Tovább nőhet az infláció

Kedvezőnek értékelték a fogyasztói árak májusi alakulását a távirati irodának nyilatkozó banki elemzők.

KG
2012. 06. 12. 10:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közölt adatai szerint lassult az éves infláció májusban, az áprilisi 5,7 százalékról 5,3 százalékra, áprilishoz viszonyítva a fogyasztói árak 0,2 százalékkal csökkentek. Az elemzők 5,6 százalékos éves árváltozást jósoltak májusra.

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője elmondta, elsősorban az üzemanyagárak májusi csökkenése miatt volt várható az előző havinál alacsonyabb infláció. Hozzátette, hogy a KSH adatai szerint a vártnál kedvezőbb lett a tartós fogyasztási cikkek árának 0,3 százalékos csökkenése is, ugyanakkor negatív meglepetést jelentett a szeszes italok és dohányáruk árának folytatódó emelkedése.

A Raiffeisen Bank elemzője az év hátralévő részében stabilan magas, 5,5 százalékos, vagy annál magasabb fogyasztói árindexekre számít. Előrejelzése szerint az éves átlagos infláció 2012-ben 5,5-5,6 százalék, jövőre pedig 4,5 százalék körül lehet. Török Zoltán megjegyezte azt is: a hamarosan publikálandó új inflációs jelentésében a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) optimista várakozást kell megfogalmaznia ahhoz, hogy azt mondhassa, nem kell kamatot emelni.

Jövőre is a háromszázalékos cél felett ragadhat az infláció

Jobbágy Sándor, a CIB Bank elemzője szintén az üzemanyagárak csökkenését emelte ki, mivel főként ennek tudható be, hogy a májusi inflációs adat alacsonyabb lett a konszenzusnál. Hozzátette, hogy a többi összetevő áralakulása is kedvező volt, még az élelmiszerek árának növekedése is viszonylag alacsony maradt, de ezek a tételek megfeleltek a várakozásnak.

A CIB Bank elemzője szintén arra számít, hogy a nyári, ősz eleji hónapokban a májusinál magasabb lesz az infláció, 6 százalék körüli értékek is lesznek, majd az év végére 5 százalék közelébe csökken a mutató. Az év közepi emelkedést egyrészt technikai okok, másrészt a telefonadó bevezetése indokolja – tette hozzá.

Az elemző 2012-ben 5,6 százalék körüli éves inflációval számol, és várakozása szerint jövőre is a háromszázalékos inflációs cél fölött, 3,3 százalék körül lehet az átlagos érték. Megjegyezte, hogy a jövő évi várakozásban bizonytalanságot jelent a tranzakciós adó, amelynek egyelőre még nem ismert a végleges változata.

Az új adók növelik a fogyasztói árakat

Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője szerint a viszonylag magas inflációt nagymértékben az adóváltozások okozzák, ezeket kiszűrve a drágulás csak 3,1 százalék lett volna. A szakértő arra számít, hogy a következő hónapokban 5,3-5,4 százalék körül alakulhat az infláció, amit az olajárak csökkenése kissé alacsonyabb pályán tarthat a korábbi várakozásoknál.

A közelmúltban bejelentett új adók növelik az inflációt, ezt azonban nagyrészt ellensúlyozhatja a továbbra is igen gyenge belső kereslet – közölte az elemző. Várakozásai szerint szeptemberre 5,5 százalék fölé emelkedhet az infláció, de elképzelhető, hogy a korábban várt 6 százalékot nem éri majd el. Bázishatások miatt a drágulás decemberre 5 százalék közelébe mérséklődhet.

A TakarékBank elemzője erre az évre átlagosan 5,4 százalékos inflációra számít, jövőre pedig 3,7 százalékosra. Továbbra sem teljesül a 3 százalékos inflációs cél, ezért az MNB csak akkor csökkentheti az alapkamatot, ha az IMF-tárgyalások lezárása után nemcsak az országkockázat mérséklődik jelentős mértékben, hanem a forint árfolyama is lényegesen erősödik – tette hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.