Sinisa Hajdas Doncic a Nacional hírportálnak elmondta, hogy egy holdingban gondolkodnak, amelynek égisze alatt mindkét társaság megtarthatná szuverenitását, de megosztanák a járatokat, az utasokat, a gépeket, és ezzel csökkenhetnének a költségek.
Korábban volt szó arról, hogy a versenyképesség javítása érdekében erősíti az együttműködést a volt Jugoszlávia területén működő négy légitársaság. A szlovén és a horvát légi cég mellett a Montenegro Airlines és a szerb JAT Airways vezetői a múlt hét végén a montenegrói Milocerben tartott megbeszélésük után közölték, „partneri viszonyra lépnek”, amelynek keretében közös járatokat indítanak és megosztják egymással flottájukat.
Hangsúlyozták azonban, hogy nincs napirenden közös vállalat alapítása, csupán a lehetőségek jobb kihasználására törekszik a négy eladósodott és veszteséges társaság.

Deák Dániel: Zelenszkij leleplezte Magyar Pétert