„Nem tartom a magyar kormány két éve képviselt gazdaságpolitikáját olyan rendhagyónak” – vág a közepébe a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, Lentner Csaba. Az elemző szerint mindenhol a világban a válság átrendezte a gazdasági pozíciókat, és a felelős kormányok olyan eszközöket vesznek igénybe, amelyek a saját érdekeinek legjobban megfelelnek. „Miért alkalmaznánk mi magyarok azt a neoliberális verdiktet, amely a világban mindenhol vesztésre áll, ráadásul minket is tönkretett?” – tette fel a kérdést a közgazdász professzor.
„A nyugati, neoliberális hátterű világgazdasági régiók ráadásul szinte mindenhol meggyengültek, relatív megerősödés csak távol-keleten és Dél-Amerikában látszik. Az átalakuló rendben a magyar gazdaságnak nincs arra lehetősége, és nem is ésszerű, hogy az elmúlt húsz évben folytatott gazdaságpolitikát alkalmazza. A nyugatról keletre irányuló segélyezés kora lezárult. Túl vagyunk azon, hogy PHARE-pénzt kapjunk, esélyünk pedig végképp nem lesz arra, hogy az Európai Unió most a válságalapjaiból kisegítsen bennünket, ezért kell saját magunknak saját gazdaságpolitikát megalkotnunk” – indokolja a támadásokra okot adó gondolatot Az újjászervezett gazdaságpolitikák kora című rész szerzője. Kimondja azt is: a neoliberális modell mögött álló Világbank és IMF tanácsaira épülő piacgazdasági modell nem alkalmazható: a valutaalap nyers liberalizmusára hagyatkozó kísérletek a világban mindenhol megbuktak.
„Az a feltörekvő gazdaság, amely a fejlett gazdaságok piaci módszereit alkalmazza, elvárásainak eleget tesz, soha nem zárkózik fel. A szabad kereskedelem bigott rendszere a fejlettek pozícióit erősíti, a fejlődni szándékozókat pedig tartósan félperiferiális helyzetben tartja.”
Árulók lettünk-e emiatt?
A könyv közgazdász szerzője rámutat arra a visszásságra, hogy integrációnk a nyugati világba sikeresen lezajlott az intézményrendszerek és különösen magas exportteljesítményünk vonatkozásban, de ezzel párhuzamosan a lakosság életszínvonala és az ország pénzügyi stabilitása messze eltávolodott attól, ahová föl akartunk zárkózni; ezt a szakma fejlettség–leszakadási indexnek nevezi. „Integrálódásunk növekedésével párhuzamosan csökkent a felzárkózás esélye, vagyis nőtt a leszakadásunk mélysége.” Lentner úgy véli, azokat az ágazatokat kell pörgetni, amelyek belső erőforrásokat használnak föl, és alapvetően belső piacokra és új keleti partnereinek igényeire termelnek, mert „a nyugat nem fog tőlünk több terméket átvenni”.
„Nekünk az a növekedés ne számítson, amiből a magyar államháztartás nem profitál. Hiába volna mondjuk 5 százalék a növekedésünk, ha ezt multicégek termelik ki, és adózás nélkül kimegy a profit az országból. Az nekünk nem számít” – fejtegeti az egyetemi tanár.
Az EU mostanság kifutó követeléseivel kapcsolatban azt mondja Lentner, a bizottság most – vagyis éppen Sarkozy első fordulós bukása után – már inkább átadta Magyarországot „az IMF kezébe”, ugyanis Brüsszel jelenleg aközött kényszerül választani, hogy Olaszországot vagy Spanyolországot mentse meg, „mindkettő csődkezelésére ugyanis nem lesz pénz. Erre összpontosítanak most már Barrosóék”, véli a professzor. Görögország már a múlt, menthetetlen – teszi hozzá.
„Kik támadnak hát minket, és mi hát a támadás alapja? Főként az Európai Unió, amely jó tíz éve gyengülőben van, és az USA-hoz képest mára olyan versenyhátrányt szenvedett el, amit aligha lesz képes behozni. Az EU a válság eddigi hullámában kollektív önvédelemre rendezkedett be, de ez is egyre erőtlenebb, így indokolt, hogy eltávolodjunk tőle. Az unió válságkezelési receptjei nem váltak be, 2010 nyaráig az eurózóna együttes államadóssága 66,3 százalékról 85,3 százalékra emelkedett, mára kezelhetetlen. A költségvetési hiány és az államadósság terhére növelték a fedezetlen költségvetési kiadásaikat, ám pechükre ésszerűtlen módon tették. A 2010-től meginduló országmentések EU-s segélyekből pedig jobbára német forrásokból történtek, aztán ezek is kifulladtak. Elfogyott a pénz, elfogyott a türelem. Az a kérdés, hogy árulók lettünk-e azért, mert nem asszisztálunk a válságkezelésben alkalmatlan Európai Unió vergődéséhez. Baj, ha nem alkalmazzuk azt a meghaladott, ortodox gazdaságpolitikát, ami végül is az EU fejlett magját is leterítette mára? Én azt mondom: nem, nem lettünk árulók, hisz minket – mivel nem is vagyunk zónatagok – úgysem mentenének meg, és erre egyébként sem lesz szükség” – magyarázza Lentner, összefüggésbe hozva ezt a kormány előrelátó intézkedésével, a válságadók fenntartásával.
„A hiányunk a polgári kormány által rögtön bevezetett, 350 milliárdos távközlési és pénzintézeti adóval lett 2010-ben 4,2 százalékos, vagyis már ekkor jobb, mint a monetáris zóna átlaga, amely két éve »még csak« 6,2 százalék volt. Egy szavuk nem lehet” – fogalmazott a szakember.
Az EU szemszögéből persze tűnhet úgy, hogy különutas politikánkkal gyengítjük a közös védekezési képességet. „Főleg abban a formában, hogy a német, francia cégeket adózás alá vontuk, kevesebb profitot tudnak hazavinni. De hát az Európai Unió megmentésére már Dáriusz kincse is kevés lenne. Rossz az intézményi struktúra, soha nem volt összehangolt adózási politika, a monetáris irány pedig csak a legfejlettebb eurózóna-tagországokra vonatkozott. Az EU mára bürokratikus szervezetté vált, amely saját maga fenntartására összpontosít. A gyenge hatékonyságú rendszereket, ha támadás éri vagy válságba kerülnek, történelmi tapasztalat: elbuknak.”
Lapozzon tovább!
---- Az IMF színe előtt ----
Azzal, hogy most már az IMF színe előtt állunk, az európai uniós „hadszíntéren” csatát nyertünk Lentner Csaba szerint; az EU belátta, „nem éri meg Magyarországot tovább előszobáztatni egy olyan hitelért, amelyet valójában fel sem akar használni”, ezzel pedig voltaképp „megtört az Európai Unió hegemóniája felettünk”. Lentner vélekedése szerint az volt a kulcs, hogy „kivártuk azt a pillanatot, hogy meggyengüljön az unió fegyelmező ereje”.
Nem kell megijedni a leértékeléstől
Hogy a nemzetközi támadásoknak mi lesz a vége az IMF esetében, Lentner az EU-éhoz hasonló forgatókönyvre számít: „Azt láttuk, hogy az időhúzás végül nekünk kedvezett. Meggyőződésem, hogy az IMF-fel kapcsolatban is így lesz, tovább fognak gyengülni a fejlett piacgazdaságok, és a valutaalapnak nem az lesz az érdeke egy idő után, hogy a magyarokat megleckéztesse. Ha az új magyar modell eredményeket produkál továbbra is és stabil a költségvetésünk, akkor lényegében az IMF, Világbank, Európai Unió hármasnak egy gonddal kevesebb. Igen, kijelöltük azt a mozgásteret, amelyben működhetnek a nyugati cégek, a jövő a szerényebb profitkivitelről és a stabilabb államháztartásról kell hogy szóljon. Ha a kormány mögötti társadalmi támogatottság is megmarad, akkor az unortodox gazdaságpolitika továbbvihető, megfellebbezhetetlen.
Attól sem kell a szakember szerint megrettenni, hogy itt még sokszor le fogják értékelni a forintot és a magyar államkötvényeket. Úgy véli, egy idő után az IMF-nek sem lesz érdeke, hogy újabb feltörekvő szereplő jelentsen csődöt. „A magyar folyamatok egyébként negatívan érintenék például a német állampapírokat és költségvetést is, és ha adott esetben retorziók elé nézne hazánk, azt például a Győrben működő Audi- és a kecskeméti Mercedes-gyár is megérezné, ez pedig már végképp nem cél. Ha becsődölne az ország, akkor az itt lévő gyárak, működőtőke is veszítene az értékéből.
A különutas gazdaságpolitika fenntartásának legfontosabb pozitív hozadéka szerinte éppen az lesz, hogy a Magyarországon megtermelt profitnak – melyet idáig adómentesen ki tudtak vinni – egy része bennmaradhat a központi költségvetésben; át fog alakulni az egész struktúra. „Be kell lássák nyugati barátaink, hogy a magyar profittermelő területről a polgári kormány kevesebb nyereséget enged ki. Ez kormányzati erő és akarat kérdése, nem másé. A befagyasztásra ítélt kohéziós pénzeket is megkapjuk. Akkor hol a probléma?” – veti fel a kérdést a közgazdász.
Görögországot ki kell tenni
Azt ugyanakkor Lentner Csaba sem tagadja, hogy a kormány most a lakosságtól is elvesz a telefonadóval, de hangsúlyozza, hogy arányaiban és mértékében is többet von el a nemzetközi vállalatoktól. „A kabinet most tulajdonképpen kedvező jövedelemátcsoportosítást hajt végre. Ez igazolható az szja-törvénnyel, de legfőképpen a társaságinyereségadó-törvénnyel, amely kifejezetten a hazai kisvállalkozásoknak jó; de a pénzügyi tranzakciós adó sem a nyugdíjasokat fogja érinteni a legnagyobb mértékben, hanem a bankokat, a spekulánsokat. Hogy ez meddig fokozható? Ősszel tüntetésekre, zavargásokra mindenképpen számítani kell, hiszen a baloldal sem tétlen. Pengeélen táncol a kormány, de jó az irány, a nemzetközi cégek, hogy úgy mondjam, be vannak vonva a közteherviselésbe. Ez most nem az a kiigazítás, amit a konvergenciaprogram örve alatt a Gyurcsány–Bajnai-kormány csinált, hanem a magyar állam átszervezése a magyar érdekek mentén” – teszi egyértelművé Lentner Csaba.
A közgazdász arról is beszél, hogy mennyire szól a könyv arról, hogy a kormányzat idáig főleg romeltakarítást végzett. „Két évig hiánypótlást kellett végezni, hiszen Gyurcsányék a válságot nem kezelték, hanem fokozták, a szükséges intézkedéseket nem tették meg. Most, ahogy összeállt a Széll Kálmán-terv 2.0, és működik a gazdaság – mert azért mégiscsak működik –, és nem csökkentették a nyugdíjat és a közalkalmazotti fizetéseket sem, azt mondom, növekedésre vagyunk ítélve. Ha csak félszázalékos is a növekedés, de abból a magyar családok életszínvonala nő, az jó. Ha a növekedési bevételeket kiviszik, azzal mit érünk? Ne egy külső erőforrások által vezérelt gazdaság legyen a magyar!”
Lentner Csaba úgy véli, „leértékelhetnek, lekiabálhatnak bennünket, állampapírjainkat visszatarthatják, szórakozhatnak velünk, leminősítések is jöhetnek, a helyzet nekünk kedvez. Nyugat-Európa válságának a tobzódása annyira gyors és olyan léptékű, ami már az Európai Uniót is visszakozásra késztette, saját belső bajaival lesz egyre inkább elfoglalva. Ha viszont megvan a társadalmi támogatottság és erős a kormány, akkor ki fogunk törni. Nálunk 11 százalékos a munkanélküliség, de Spanyolországban minden negyedik ember állástalan, Görögország pedig már a múlt, ki kell őket tenni ez eurózónából, nincs több pénz a megtartásukra. A nehézségeink éppen abból adódnak, hogy nyugaton mindenhol válság van, hogy külföldi partnereink nem tudják az exportvezérelt Magyarország termékeit fölvenni. Ehhez kell alkalmazkodni, így ezért kell a belső gazdaságot fejleszteni és az államháztartást saját jogon kivetett adókkal, továbbá az állami szabályozás, ellenőrzés eszközrendszerével tovább erősíteni. Merőben más gazdaságpolitika ez, mint amit a liberális baloldal alkalmazott. Roppant érdekes, hogy 2008-ra Gyurcsányék csődbe mentek annak ellenére, hogy az IMF neoliberális receptjét követték. A 25 milliárd dolláros kisegítést, melyet tényelegesen le is hívtak, szó nélkül megszavazta a Világbank, IMF, Európai Központi Bank „konzorcium”. A nyugati cégek profitjához sem nyúltak hozzá a szocialista kormányok, sem a 2008-as csőd előtt, sem azután. Mi ilyen gazdaságpolitikát nem kérünk. Saját jogon, önállóan kell vinni a magyar ügyeket.”
