A levél szerint – amelyet a repülési társaságok vezérigazgatói jegyeznek – az intézkedés kapcsán kereskedelmi háború fenyeget, Európán kívülről ellenintézkedések várhatók. Összesen 29 ország február 22-én közös nyilatkozatban fejezte ki tiltakozását a szén-dioxid-adó bevezetése kapcsán.
Az Európai Unió tagállamainak repülőtereit használó légitársaságokat január elsejétől vonták be az emissziókereskedelembe (ETS). A légitársaságok ingyenes egységeket kapnak meghatározott referenciaértékek alapján, amit a 2004 és 2006 közötti kibocsátások alapján határoztak meg. 2012-re kibocsátásuk 85 százalékát kapják ingyen, vagyis 15 százalékot kell kifizetniük 2013-ig. Becslések szerint mintegy 4 ezer légitársaságnak kell fizetnie.
Ezzel a légitársaságok is rákényszerülnek az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére, ellenkező esetben – a kvótavásárlás miatt – növekszenek költségeik.
Az unós végrehajtó testület emlékeztetett arra, hogy a légi közlekedés az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának 10 százalékáért felelős. Becslések szerint egy Brüsszel–New York útvonalon oda-vissza közlekedő légi jármű utasonként csaknem 800 kilogramm szén-dioxidot juttat a levegőbe.
Brüsszel szerint a kvótarendszer kiterjesztésének jelentős környezetvédelmi előnyei lesznek, mert a légi közlekedés folyamatosan növekvő kibocsátását a 2004–2006 közötti átlagszint alatt tartja majd. Az évtized végére évente 72 millió tonnával kevesebb szén-dioxid kerülhet a levegőbe az érintett járatok összességén, ami 26 százalékkal kevesebb annál, mint ha a jelenlegi trendek folytatódnának. A bizottság számításai szerint a döntés a repülőjegyek áraira elenyésző hatással lesz: a transzatlanti járatokon a viteldíjak emelkedése még a 2 eurót sem fogja elérni, „feltéve, hogy az ingyenes egységek értékét nem terhelik rá az utasokra”.
2013-tól a kibocsátási kvóták 82 százalékát kapják ingyen a társaságok, a maradék pedig árverés útján talál majd gazdára. Az árverések bevételeivel az uniós tagországok gazdálkodhatnak, de azokat vissza kell forgatniuk a klímavédelmet szolgáló beruházásokba.
Az ingyenes kvóták kiosztását is a tagállamok végzik, mégpedig oly módon, hogy a referenciaértéket megszorozzák az egyes cégek tavalyi tonnakilométer-adataival.
Vaddisznók portyáznak Hegyvidéken, a kerület vezetése ölbe tett kézzel nézi
