztottja, készségesen nevet – nem szemtelenül – főnökén, a térdét csapkodja, néha óvatosan hátba veri, no nem túl bizalmaskodóan, hanem tisztelettel – pontosan tudja, hol a helye –, csüng a szavain, és mikor meglátja a táncos mozdulatokat, felkiált: – Feri, esküszöm, jobb vagy, mint Hugh Grant! Csináljuk meg ezt egy viccesbe, ha hazaértünk!
A szemüveges a dicséret hallatán álszerényen ingatni kezdi a fejét, kissé leereszti keselyűként kitárt hosszú karjait, és miközben kikér egy újabb poharat, röhögve válaszol. Jól van, András, te tudod, ez a te szakterületed, csináljuk meg, csináljuk meg, hadd pukkanjon meg a Viktor, hogy ebben is jobb vagyok nála. Dél van, egyre csak melegszik a levegő, a két férfi ezért beül a vízbe, majd alig tíz perc múlva hangosan horkolva elalszanak.
Mellettük pár méterrel két nő morgolódik, pironkodva figyelik a részegen hortyogó alakokat. A magasabbik idegesen magyaráz: – Én mondom, ebből még baj lesz, nem bírom nézni, hogy Feri mindig leissza magát, nem viccelek, el fogok válni vagy elmegyek jó messze, mondjuk Brüsszelbe. Látni sem bírom, Kriszta. Tényleg.
Kriszta, az alacsony szőke megértően bólogat, néha megsimogatja barátnője haját, és így nyugtatja: – Hidd el, Klára, minden rendben lesz, Feri jó ember, csak hát egyre jobban kezd belegabalyodni a hazugságaiba. Majd ha hazaérünk, András ezt is megoldja, minden rendbe fog jönni. Jövőre csak nevetünk majd ezen az egészen.
A szereplők ismerősek lehetnek: Gyurcsány Ferenc, Bárdos András, Dobrev Klára és Máté Krisztina játszották a főbb szerepeket, és egyáltalán nem valószínű, hogy minden pontosan így történt, csak annyi biztos, hogy a két család még Gyurcsány kormányzása idején együtt nyaralt Kubában. Bárdos akkoriban műsorvezetője és – most figyeljünk! – főszerkesztője volt a TV2-n sugárzott Tényeknek. Amelynél akkoriban nem nagyon volt kormánybarátabb műsor, a köznyelv egész egyszerűen csak vörös híradónak hívta.
Bárdos feleségével, Máté Krisztinával olyan szoci-szadi agitpropot tolt, hogy állítólag Észak-Koreából is küldtek megfigyelőket, tanulják már ki a propaganda minden csínját meg bínját. Mindezeket csak azért idéztük fel, mert a hét elején tömegesen kaptak agyvérzést ellenzéki újságírók amiatt, mert Velkovics Vilmos is tanítani fog az SZFE-hez tartozó Film- és Médiaintézetben. Ahol a Gyurcsány elvtárssal nyaralgató Bárdos elvtárs 2008-tól intézetvezető-helyettes volt. Meg felesége főnöke is egyben, amihez legjobb tudomásom szerint miniszteri engedély szükséges. Amivel nyilván nem volt semmi gond, megkapta a pecsétet az elvtársaktól.
Persze ne legyünk rosszindulatúak, az is lehet, hogy Feri és Bandi a vakáció egész ideje alatt az újságírói függetlenségről beszélgettek, de szóba kerülhetett az objektivitás is. Nincs is annál jobb, amikor fecskére vetkőzve sörözik Feri és Bandi, miközben arról csevegnek, hogy a sajtó elsődleges feladata a hatalom ellenőrzése. És persze tanított ott még Kolosi Péter, aki az RTL vezérigazgató-helyettese, Kotroczó Róbert, aki pedig az RTL hírigazgatója, és Rangos Katalin is.
Csupa-csupa jobboldali/konzervatív médiaszakember. Ja, nem. Olyat nem nagyon engedtek a Film- és Médiaintézet közelébe.
Jó volt ez így? Azt hiszem, nem. A legkevésbé sem. Talán mégis okkal történtek változások az SZFE-n.
