A kormányfő mellett az ellenzék egyes prominensei is készülnek évértékeléssel, köztük Gyurcsány Ferenc, aki egy dolgozatában előrevetítette, hogy mi várható a baloldaltól. A DK elnöke az arab tavaszhoz hasonló lázadásra buzdított, miközben a balra fordult egykori nemzeti radikálisok frakcióvezetője szintén utcai akciókat, békétlenséget vizionált.
Az ellenzék tehát folytatni kívánja a tavaly év végén megkezdett „forradalmi” politizálást, a törvények, a jogállamiság semmibevételét. A rombolás, a gyűlölet szítása, a társadalom hergelése az egyetlen mondanivalójuk a valós problémákra adandó válaszok, a kormány társadalomképével szembeni reális alternatíva helyett. A többszörösen odakozmált, hiteltelen régi vezetőkkel és a trágárságon, a felszínes vagdalkozáson túl bármilyen politikai innovációt felmutatni képtelen új generációval lehetetlen is komoly ellenzéket építeni. A feltűnő káderhiányt és a felszívódott szellemi hátországot erőszakkal és némi nemzetközi segédlettel nem lehet pótolni.
Úgy indul a 2019-es politikai idény, ahogy az elmúlt nyolc évben megszoktuk, Orbán Viktor évértékelője lesz az iránymutató, az ellenzék is hozzá képest határozza meg magát. Ez csak növeli a kormányfő felelősségét, de nem menti a dilettáns riválisokat. Mert az ország vezetése nem csak a hatalomról szól.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!