Árfolyamgát: többszörösére nőtt az érdeklődők száma

Már a nem közszférában dolgozó devizahitelesek is benyújthatják igényeiket. Célszerű időpont-egyeztetés után felkeresni a bankfiókot.

BL
2012. 06. 06. 6:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az OTP azt közölte, hogy az érdeklődések és igénybeadások száma május 2-a óta fokozatosan nő, akkortól a nem közszférában dolgozó, lakáshitellel rendelkező ügyfeleknek is lehetőségük nyílt az igénylések beadására. A bank fiókjaiban az igénylések feldolgozása továbbra is zökkenőmentes, a jövőben is kiegyenlített forgalomra számítanak. Összesen körülbelül 110 ezer, devizaalapú ingatlanhiteles ügyfél felel meg a gyűjtőszámlahitel feltételeinek a banknál. A közszférás ügyfelek és a deviza-lakáshiteles ügyfelek esetében is meghaladta az ezres nagyságrendet a szerződéskötések száma.

Időpont-egyeztetést javasolnak

Emlékeztetnek: az OTP Bank a Magyar Bankszövetség javaslatának megfelelően a kitűzött határidőnél korábban is befogadja a nem közszférában dolgozó, árfolyamgátra jogosult ügyfelei kérelmét, így a lakáscélú jelzáloghitellel rendelkezőknek már május 2-ától, a szabad felhasználású jelzáloghitellel rendelkező ügyfeleknek pedig az eredetileg tervezett szeptember 1. helyett már augusztus 1-jétől lehetőségük nyílik az árfolyamgát igénylésére. Az igénylési időpontok előbbre hozatala miatt azonban az ügyfélforgalom megnövekedhet, ezért célszerű előzetes időpont-egyeztetés után felkeresni az eredeti devizakölcsönt nyújtó bankfiókot – írták.

A K&H Bankban is ugrásszerűen megnőtt az érdeklődők száma május elejétől. Eddig mintegy 3500-an adtak be igénylést a bankhoz. Az árfolyamgátra eddig jelentkezők több mint 50 százaléka a közszférában dolgozik. A Raiffeisen Bank is már több ezer igénylést fogadott be. Azt követően, hogy május 29-étől a bank minden, ingatlanfedezetes lakáshitellel rendelkező ügyfele számára megnyitotta a lehetőséget, mintegy háromszorosára nőtt az igénylések száma. Júniustól, miután az ingatlanfedezetes szabad felhasználású hiteladósok is élhetnek a lehetőséggel, vélhetően tovább nő a napi igénylések száma – jegyezték meg.

Több ezren érdeklődtek

A CIB Banknál arról tájékoztattak, hogy az árfolyamgátról és a kapcsolódó hiteltermékükről a fiókokban több mint négyezren, a CIB24 telefonos ügyfélszolgálaton pedig több mint kétezren kértek tájékoztatást az elmúlt hónapokban. Az elfogadott igénylések száma a háromezerhez közelít, a bank eddig összesen több mint 1500, a közszférában dolgozó ügyfél kérelmét fogadta be. A CIB továbbra sem tapasztal nagyobb érdeklődést a közszférában dolgozók részéről, a beérkező igények száma inkább csökkenő tendenciát mutat.

Az árfolyamrögzítésre öt évig, de legfeljebb 2017 júniusáig lesz lehetőség. A törvény lehetőséget biztosít arra is, hogy három év elteltével az ügyfél kezdeményezze az árfolyamrögzítés megszüntetését. A bankok svájci franknál 180 forintos, eurónál 250 forintos, japán jennél pedig 2,5 forintos árfolyamot alkalmaznak az árfolyamrögzítés ideje alatt. A devizakölcsön havi törlesztőrészletének árfolyamgát feletti részéből a kamatrészt elengedik, a hiteladósnak csak a tőkerészt kell megfizetnie a gyűjtőszámlahitelre vonatkozó szabályok szerint.

A devizahitellel rendelkező, közszférában dolgozók a gyerekszámtól függő kamattámogatáson felül egyszeri, vissza nem térítendő támogatást is kapnak, amennyiben belépnek az árfolyamgát rendszerbe. Az egyszeri támogatás összege a ténylegesen megfizetett törlesztőrészletek és az árfolyamgát alkalmazásával fizetendő törlesztőrészletek különbsége, a 2012. február 1. és az első árfolyamgát alapján fizetett törlesztőrészlet időpontja között. Utóbbi legkésőbb 2012. július 1-je lehet. Az egyszeri támogatást az eredeti hitelt nyújtó pénzintézet folyósítja, amellyel az ügyfél fennálló devizahitel-tartozása csökken. A támogatás összegét a bank utólag igényli az államtól. A PSZÁF május 7-én megjelent fogyasztóvédelmi kockázati jelentése szerint egyébként az adósok megsegítését célzó különböző központi programok az ügyfélhitel-állomány akár 90 százalékát érinthetik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.