A fénykép egy nyári kirándulás emléke. Édesanya, édesapa, két szép szál fiatalember, arcukon nyugalom, derű. A vidéki értelmiségi család a Dunántúlon, egy kicsi faluban él. Az édesanyát a közeli városhoz köti a munkája, pedagógus, csaknem harminc éve foglalkozik gyerekekkel. Az édesapának geológus- és biológusdiplomája van, jelenleg az ivóvíz tisztaságának megóvásával kapcsolatos területen dolgozik.
A két fiú közül az idősebb, Gergely, Pannonhalmán a bencés gimnáziumban érettségizett, majd Budapesten folytatta közgazdasági tanulmányait. Elhelyezkedett, jó munkája van. Fivére, Dániel, Pápán, a Református Kollégium Gimnáziumának diákja volt. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tanul, négy féléve van hátra a diplomáig.
Életükről a szülők így beszélnek: – Csaknem harminc éve vagyunk házasok. Gyermekeinket kiegyensúlyozott körülmények között, nagy boldogságban neveltük. A diákéveik alatt is állandó volt a telefonkapcsolatunk. Amint tehették, nyaranta jöttek haza. A fiaink önzetlen, bizakodó, pozitív élményeket kereső emberek. Mindketten részt vettek a katolikus ifjúsági világtalálkozókon. Baráti köre szerint Dani sosem kereste a bajt, a konfliktust. Lelkileg teljesen összetört minket, amit szeptember huszadikától el kellett viselnie.
Az Astoriához közeli szórakozóhely ajtaján, fél háromkor lép ki Dukán Dániel, elköszön a barátaitól. Fél liter bort és egy sört fogyasztott, úgy éjfél körül érezte ennek hatását, hajnalra már ez elmúlt – mondja. Gyalogosan indul a Rákóczi úton hazafelé. Három óra előtt már letartóztatják. A rendőrségi jegyzőkönyv szerint kevéssel ezt megelőzően ismeretlen társaival együtt üres üveget dobott az ott szolgálatban lévő csapaterők felé, majd egy füstgránátot is elhajított. Ezután fogták el. Későbbi, következetes vallomásaiban tagadja, hogy kő vagy üveg lett volna a kezében. Egyetlen kiabálást ismer el, amit szégyell és nagyon megbánt. A rendőrségi jegyzőkönyv nem tér ki letartóztatásának pontos körülményeire. Arra például, hogy civilbe öltözött, úgynevezett fedett nyomozók – akik később a vád kizárólagos tanúi lesznek – adták át a rohamosztagosoknak. Egy számára ismeretlen fiatallal mossák össze az ügyét, aki a dobálásban szintén vétlennek tartja magát.
Az október 2-án kimondott elsőfokú ítélet – két év és hat hónap letöltendő börtönbüntetésre, valamint három évre való eltiltásra a közügyektől – az úgynevezett generálprevenciót szolgálja – hangzik el az indoklás. Tehát példát mutató, elrettentő, általános megelőző intézkedésről van szó. Vehetjük úgy, hogy üzenetről.
Ez került a mérleg egyik serpenyőjébe. A másikban pedig egy ígéretes emberi élet és az ártatlanság vélelme lenne.
Induljunk ki legalább mi az utóbbiból, és idézzük fel Dániel szavait: – Nem tartoztam semmilyen csoporthoz. Csupán kíváncsi voltam, és nem tudtam időben kikeveredni az adott helyzetből. Csak egy kis nejlonszatyor volt a kezemben, benne a dzsekimmel. Másokra veszélyt jelentő, dobálásra alkalmas tárgy nem volt nálam. A földről nem vettem fel semmit. Azt a fiút, akivel az ügyemet együtt tárgyalják, nem ismertem, a hatóságok szerint mégis összetartoztunk, és „végig” konspiráltunk. Azt kérdeztem csak tőle, hogyan tudok hazajutni? Ő szintén haza szeretett volna menni. Nem bántottam senkit, ártó szándékom nem volt. Ezért nem is ellenkeztem, amikor a két civil ruhás rendőr nyomozó igazoltatott, majd lefogott. Nem értettem, miért nyomnak le a földre, rúgják és ütik a fejem.
Sérüléseit fényképfelvételek rögzítik. A rendőrségen figyelmeztetik, ne tegyen panaszt, mert akkor nem lesz biztonságban.
Az édesapa első beadványa szeptember 25-én érkezik az Országgyűlési Biztosok Hivatalába. Sérelmezi az ok nélküli letartóztatását, bántalmazását s azt, hogy még telefonon sem tudott kapcsolatot teremteni a gyermekével. Ekkor még reménykedik abban, hogy óvadék ellenében szabadlábon védekezhet, és tanulmányait folytatni tudja. Ám ahogy telnek a napok, úgy döbben rá, hogy mindazok az erkölcsi, humanitárius és jogi mércék, amelyekben állampolgárként bízott, az ő esetükben nem léteznek.
A Pesti Központi Kerületi Bíróságon reggel kilenc óra húsz perckor kezdődik a garázdaság miatt indított tárgyalás. Mire délután lesz, ezt a gyanút a bíró már csoportosan és felfegyverkezve elkövetett hivatali személy elleni erőszak bűncselekményének minősíti. A bíróságon okirati bizonyítékként a következő tárgyakat fogadják el: könnygázgránát, egy kő, egy törött üveg, egy 110 centis parkolásgátló fémrúd. Ezeket a fedett rendőrök szedték össze az utcán, hajnali öt órakor. A jegyzőkönyvben könnygázgránátként szereplő tárgy a későbbiekben füstgránáttá módosul.
A tárgyaláson a védelem nem idéztetett meg tanúkat.
– Dániel védője úgy gondolta, itt szakmai és nem politikai ügyről van szó. A fiam a Szentkirályi utca sarkán lévő tömegből senkit sem ismert, egy-két emberrel beszélgetett, akiket nehéz lenne felkutatni – magyarázza ennek okát az édesapa.
A vádat, majd az ítéletet kizárólag két, tanúként megidézett bűnügyi nyomozótisztre alapozták. Meglehetősen magas rendfokozatúak. Egyikőjük utal is arra, hogy ezt a típusú munkát többnyire az alacsonyabb beosztású kollégák végzik. (A védő kérdésére hozzáteszi, hogy ilyesfajta feladatra konkrét kiképzést nem kaptak. Ez a megjegyzés hiányzik a jegyzőkönyvből, mint több, a védőügyvéd által kért pontosítás is.) Az is kiderült, hogy összesen tíz fedett rendőr volt a Rákóczi út és a Szentkirályi utca sarkán, közülük négyen „álltak rá” a két fiatal folyamatos figyelésére.
Az események alakulásában talán nem mellékes kérdés, ha a nyomozókat a civilek közé vegyítik, ők mennyire és milyen formában lesznek részesei egy adott rendezvénynek vagy csoportosulásnak? Miben merül ki a részvételük? Cselekedeteikkel, mondataikkal ők maguk miként tudják befolyásolni az ott lévők viselkedését? Mindez persze nem volt témája a pernek, e kérdések csupán a vádlottak hozzátartozóiban merültek fel.
A fedett nyomozók szerint a két fiatal „sugdolózott”, láthatóan összetartoztak, ki-be szaladgáltak a Szentkirályi utcából a Rákóczi útra. Szidalmaztak és dobtak. Az oszlatási felszólítás után még mindig a helyszínen voltak – állítják ők. „El lehetett volna menniük, a Rákóczi út meg a Bródy Sándor utca irányába – ismételgetik. A bíró és az ügyész is csatlakozik e véleményhez. Ám a Rákóczi úti rendőrkordonon már nem lehetett átjutni. Dániel a Szentkirályi utca felé indult el, de ott is rohamrendőröket látott, tehát visszafordult. Más jegyzőkönyvekből és a hatóságok brutális fellépésével kapcsolatos bejelentésekből tudjuk, hogy a Szentkirályi, a Bródy, a Vas és a Horánszky utcában már éjjel fél három óta zajlottak a rohamrendőrök akciói. Ezekbe a Rákóczi úton és a környéken lévő vétlen, addig nézelődő, egymással beszélgető vagy a szintén a hazajutás lehetőségét kereső több fiatal belekerült. Néhányan egymásnak ismeretlenek, már két hónappal később ugyanazt mondják nekem. Azért futottak, mert megrémültek a pajzsos rohamrendőrök látványától. Akiket a Horánszky utcában befogtak, azoknak mélyen lehajtott fejjel, feltett kézzel, tarkójukra szorított gumibottal kellett futniuk. Voltak, akiket még a gyorsbilincselés előtt súlyosan bántalmaztak, köztük három vékony, 19 év körüli diáklányt. A futás közben is kaptak ütlegelést. A közszolgálati rádió szervizudvarán egy-másfél óráig kellett térdepelniük mozdulatlanul, mielőtt onnan továbbvitték volna őket.
És ez csak a kezdet volt.
E háttér-információ után térjünk vissza az október másodikai tárgyaláson történtekre. A bíró összegezte, hogy a vádlottak a helyszínen tartózkodtak, amint a civil ruhás rendőrök is. Egymással beszélgettek, skandáltak. Megjegyzendő, hogy ezek egyike sem törvényszegés, s nem volt kijárási tilalom. A két fiatal nem vitatta, hogy a tömegből valaki vagy valakik valóban dobáltak a rohamrendőrök felé, de határozottan állítják, ezt ők nem tették.
A nyomozók szerint Dániel egy füstgránátot dobott, majd köveket. A másik fiú pedig a tanúskodó rendőr szóhasználatával élve „elővarázsolta” – szó szerinti idézet – azt az oszlopot, amit elhajított. Noha a megfigyelés „szakszerű, folyamatos és alapos volt”, a Dánielre ráállított nyomozó a védő többszöri kérdésére sem tudta öltözékének még csak az árnyalatát vagy jellemzőjét meghatározni. – Szerintem nincs jelentősége – válaszolja a védő kérdésére. Pedig az öltözék leírása a tényállás szempontjából csöppet sem mellékes. Hiszen az eljárás során, korábban a vádlottakra nézve terhelő bizonyítékként egy videofelvételről készült fényképet is mellékeltek. Ezen egy kapucnis alakot lehetett látni, amint kukákat borogatott és dobált. Időközben kiderült, hogy ez a figura a perbe fogott fiúk egyikével sem azonos, teljesen más személyről van szó. (Ilyen alapon persze akár egy „fedésben lévő” egyén is lehetett.)
Azt, hogy honnan vette elő a füstgránátot Dukán Dániel (ami korábban könnygázgránátként szerepelt) – szintén nem tudta megmondani a tanú. Viszont leszögezte, nem tévedhet abban, hogy ki és mit dobált, mert csak a fiúra koncentrált. Arra a kérdésre, hogy a tárgy elhajítása melyik kézzel történt, ez a válasz: „Szerintem a jobb kezével, rémlik ez a mozdulat.” Egy másik helyen, az ügyész kérdésére a tanú határozottan állítja, hogy követ látott Dániel kezében. Végig követte a mozdulatot és a dobás ívét. Jobb kezével a tárgyaláson mindezt illusztrálja is. (Ez a mozzanat az október másodikai tárgyalás jegyzőkönyvében nem szerepel, többek között ezért is kérték kiegészítését. Eddig eredménytelenül.)
Mindehhez csupán annyit fűznénk hozzá, hogy Dukán Dániel balkezes.
A nyomozók speciális magyarázatot adtak a fiatalember sérüléseire is. „A kollégám szakszerűen a földre vitte. Elesett, arccal a föld felé, majd elkezdett futni, ekkor megint elesett, nekicsapódott egy autónak, majd belerohant a sorfalba.” (Egy másik iratban az szerepel, hogy eljárásuk után a további intézkedés miatt átadták kollégáiknak.)
Két, az erőszakot és a rendőrök állításait cáfoló, egymáshoz véletlenül sodródó fiatal ember vallomása áll szemben tehát két utcára vezényelt, bűnügyi nyomozó állításaival. Talán nem mellékes szempont, hogy a két férfit munkája, egzisztenciája a rendőrséghez köti, mégpedig komoly beosztásban. Tehát olyan tanúkról van szó, akik egyúttal sértettek is.
A perekben a bíró fontos kérdése a megidézett tanúhoz, mielőtt az vallomást tesz, hogy perben, haragban áll-e a gyanúsítottként meghallgatott személlyel? Tételezzük fel, hogy a két bűnügyi nyomozóban az ártó szándéknak szikrája sincs, csupán feletteseik parancsait teljesítik. Mégis – óhatatlanul felmerülő kérdés, miként, hogyan tudják tudatukban semlegesíteni, hogy egy olyan testület (közösség) tagjai, amelyet a vád szerint sérelem ért? Nem szólva arról, hogy mindaz, ahogyan a tárgyaláson szerepelnek, presztízsük szempontjából sem mellékes számukra. Tehát: miként lehet őket érdektelen és pártatlan tanúknak tekinteni?
A bíró meggyőződése szerint a nyomozók rendkívül alapos, belső és külső, ellentmondásoktól mentes vallomást tettek. Nem talált semmi okot arra, hogy az igazmondásra kötelezett, a bántalmazási kísérlettel közvetlenül nem érintett tanúk vallomását ne fogadja el igaznak. Ezért az ítéleti tényállást kizárólag az ő vallomásukra alapozta. (Dániel állítása szerint egyikőjük lefogta, s miközben már a földön volt, a másik a fejét rúgta.)
A tárgyaláson az édesapának, feszült idegállapota ellenére feltűnt, hogy nemcsak a tanúk vallomásaiban vannak pontatlanságok és ellentmondások, de a bizonyítási eljárás is hiányos.
– Nem tisztázódott például, hogy a fiam miképp akadályozhatta erőszakkal az oszlatást végző sorfal tevékenységét, ha az nyolcvan méterre volt tőle? A mások által dobott tárgyak pedig húsz méterre a sorfal előtt estek le. Továbbá, hogy amit az egyik tanú bűnjelként öszszeszedett az utcán, az ilyenkor kötelező eljárási szabályoknak megfelelően kezelték és rögzítették-e. A fiam végig tagadta, hogy füstgyertya lett volna valaha is a kezében. Miért nem tettek kísérletet arra, hogy igazát bizonyíthassa? A nyomok azonosításával ez lehetséges lenne. Erre kísérlet sem történt. Miért nem próbálták rekonstruálni a fiam mozgását is, tekintetbe venni, hogy balkezes? Miért hiányzik a jegyzőkönyvből az, hogy a tanú jobbkezes mozgást mutatott be? Miért utasította el a bíró a védőügyvéd erre vonatkozó, kiigazító kéréseit? Azt állítják, a fiam egy üveget is elhajított, ennek bizonyítására törött üvegdarabokat szedtek össze. Milyen nyomok bizonyítják, hogy ezekhez a törött darabokhoz a fiamnak valamilyen köze volt? A professzionális bűnügyi nyomozók miért nem emlékeznek arra, milyen ruhát viselt? Az is furcsa, hogy azt a videofelvételt, amely nem a fiamat és nem a vele perbe fogott fiatalt ábrázolta, épp a tárgyalás napján törölték a bizonyítékok köréből. A Rákóczi út és a Szentkirályi utca kereszteződésében két, ahol a tanúk szerint a fiam dobott, és a Szentkirályi utcában, ahol őt lefogták, több térfigyelő és ipari kamera van. Ezeknek a közbiztonság és a rádió közelsége miatt működniük kellett. Miért nem volt kíváncsi a felvételekre a rendőrség, az ügyészség, a bíróság? Mert ezáltal bizonyítani lehetett volna a fiam igazát? A bíró elfogadta azt az abszurd magyarázatot is, ami a fiam sérüléseire vonatkozott. A rá valló tanú szerint ez úgy történt, hogy magától fejjel, kétszer is nekiment egy autónak, majd a sorfalnak. Több mint elgondolkodtató, hogy ilyen magas rangú rendőröket – osztályvezető alezredest és egy századost – öltöztettek be civilnek. Ez legfeljebb rendkívüli, statáriális helyzetben érthető.
Október másodikának délutánja. Az ügyész indítványa az, hogy a bíróság mindkét fiatalt társtettesként elkövetett garázdaságban marasztalja el. Álláspontja szerint a kiabálás, a szidalmazás, a buzdítás messzemenően alkalmas volt arra, hogy riadalmat keltsen. Enyhítő körülménynek értékeli Dukán Dánielnél büntetlen előéletét és azt, hogy a tömegben való részvételt megbánta. Súlyosbítónak tekinti ugyanakkor „az ilyen cselekmények elszaporodottságát”. Indítványozza továbbá, hogy a bíróság a vádlottakat ítélje börtönbüntetésre, amelynek végrehajtását függessze fel próbaidőre. Ez az ő esetükben nagy visszatartó erő lehet – teszi hozzá.
Nem így történik. A bíró Dukán Dánielre két év és hat hónap letöltendő börtönbüntetést szab ki, a másik fiatalra két év és tíz hónapot. A közügyek gyakorlásától három évre eltiltja őket.
Az igazságtalan és kegyetlen ítélet hallatán Dániel rosszul lett, az indoklást a tárgyalóterem padján fekve, a jegyzőkönyv szerint éber állapotban hallgatja.
Ugyanezen a napon, néhány órával korábban egy másik döntésre is sor került. A Fővárosi Bíróság megszüntetette a két fiatal előzetes letartóztatását. Végzésükben az áll, hogy büntetlen előéletük, rendezett életvitelük miatt nem látják a bűnismétlés veszélyét.
A Pesti Központi Kerületi Bíróságon a bíró szerint szabadlábon való védekezésről szó sem lehet. (A fiatalok ekkor már két hete börtönben vannak.) Érdekes, hogy az ítélet kihirdetése után – a bíró kérdésére – az ügyész megváltoztatja előző álláspontját. „… az előzetes letartóztatást továbbra is fenntartani indítványozom. Még mostanság sem ültek el ezek a cselekmények…” Milyen cselekményeket feltételezhet ez a mondat?
Október másodika. A szeptember 19-i késő esti utcai rendzavarásokat nem követték hasonlók. A főváros a megszokott életét éli. A Kossuth téri demonstrációk a tér október huszonharmadikai kiürítéséig békésen zajlanak.
A két fiatal védői a tényállás hibás megállapítása miatt fellebbezést jelentenek be, és felmentésüket kérik.
Október kilencedike. Dániel levele a családjához: „…Nagyon hiányoztok! Úgy tűnik, a következő tárgyalásig nem tudunk találkozni, a kártyámról pedig eltűnt a pénz, így telefonálni sem tudok. A depresszió kerülget, de már kinn vagyok a legmélyebb ponton. Azt hittem, sokkal erősebb vagyok, de nagyon rossz egy börtönben ártatlanul szenvedni. Tudva azt, hogy ez titeket is mennyire megvisel. Próbálkozom én is mindennel a sorsom megkönnyítésére. De mivel első fokon elítéltek, már néhány őr is kezd bűnözőként nézni rám. Persze van olyan is, aki látja, hogy nem vagyok idevaló, és kifejezetten kedves. Se nővér, se pap nem jött még. Ne tegyetek semmi olyat, ami nem törvényes, vagy károsítja az egészségeteket! Már majdnem minden úgynevezett »lázadót« hazaengedtek. Tartsatok ki, szeretlek titeket.”
Október tizenharmadika. Az Országgyűlés emberjogi bizottságának kihelyezett ülése a Nagy Ignác utcai Büntetés-végrehajtási Intézetben. Az ülés ekkor még nyilvános. A jelenlévő emberjogi és jogvédő szervezetek közül a Magyar Helsinki Bizottság a nyilvánosság elé tárja a szeptemberi eseményekkel összefüggő jelentését. Erősen bírálja a vétlenekkel szembeni rendőri erőszakot. Azt szintén, hogy a bíróság az ítéleti tényállást kizárólag a rendőri jelentésekre és tanúvallomásokra alapozza, így a vádlottak érdemi védekezésére esély sincs. A fennforgó esetekben a rendőrök nem tekinthetőek érdektelen tanúknak – szögezik le. Ez a helyzet Dukán Dániel perében is. A bíró a büntetés kiszabásánál különösen súlyosbító körülményként értékelte, hogy amivel a fiatalembert vádolták, Budapest belvárosában, a zavargások alatt, fokozott médiafigyelem közepette történt. Nem voltak tekintettel arra, hogy a súlyos ítélet tisztességes fiatalok életét törheti ketté. – Aki járt már hasonló büntetés-végrehajtási intézetben, az tudja, mit jelent odakerülni – teszik hozzá.
Október huszonnegyedike. Az édesapa újabb levele az Országgyűlési Biztosok Hivatalához. „Fiam már egy hónapja börtönben raboskodik, ártatlanul. Őrizetbevétele óta bal könyöke sérülésének orvosi vizsgálata még nem történt meg. Budapestről a sándorházai börtönbe került, ez megnehezíti a védőügyvédeivel való kapcsolattartást. Október másodikától kezdve két héten át nem tudott telefonálni, mert a telefonkártyájáról levették a pénzt. Egy hónapig nem találkozhatott pappal. Szabadlábon való védekezésének tiltása miatt nem folytathatja egyetemi tanulmányait. Köztörvényesekkel tették egy cellába. Szeretett gyermekem lelkileg összeomlott, és ha lelki támaszt kér, azért is csak meggyalázzák.”
Október huszonhatodika. A fiút szabadlábra helyezik. Egy hetet a szülői háznál tölt, hogy erősödjön, aztán visszaköltözik a fővárosba. Első dolga, hogy testvérével végigjárja a perben megnevezett helyszínt. Csak azt tudja mondani: amiért első fokon elítélték, nem követte el. Az egyetemi tanulmányait ugyan folytathatja, de a hiányzás miatt az adott tanmenetet ebben a félévben már nem tudja tartani. Magas, jó felépítésű, szelíd, mosolygós fiatalember. A börtönbeli helyzetéről, az ottani világról ennyit mond: a köztörvényesek politikainak tartották, a személyzet érzelmei szerint hol így, hol úgy bánt vele. Két tűz közé került.
2006 novembere. Dániel és édesapja a végsőkig küzdeni fognak az igazságért.
origo.hu
Meglepő fordulat a a Huszti ikrek ügyében, megszólalt a szakértő
