Ennek tudatában szaporáztam lépteimet a Józsefváros mélyén meghúzódó Vasas-székház felé, amely sajátosan ötvözte a 19. század bimbódzó szociáldemokráciájának és a kádári éra szocreáljának esztétikáját. Páholyok és bordó bársonyfüggöny, fogaskereket és kalapácsot ábrázoló rózsaüveg, a folyosón lambéria, a díszteremben pedig kazettás mennyezet fogadott belépésem után. Miután felocsúdtam a megtiszteltetésből, hogy a portás Závecz Tibornak nézett, máris szembesültem a második meglepetéssel: a székház második emeleti dísztermében ugyanis nem sorban helyezkedtek el a székek, ahogy a konferenciákon szokás, hanem úgy, ahogyan azt vállalati rendezvényekről ismerhetjük, a pódiumhoz képest derékszögben elhelyezett asztalok mellett.
Pataky Péter MSZOSZ-vezető vágott bele nem sokkal később a bevezetőjébe, elmondása szerint a konferencia azért is nyilvános, mert témája benne van a levegőben. Meglátása szerint azért, mert tavaly tavasszal olyan politikai változás állt be, amelynek köszönhetően soha nem látott felhatalmazáshoz jutott egy párt, amely egyenesen visszaél hatalmával, ellenzéke pedig „furcsán, hatástalanul működik”. Pataky visszautasította azt a „jobboldali sajtó által rájuk aggatott” vádat, hogy korábban ők nem lettek volna ilyen harcos érdekvédők, elmondása szerint az MSZOSZ minden látványos akciónál jobban hisz a tárgyalásban, ám most nem tudnak tárgyalni, mert „elvették előlük az asztalt, amely mellé leülhetnének”. Kónya Péterék nevének említése nélkül kvázi elhatárolódott a konföderáció vezetője a Magyar Szolidaritás Mozgalomtól, mivel ők a szakszervezeti politizálást nem úgy képzelik, hogy „szakszervezetnek álcázott, kvázi civil demonstrációk” során pártot alakítanak. Majd Pataky elmondta azt, amit tulajdonképpen minden utána következő felszólaló megismételt, csak másra hivatkozva, máshogy hangsúlyozva és más szórenddel: a szakszervezet igenis politikai szervezet, szükségszerűen baloldali méghozzá, mert a közös alapértékük a szolidaritás.
„Ezt fontos kritikailag szemlélni”
A bőrdzsekijétől megszabaduló Krausz Tamás ezt a történelmi meghatározottsággal támasztotta alá legtöbbször. Mindjárt azzal indított a történész, hazánkban látni kell, hogy neohorthysta, tekintélyelvű restauráció zajlik, ennek fényében nem meglepő, hogy a szakszervezetek pozíciója visszazökken a harmincas évek világába. „Hogy ez igaz, arról meg vagyok győződve” – tette hozzá. Közölte, hogy a „negyvenötben végbement felszabadulás után gyakorlatilag a szakszervezetekből alakultak meg a politikai bizottságok, majd a rendszerváltásnál elkövették azt a történelmi hibát a szakszervezetek, hogy úgy álltak a privatizáció oldalára, hogy erre nem kérte őket senki. „Ezt fontos kritikailag szemlélni” – mondta, majd az egykori MSZP-tag megjegyezte, hogy Magyarországon nem jöttek létre baloldali pártok, még a nevükben szocialisták is a kapitalizmus meghonosítását vállalták. Szerinte a baloldal ennek köszönhetően bukott meg, a „gyurcsányizmus a modernizáció nevében felszámolta a történelmi bázist, úgyhogy nem igaz, hogy csak a gonosz ellenzék játszott itt ebben szerepet, ezt önkritikailag végig kell gondolnunk”. Mindezért Krausz szerint teljesen mindegy, hogy hány baloldali párt van, vagy hogy mennyi alakul még, a szakszervezetnek az lenne a feladata szerinte, hogy összekergesse a szétaprózódott formációkat. Azt azért még hozzátette, hogy még a polgári jelzőt felvállaló balközép alakulatok vélhetően mégiscsak emberibb feltételeket teremtenek, mint a nacionalista jobboldal.
Elkonspirálják
Kedves elvtársak, kedves szaktársak köszöntéssel kezdte beszédét Tamás Gáspár Miklós. A hózentróglis filozófus a hitelválság okainak részletezésével indított: Clinton alatt világos lett, hogy az alsó középosztály életszínvonalát nem lehet tovább csökkenteni, a tőke viszont nem volt hajlandó a béremelésre, csak az államnak hitelezve – no nem a szép kék szemekért. Éppen ezért a TGM-i olvasatban a válság oka a dolgozók veresége az osztályharcban, megoldásaként pedig a reálbérek felemelését nevezte meg. Úgy látja, hogy a szakszervezeteknek minden kisebbségi érzés nélkül klasszikus követeléseiket kell előkapniuk, mert ezzel az egész társadalomnak jót tesznek, „azzal mentik meg a hazát, ha segítenek növelni a reálbéreket”. „A termelő tiltakozása láthatatlan, mert elhallgatják és elkonspirálják” – folytatta a „politikai antikaméleon” (copyright by Roger Scruton), megjegyezve, hogy hamarosan az emberek abbahagyják a hallgatást, elmondják, mert „van a kizsákmányolásnak egy olyan foka, amit nem lehet elfogadni”. Ezt TGM már a villamoson is hallja, és boldogan ért velük ebben egyet, ám figyelmeztet: a januárban életbe lépő alaptörvényből kikerült az a kis képmutató frázis is, hogy „egyenlő munkáért egyenlő bért”, és a jogok a kötelezettségek függvényeivé válnak 2012-től. Ezért egy ilyen állam kontrollja a kapitalizmus felett semmit nem ér – így Tamás –, úgyhogy kiútként azt látja, hogy a szakszervezeteknek tagtoborzást kell kezdeményezni a legagresszívabb kampánnyal. Bólogatás fogadta szavait, a következőket pedig derültséggel és csodálkozással kevert elismerés: meg kell, hogy szállja önöket az osztályharc szelleme, mert amikor az osztályharc elkezdődik, akkor nem lesz kímélet. Ellenkező esetben a polgári demokráciában együtt süllyedünk a zűrzavarba, és utána a diktatúrába, de ezt meg lehet előzni – hangzott a TGM-i prognózis.
Negativisztikus
Závecz Tibor közvélemény-kutató számokkal és grafikonokkal érkezett. Nem lesz szívderítő – kezdte, és valóban: ijesztően magas, a székház bársonyfüggönyéhez passzoló, bordó oszlopokkal mutatta be, hogy mennyien érzik ma rosszul magukat Magyarországon. „Negativisztikus mérleghez jutottunk” – mondja, de nyílik az olló: a legtöbb magyar szerint rosszabb lesz a következő éve, vagyis a „legfeketébb festményt most rajzolja meg a magyar társadalom jelenről és jövőről egyaránt”, és kiderült, hogy „a kormányzati média által sugárzott pozitív jövőképre nem vevők az emberek”. De minden jó, ha a vége jó: Závecz grafikonjai szerint a megkérdezettek 83 százaléka szerint erősebb szakszervezet kell a munkahelyeken.
Clemens Rode, a Friedrich Ebert Stiftung képviseletében felszólaló szónok 8 ország 20 évéről beszélt 20 percben. Kiemelte, hogy ugyan gyenge a szakszervezetek hatása a politikára, de ezek a legnagyobb civil szervezetek Európa-szerte, a munkavállalók jogait semelyik párt sem védi, és hogy a magyar érdekvédőknek is megvannak a tapasztalataik arról, hogy a pártok mind neoliberálisak. Elmondta, hogy egyedül a katolikus Lengyelországban és Magyarországon van nyitva szinte minden vasárnap a Tesco, még akkor is, ha erről a Biblia mást mond. Javasolta viszont, hogy ha fúzióra nem is lépnek, de a hat magyar konföderációnak együtt kellene működnie, annyira nem ellentétesek az érdekeik.
Fúzió kontra fasizmus
Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke viszont nem félt kimondani, amit Rode: ő egyértelműen fúziót szeretne, mert – és ennek megfogalmazásától sem ódzkodott – Magyarország a fasizmus felé halad. Mindezen állítások között hangot adott meggyőződésének, hogy a szakszervezet nem lehet politikamentes, mivel elsőrangú feladatuk a közhatalmat megszerezni kívánókra való nyomásgyakorlás. Úgy látja, hogy ma a többpárti polgári demokrácia határán billegünk, mert a közhatalommal felruházottak mást akarnak csinálni. Éppen ezt lehetne megakadályozni szerinte azzal, ha a teljes magyar szakszervezeti mozgalom anyagi, szellemi összességben egyesülne. Hogy Varga szavai milyen fülekre találtak a kávészünetet követő vitában, nem tudom, mert eljöttem.
rendőrkapitány
Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.
