Meg kell állítani a korrupt brüsszeli pénzköltéseket!

Az európai biztosok és más uniós tisztségviselők, fontos intézményi vezetők vagyona értékéről nincsen pontos képünk az átfogó kontroll és a jogintézmény hiányában.

A brüsszeli uniós hatalmi elit aktuális politikai megfontolásoktól vezéreltetve vesz célkeresztbe nemzetállami kormányokat, például a korrupció gyanúja miatt megsuhogtatva kardját felettük. Ez már örökzöld cselekményelemként, toposzként van jelen a Brüsszel és nemzetállamok közötti harcokban. Kétségtelen: az Eurobarométer egyik felméréséből kiderül, hogy az unió polgárai szerint is fontos ezt a kérdés, mivel nyolcvan százalékuk úgy véli, ez érinti a nemzeti intézmények működését, míg hetven százalékuk szerint korrupció az Európai Unió intézményeiben is létezik. Utóbbiról sajnos csak keveset tudhatunk, míg az egyes tagállamok korrupciós helyzetében az adott kormány súlya, befolyása lesz a döntő abban, hogy Brüsszelben mennyire és meddig húzogatják az adott tagország bajszát.

Történt ugyanis, hogy 2014-ben – első alkalommal – tagállamokra lebontott antikorrupciós jelentést adott ki az Európai Bizottság (ez még a Barroso-féle időszak volt), majd 2017 elején Frans Timmermans alelnök kínos magyarázkodása nyomán végül mégsem adták ki a szinte már teljesen elkészült, újabb jelentést. Így maradt a kipécézett tagállamokra gyakorolt politikai nyomás gyakorlata, amihez a korrupciós gyanúsítgatás pusztán eszköz, a kommunikációs háború jó részét pedig mára a tagállamfüggetlen, persze ettől még nagyon is elfogult nem kormányzati szervezetekre (NGO-kra) bízták.

A nagyobb súlyú tagállamok politikai nyomására végül mégis visszatartott antikorrupciós jelentés esete persze csak egy a sok közül. De vessünk most egy pillantást az uniós intézmények helyzetére!

Mi az oka annak, hogy az uniós polgárok közel háromnegyede pénzügyi csalásokat, visszaéléseket sejt Brüsszelben?

Tény például, hogy az európai biztosok és más uniós tisztségviselők, fontos intézményi vezetők vagyona értékéről nincsen pontos képünk az átfogó kontroll és a jogintézmény hiányában, amiként jogi normaként előírt lobbiszabályozás sincsen mindmáig Brüsszelben. Pedig egy megkérdezésekre hivatkozó kimutatás szerint az uniós intézmények különböző tenderein pályázatokat benyújtó cégek 32 százaléka nyilatkozta azt, hogy valószínűleg korrupció miatt nem az ő pályázatát hozták ki nyertesként. Ennek alapján jó okkal feltételezhető, hogy a brüsszeli intézményrendszer közbeszerzési ellenőrzési rendszere súlyos hiányosságoktól szenved.

Mondhatnánk persze azt is, hogy e tényen nincsen okunk meglepődni. Amiként nem véletlen talán azt sem, hogy Jean-Claude Juncker elnöklete alatt tapodtat sem kívánt előrelépni az Európai Bizottság e helyzet megváltoztatásáért, sőt mint az antikorrupciós jelentés vélhetően nyugati nyomásra történő visszatartása mutatta, a Berlin–Párizs-tengely bábjaként működő luxemburgi diplomata könnyedén kenyérre kenhető figurája lett a brüsszeli közéletnek. De miért nincs okunk meglepődni a brüsszeli korrupció csupán jól sejthető mivoltán? Emlékezzünk csak, hogy 2014 novemberében mekkora nemzetközi botrány robbant ki amiatt, hogy a LuxLeaks-ügyben mik derültek ki Juncker korábbi miniszterelnöki időszakáról: példának okáért Luxemburg 340 korporációval kötött titkos adómegállapodást 2002 és 2010 között, hogy csupán egyet említsünk. Lehet, hogy csak a bevált luxemburgi praktika lett kicsit megfazonírozva vagy brüsszelesítve?

Egy bizonyos: az Európai Ügyészség nem megfelelő megoldás ahhoz, hogy az uniós polgárok megingott bizalmát, az Európai Unió intézményeibe vetett hitet visszaállítsa. Most ugyanis csak azt látják, hogy önmaga átláthatósága helyett Brüsszel az egyes tagállamokat vegzálná ügyészségi módszerekkel, az újonnan felálló intézmény luxemburgi székhelyéről azonnal kezdeményezve a gyanúsítottak letartóztatását, bizonyos ügytípusokat teljesen kivonva a nemzeti hatóságok hatásköréből, azokat önkényes módon saját jogkörébe vonva. Ez színtiszta autokrácia lenne.

A valódi átláthatóság megteremtésére sokkal inkább alkalmas az, hogy a nemzeti parlamentek által megválasztott, legitim felhatalmazású, független pénzügyi ellenőrökből álló hivatal végezze az intézmények költéseit és pályáztatásait. A pénzügyi ellenőrzés újfajta – ténylegesen kontrollálni képes – rendszere megakadályozhatná például, hogy a bizottság sok tízezer euróval tömhessen ki nyugat-balkáni migrációs szervezeteket, homályos tartalmú programok keretében.

Jelenleg hat olyan válságjel van, amely az Európai Unió teljes vertikumát érinti: föderalista politikai nyomásgyakorlás, például az EU-ügyészség. A jogbiztonság megingása, például a lopakodó jogalkotás. A közvetlen demokratikus eszközök gyengítése, például az EU-s polgári kezdeményezés nehézkessége. A döntési jogkörök és financiális források kiszervezése bevándorláspárti NGO-k részére, például európai jogok és értékek alapján. A titkos politikai záradékok megjelenése, például az aacheni szerződés. Végül: a határok leépítése, például a Frontex határvédelem helyett határmenedzsmentet folytatna.

A fentiek fényében különösen fontos, hogy az uniós pénzköltések átláthatósága biztosított legyen a 2021–27-es költségvetési ciklusban is. Így végre valóra válna a ma még sokak számára illuzórikus vágy, hogy az uniós intézmények tényleg arra költik a pénzünket, ami a mi érdekünket és gyermekeink jövőjét is szolgálja.

Ezért érdemes küzdenünk.

Ahogy mondani szokás, a holnap embere a mai csatában kovácsolódik. Csatára fel!

A szerző alkotmányjogász