Ilyen volt Németországban a düsseldorfi székhelyű, Ansaar International nevű szervezet, amely a gyanú szerint adománygyűjtésnek álcázva támogatott a Közel-Keleten radikális iszlám szervezeteket – mint például a Hamász –, segélyprogramok legendáját felépítve, amögé elrejtőzve. A német alkotmányvédelmi hivatal már 2012 óta megfigyelés alatt tartotta a szervezetet. 2019 tavaszán közel száz helyszínen tartottak házkutatásokat, hogy bizonyítékokat gyűjtsenek az illegális tevékenységükről és kiemelt támogatóikról. Az összehangolt művelet érintett egy Magyarországra igazolt tunéziai származású, de berlini születésű labdarúgót is. Mivel az eljárás még folyik, és most nem is a személye, inkább a tendencia érdemelt figyelmet, ezért ne nevesítsük. A német elhárítás már évekkel ezelőtt felfigyelt rá, ezért 2017-ben Bundesliga-csapata már kitette a keretéből, mert nem nézte jó szemmel a labdarúgó tevékenységét.
Egyszóval, a német hatóságok sikeresen felderítettek és elzártak egy iszlám terrorszervezeteket finanszírozó csatornát, ami nagyon komoly elismerést érdemlő szakmai siker. Sok év megfeszített munkája, sok ember szaktudása és sok-sok pénz kellett egy ilyen sikeres akcióhoz.
Amiért ez a konkrét eset igazán figyelemreméltó számomra, az az, hogy elmúlt évek során megismertük ennek az éremnek a másik oldalát is. Konkrétan a szervezett bűnözés, az illegális kábítószer-, fegyver- és embercsempészet és a radikális iszlám terrorszervezetek kapcsolatát, a bűnözésből származó jövedelmek egy jelentős részének átszivárgását a terroristákhoz.
A közelmúltban láthattuk, hogy a román határon lebukott embercsempészek fejenként ötezer eurót kértek a migránsoktól. Egy fiatal afgán férfi riporteri kérdésre elmondta, hogy Görögországban 3600 euróért tud vásárolni görög útlevelet, amivel Németországba fog utazni. Azt is tudjuk, hogy a tengeri útvonalakon két-háromezer euróért ültetik a lélekvesztőkbe a szerencsétleneket. Ha most egy elnagyolt számítást végzünk, akkor azt mondhatjuk, hogy egy Afganisztánból útra kelő migráns minimum 10-15 ezer eurót fizet ki az embercsempészeknek, mire eléri Nyugat-Európát.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!