A hazug 444-et hamarabb utolérik, mint a becstelen Herthát. S ez azért van így, mert a Jóistennek remek a humora – még ha többnyire fekete is.
Mert van-e annál feketébb humor, hogy ez a 444 „műsort” készít arról, miszerint itt minálunk diktatúra van, ahol kirúgnak embereket a véleményük miatt, bezzeg Nyugaton nincsen ilyesmi, ott szólás- és véleményszabadság dúl, de Orbán azt akarja elhitetni, hogy ez éppen fordítva van, és az hazugság.
Aztán mindjárt másnap kirúgják a Herthától Petry Zsolt kapusedzőt, akinek „munkáját mindig is nagyra értékelték a Herthánál töltött évei alatt. Nyitott, toleráns, segítőkész ember. Soha nem viselkedett homofób vagy idegengyűlölő módon” – legalábbis így szól Carsten Schmidt vezérigazgató indokolása, amit írásba adott. Vagyis a Hertha leírta, hogy egy kiváló szakembert kizárólag a véleménye miatt rúgtak ki, mert az nem „összeegyeztethető a Hertha értékeivel”.
Hát ez csillagos ötös – a gazemberség, becstelenség, értéktelenség téma- és évadzáró dolgozatára. (Věra Jourová meg kap egy külön jutalomkönyvet az évzárón, mert ő fáradhatatlanul küzd tovább a magyar sajtó- és véleményszabadságért, továbbá a jogállamért. Jutalomkönyvének címe: A sajtóról; írta: Marx–Engels–Lenin; Kossuth Könyvkiadó, 1974.)
Erről a történetről persze Thilo Sarrazin mesélhetné a legtöbbet. Ő kiváló pedigréjű szociáldemokrata párttag, sőt vezető és a Bundesbank egyik vezető munkatársa – volt. Aztán megírta a Németország felszámolja önmagát című könyvét (amely huszonkét hétig vezette a német sikerlistákat, elképesztő eladott példányszámokat produkált, hiába, no, ha egyszer egy könyv találkozik a társadalom legközvetlenebb tapasztalataival, akkor ilyesmi helyzet áll elő). Sarrazin könyve nem volt összeegyeztethető a német nagypolitika „értékeivel”, úgyhogy Sarrazint azonnal elbocsátották a német Bundesbankból, pártja, az SPD pedig tíz évig kereste a módját, hogyan rúghatná ki végre soraiból a veterán szocdemet.
„Minden egyes mondatát leellenőrzi, hogy okot adhat-e arra, hogy kivágjuk.” Ezt Sigmar Gabriel SPD-elnök mondta 2010-ben, így öregbítve és erősítve a németországi sajtó- és véleményszabadságot, s persze azért is, hogy a korrupt és így megzsarolt Věra Jourovának hátralevő életében legyen igazodási pontja. Aztán Sarrazint kirúgták a pártból is, helyreállt a német demokrácia. Ott amúgy ez napi realitás. Mint az utcai zsidóverések. Éppen ezért van joguk kioktatni bennünket sajtó- és véleményszabadságból, továbbá antiszemitizmusból (is). S aki nem érti, pláne nem hiszi, annak utánajárnak. Világos?
Ezért lett volna üdvös, ha Petry Zsolt felkeresi Sarrazint, mielőtt él a véleménynyilvánítás szabadságával. Aki német vagy Németországban él, jó, ha tudja, mi a különbség a bátorság és a vakmerőség között. Bátorság az, ha bátran kimondod mindazt, amit bátran ki lehet mondani (lásd Gulácsi). Vakmerőség pedig, ha van saját véleményed, ami eltér a bátrakétól, és mégis kimondod. Nos, ennek minden körülmények között lesznek következményei. (Lásd Sarrazin, Petry vagy a kirúgott, meghurcolt névtelenek ezrei, a kirúgott, meghurcolt rendőrök, katonák, akárkik…)
És akkor térjünk vissza kicsit a német „jogállamra”.
2011-ben a német alkotmánybíróság határozatot hozott, amely szerint a német alkotmányból csak az vezethető le és az következik, hogy a házasság egy férfi és egy nő között köttetik.
Remek – gondolnánk mi, akik itt élünk a nem jogállamban.
Igen ám, de a Bundestag ezután nem sokkal az alkotmánybíróság döntésével homlokegyenest ellenkező tartalmú döntést hozott, megteremtve a jogi alapot a homoszexuálisok házasságához. S mivel egy jogállamban nem úgy van, mint nálunk, a félperiféria félvad pusztaságain, ott nem rohangálhat minden elmebeteg az alkotmánybírósághoz a rögeszméivel, csak a tartományi vezetők, illetve a képviselők. Igen ám, de ott a jogállamban, a virágzó német sajtó- és véleményszabadságban senki, de senki nem volt elég bátor, hogy elmenjen az alkotmánybírósághoz megkérdőjelezni a Bundestag alkotmányellenes döntését. Így van homokosházasság Németországban a demokrácia és a jogállam nagyobb dicsőségére, s persze nem utolsósorban azért, hogy Věra Jourová ide tudjon ugatni hetente, már ha a viselt dolgai miatti zsarolói ráugatnak, hogy ugasson.
S ha már ilyen szépen megvilágítottuk a hátteret, akkor térjünk vissza Petry Zsolt esetére.
Petry Zsoltot egy gyáva, becstelen, sz…r alakokból álló klub kirúgta a véleménye miatt. Mondjuk el még egyszer, már csak az imprinting végett: maga Németország működik így, ott ez a normális, és ezt nevezik jogállamnak meg demokráciának.
Petry Zsolt kirúgása pedig elég sok embert hozott elég nehéz helyzetbe.
Itt van mindjárt Dárdai Pál, a nevezett klub vezetőedzője, aki ráadásul honfitársa a kirúgott Petrynek, s feltételezem, talán barátja is. Azt gondolom, Dárdainak illik majd valamit mondania, és az a valami nemigen lehet más, mint a szolidaritás Petryvel. Hacsak Dárdaival nem közölték már jó előre, hogy ne legyen vakmerő, mert akkor mehet ő is.
Nem mondom, hogy könnyű dilemma ez.
Ám ennél is nehezebb helyzetben van az egész lavina elindítója, a „bátor” Gulácsi Péter, aki nem mellesleg a magyar válogatott első számú kapusa is. Esetében az amúgy teljesen felesleges és indokolatlan megnyilvánulás (már persze, ha nem várták el tőle ezt a „bátorságot” a Lipcsénél, ami nagyon is elképzelhető és életszerű a mai Németországban) még inkább érthetetlenné és okafogyottá fog válni, amennyiben azonnal nem áll ki kirúgott kollégája mellett, és nem fejezi ki szolidaritását Petryvel.
Ha ez elmarad, fölöttébb nehéz lesz őt elfogadtatni a magyar szurkolók döntő többségével. Amúgy nem is olyan bonyolult ám ez: a puszta becsület is ezt követeli. Mert ugye mégiscsak el kell tudni dönteni, hogy az ember kivel vállal közösséget, avagy kivel szolidáris: Tomóceusz Katatikivel vagy Gyugyuval. Tomóceusz Katatiki pedig esetünkben maga a német „jogállam” meg az ebből a „jogállamból” logikusan következő Hertha BSC, meg annak igazgatója, az a bizonyos Carsten Schmidt. Gyugyu pedig Petry Zsolt. (Aki nem olvasta és pláne nem látta Az ötödik pecsétet, az pedig vessen magára és pótoljon!)
És nincs könnyű helyzetben az egész magyar futballélet sem. Ugyanis most mindenkinek, focistáknak, MLSZ-nek, szurkolóknak egy emberként kell kiállniuk Petry Zsolt mellett.
S hogy el ne felejtsem a végére: Petry Zsoltot azonnal haza kell hívni a válogatott kapusedzőjének. Ha máskor nem, majd ott a szemébe kell néznie Gulácsi Péternek is.
S a közeljövőben még egy próba vár a magyar válogatottra, nevezetesen a térdeléspróba. A lengyel válogatott sikerrel vette ezt az akadályt, miképpen a cseh válogatott is, vagyis nem voltak hajlandók letérdelni egy többszörösen büntetett előéletű, ocsmány és gyáva bűnöző „emléke” előtt, továbbá a rasszista és gyilkos BLM kedvéért.
Ezt a magyar válogatott sem teheti meg.
Nem mellesleg: ennek a magyar válogatottnak legnagyobb erőssége a csapatszellem. És pontosan ezt a csapatszellemet fogja kikezdeni, ha Gulácsi nem áll ki Petry mellett, vagy ha akad olyan, aki térdre veti magát az angolok elleni meccs előtt. S persze azt is jó, ha tudjuk, hogy Tomóceusz Katatiki a térdelésre is fel fogja majd szólítani azokat, akik felett érzése szerint hatalma van (pénz). Talán éppen azért is, hogy azt a csapategységet tönkretegye. Úgyhogy nagyon figyeljünk a jövőben. Izgalmas idők jönnek a fociban is.
