Szélsőbalról szorongatott zsidók

Izrael-ellenes erőszakhoz és a Demokrata Párt széléhez is kapcsolódik a BLM-mozgalom.

Washington, 2020. január 28. Donald Trump amerikai elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök közös sajtóértekezletét hallgatja egy amerikai és izraeli lobogós kipát viselõ férfi a washingtoni Fehér Ház Keleti termében 2020. január 28-án. A tájékoztatón Trump felvázolta a palesztin-izraeli konfliktus rendezésére irányuló amerikai kormányzati tervet. MTI/EPA/Michael Reynolds Fotó: Michael Reynolds

Mitchell Schwartz próbált minél higgadtabban fogalmazni. – A hátrányos megkülönböztetés és a gyűlölet minden formája ellen ki kell állni – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy az amerikai sportolók megszólalásainak különös súlya van, és ezzel óriási felelősség jár. Schwartz – remélhetőleg ez még lapzártánkkor sem számít rasszista hasonlatnak – ritka, mint a fehér holló: a profi amerikaifutball-liga, az NFL kevés zsidó játékosainak egyike. A Kansas City Chiefs színeiben februárban bajnokságot, Super Bowlt is nyert támadó a liga egy másik sztárja, a Black Lives Matter (A fekete életek számítanak, BLM) mozgalom hullámvasútjára felkapaszkodott DeSean Jackson szavaira reagált. A Philadelphia Eagles fekete játékosa az Instagramon amellett érvelt, hogy a zsidók maguk alá akarják gyűrni Amerikát – ezt egy hamisnak bizonyult Hitler-idézettel is alá akarta támasztani –, és dicsőítette Louis Farrakhant, az Iszlám Nemzete elnevezésű szélsőséges fekete mozgalom vezetőjét. Majd bocsánatkérésre kényszerült. Viszont DeSean Jacksonnak másfél millió követője van az Instagramon; ezzel járna párban – ideális esetben – a felelősség, amelyről Schwartz írt.

Mindez érdekes, de kis része a slejmnek, amit a BLM a felszínre hoz, ahogyan a történelem már számos példával szolgált arra, hogy társadalmi igazságtalanságok felszámolásáért szárba szökkent mozgalmak végül csak tetézték a méltánytalanságokat. Míg azonban egy kommunista ideológusnak legalább nyomda után kellett néznie, hogy kinyomtathassa a mondanivalóját, a média mai platformjain bárki két perc alatt hülyét csinálhat magából, és még orvosi diplomára sincs szüksége hozzá, mint Falus Ferencnek. Messze nem DeSean Jackson volt az egyetlen, aki a zsidók kontójára konspirálta túl a visszataszító jelenetet, amelyben Derek Chauvin minneapolisi (nem zsidó) fehér rendőr kiszorította a szuszt George Floyd fekete állampolgárból, és amely azóta is tartó tiltakozás- és zavargáshullámot váltott ki nem csak az Egyesült Államokban. Az amerikai tömegkultúra ismert figurái is beálltak a sorba. Közülük is kitűnt az Ice Cube néven ismert rapper (polgári nevén O’Shea Jackson) a Twitteren elkövetett antiszemita ámokfutásával. Jégkockának 5,4 millió követője van az említett közösségi oldalon. Helyi szinten azonban a politikai kampányba is zsidóellenes felhangok vegyültek; novemberben nemcsak elnök-, hanem kongresszusi választásokat is tartanak az Egyesült Államokban.

Mindez Amerikában nem jogi kérdés, mint Európában lenne. Az amerikai alkotmány a véleménynyilvánítás szabadságát biztosító első kiegészítése az antiszemita megnyilvánulásokat is védi. Ahogy korábban a szélsőjobbról érkezett a zsidóellenesség, most a szélsőbalról. A BLM tüntetéshullámának részeként Los Angelesben, Washingtonban és másutt zsinagógákat, zsidó iskolákat és üzleteket rongáltak meg, falaikat Izrael-ellenes firkákkal csúfítva el. Áldozatul esett Raoul Wallenberg, a vészkorszakban a budapesti zsidókat mentő svéd diplomata Los Angeles-i szobra. Az amerikai feketék elnyomása ellen küzdőkhöz muszlim bevándorlók csapódnak, megágyazva az Izrael-ellenességre felfuttatott hangulatnak: a BLM-tüntetéseket összekötik a palesztin harag napjával, az Izrael megszálló politikája elleni tiltakozással – mintha legalábbis az amerikai zsidók felelősek lennének azért. Ehhez társul a Demokrata Párt bal széle. Ilhan Omar Szomáliában született, illetve Rashida Tlaib palesztin származású muszlim képviselőnő a Szakasznak (The Squad) nevezett kongresszusi négyes fogatban a Capito­liumon viszi ezt a vonalat. Szimbolikus jelentősége is van, hogy egy New York-i választókörzet demokrata párti előválasztásán a fekete Jamaal Brown Iz­rael-ellenes szocialista középiskolai igazgató a minap legyőzte a párt mérsékelt szárnyához tartozó, zsidó Eliot Engelt. Ez kisebb rendszerváltás házon belül: a képviselőház külügyi bizottságának elnöke 32 év után mondhat búcsút a Capitoliumnak. Joel Pollak, a Breitbart hírportál korábbi főszerkesztője új könyvében, a Vörös novemberben részletesen ír a Donald Trump elnök legyőzésére készülő Demokrata Párt szélsőbalra tolódásáról.

A hétmilliós amerikai zsidóság egy része elbizonytalanodott. Miközben jelentős részük demokrata szavazó, a párt balra és az Izrael-ellenesség irányában húz; ironikus, hogy ennek a zsidó Bernie Sanders szocialista forradalma adott lendületet. Könyvében Joel Pollak arra is kitér, milyen szerepet játszott az amerikai baloldal zsidó- és Izrael-ellenessége abban, hogy ő maga, aki szintén zsidó, átnyergelt a balról a jobboldalra. Eközben az amerikai zsidók jelentős része viszont hű Izraelhez és büszke a zsidó államra, felmérések szerint sokuknak mégis túlságosan is jobboldali Benjamin Netanjahu politikája – amelyért a BLM-tüntetések szélsőségesei szerint zsidóként ők is felelősek. Vannak, akik a (szélső)jobboldalt okolják és Trumpot is antiszemitizmussal vádolják. Megjegyzendő, hogy az elnöknek három zsidó unokája van, és 2016-os ellenfele, a barátjának aligha nevezhető Hillary Clinton szerint is büszke lehet a családjára. A pittsburghi zsinagóga elleni, 11 halálos áldozatot követelő 2018-as merénylet a legvéresebb antiszemita támadás volt Amerikában. Egy tavaszi felmérés szerint ma az amerikai zsidók csaknem kétharmada kevésbé érzi magát biztonságban, mint tíz évvel ezelőtt.

Mindez annak fényében is jelentőséggel bír, hogy Amerika folyamatosan a zászlajára tűzi az antiszemizmus elleni küzdelmet, és szereti mások orra alá dörgölni azoknak az ezzel kapcsolatos feladatait. Két évvel ezelőtt David Cornstein akkori budapesti nagykövetjelölt capitoliumi meghallgatásán a szenátorok egymás szájából vették ki a szót, hogy figyelmeztessék a jelöltet, mennyi teendője lesz a magyarországi antiszemitizmus visszaszorításában. A nyolcvanéves New York-i ékszerész erre a saját családnevével is viccelődve finoman érzékeltette, hogy nem könyvből tanulta, mi is az antiszemitizmus.

Most Amerikának bőven van söpörgetnivalója a saját háza táján is. A választások előtt a zsidóellenesség szélsőjobboldali hullámát a szélsőbaloldali váltotta fel. A XIX. és a XX. század fordulójának oroszországi pogromjai, a nyomor, majd a holokauszt és a kommunizmus miatt a tengerentúlra települt zsidóság száz-százötven évet fektetett abba, hogy biztonságos országban éljen. Az amerikai zsidó sorsot Chaim Potok, Bernard Malamud, Philip Roth, Saul Bellow itthon is ismert művei örökítették meg. Ma elég beleolvasni a felekezeti sajtóba és fórumokba, hogy lássuk: az amerikai zsidóság – amely szolidáris az elnyomottakkal, de nem a bőrszínük miatt – nem akar randalírozó szélsőségesek szorításában élni akkor sem, ha a fekete életek valóban számítanak. Mert minden élet számít.