Karaktergyilkosság a Vígszínházban

Miért nem akkor tetszettek, kedves színészek, siránkozni, amikor eljöttek a Vígszínházból? Csak nem azért, mert akkor az ellenzéki politika még fogta Eszenyi kezét?

Gyula, 2016. július 14. Eszenyi Enikõ (b) Erzsébet és Trill Zsolt (elöl) III. Richárd szerepében William Shakespeare III. Richárd címû drámájában a Gyulai Várszínházban 2016. július 13-án. A darabot a Shakespeare Fesztivál keretében mutatták be ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében. MTI Fotó: Rosta Tibor Fotó: Rosta Tibor

Naponta olvasom a volt vígszínházi színészek gondosan felépített „spontán” sirámait a megaláztatásukról, amit tervszerűen adagolnak a mögöttük állók, akik biztatják, hergelik őket, hogy rúgjanak bele, még és még az általuk évtizedeken át istenített, most már döglöttnek látszó oroszlánba. Az egyébként semmilyen sajnálatra nem méltó Eszenyi Enikőbe, aki most azt kapja vissza, amit megérdemelt az éveken át tartó, az egész szakma és a politika által is tudott pszichikai terror, a munkatársak megalázására épülő igazgatói tombolása miatt. Ezt a vezetési stílust nem igazolhatja semmi. Egyszer és mindenkorra számoljunk le az ilyesféle, nehezen minősíthető ámokfutással, amit egyesek még mindig megengedhetnek maguknak!

Hosszú évekig hallgatott a szakma, tűrte a frusztrált személy ügyeit a Vígszínház élén, az úgynevezett művészi szabadság hamis narratívája és a hozzá nem értő politikusok miatt, akik ebben az állítólagos szabadságban hittek, de legalábbis valamilyen érdekből úgy tettek, mintha hittek volna. Semmilyen emberi megaláztatás nem igazol semmiféle művészi szabadságot, esztétikai minőséget, tehetséget, telt házat. Még mindig túl sok a szakmában a szexuálisan vagy pszichésen frusztrált, így másokat tovább frusztráló személy (rendezők, színházi vezetők és az őket szolgáló kritikusok), akik úgy gondolják, hogy mindent megengedhetnek maguknak.

A politikai terroristákat ismereteim szerint üldözik és elítélik. A színházi élet szellemi terroristái kivételt képeznének? Miért? A XXI. században ez már tarthatatlan! Az ilyen embereknek el kell tűnniük a színházi életből, a szakmának ki kell vetnie magából őket. Kettőt már sikerült „ártalmatlanítani”. Köszönet érte, bár nem volt egyszerű. Sokan védték őket. Ugyanakkor az is felháborító, ahogy az utóbbi napokban ennyire szervezett módon nekiestek Eszenyinek – más vagy mások által biztatva – egykori kollégái. Vajon ki/kik állnak mögöttük? Ötletem lenne.

Nem mellékes kérdés: miért nem akkor tetszettek, kedves színészek, panaszkodni, siránkozni, amikor eljöttek a Vígszínházból? Csak nem azért, mert akkor az ellenzéki politika még fogta Eszenyi kezét? Rendben, megértem, ugyanaz lett volna a sorsuk, mint napjainkban Eszenyinek. De erkölcsi kérdés, hogy akkor most is hallgatniuk kellett volna, nem pedig felbátorodva tetemre hívni az igazgatót. Mert ez így erkölcstelen, gyáva, aljas és pitiáner volt. Ahogy Eszenyi védekezése sem lett különb.

Újra sikerült a magyar színházi életet lejáratni a közönség előtt. Oda-vissza kiteregették a szennyest. Szégyellje magát mindenki, aki ebben a megkésett, utólagos boszorkányperben részt vett! Eszenyi is. Az őt most utólag megtagadó színészei is. És mindazon politikusok – a szellemi holdudvarukkal együtt –, akik az egész ügy mögött állnak.

A felbujtók végül elérték céljukat. Eszenyi lemondott. Véghezvitt karaktergyilkosság. Ez történt.

A szerző a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója