„A mi stábunk az, amely szembefordítja az MSZP-t és Medgyessyt az Orbán-Nastase-paktummal. Amikor kiderül, mi van a paktumban, hogy korlátozásmentesen próbál valamennyi román állampolgárnak munkavállalási lehetőséget biztosítani, akkor ott egy hosszú vitában meggyőzzük önmagunkat arról, hogy ezt meg kell támadni. Meg kell támadni, függetlenül attól, hogy Kovács az előző este rábólintott. (...) Odahívtuk Medgyessyt, hogy forduljon szembe az eddig képviselt állásponttal. Nagy nehezen meggyőztük erről, s a végén – még nehezebben – Kovács is beadja a derekát.
Így Medgyessy és maga Kovács is váratlanul szembefordul a megállapodással, majd beindul az MSZP propagadna gépezete. A gátlásosnak aligha nevezhető manőver legfőbb célja a „23 millió román munkavállaló” beözönlésétől való – valójában alaptalan – félelmek keltése.
Mi csináltuk meg a „köteles akciót is”. Semmi kétség: ami elhangzik, az képileg erőteljes, sőt durva, de nem agresszív, és nem fenyegető. Kövér nem akar akasztani. De amit mond, az – egy kis rossz szándékkal – ellene fordítható. Még kiforgatni se nagyon kell, csak kihasználni a benne rejlő lehetőségeket (...) És összerakjuk. Fölhozatjuk még aznap reggel az egy szem kazettát, ami van, lejátsszuk a sajtónak. Szili Kati félig oldalra hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó. Nagyszombaton Lendvai Ildikó még a Fidesznek kézbesít mindenfajta leveleket, és elindítjuk azt az SMS-kampányt, amelynek a vége a köteles tüntetés – mondja Gyurcsány Ferenc”
Gyurcsány vall a 23 millió románról és Kövér kötelezéséről
Gyurcsány Ferenc vall Debreczeni Józsefnek: Az Új miniszterelnök című könyvben a jelenlegi kormányfő elismerte, részese volt a 23 millió román munkavállalóval való szocialista riogatás kitalálásának, s ők csinálták a „köteles akciót” is Kövér László ellen.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!