A vita azonban sehol nem arról szól, hogy a tulajdonos egyáltalán nem akar a zsebébe nyúlni. Voltak olyan évek, amikor alig vagy egyáltalán nem jutott pénz fizetésemelésre, most a még többért folyik a „bérharc”.
A balliberális ellenzéknek nem sok muníciója maradt. Ezért ha elfogynak az érveik, akkor leginkább az egészségügyre és az oktatásra mutogatnak. Holott az orvosoknak és az ápolóknak is jelentős mértékben nőtt a bérük az elmúlt években. Igaz, nagyon alacsony szintről kellett elindítani a felzárkóztatást, ezért további lépésekre van szükség.
Már csak a munkaerőhiányból fakadó problémák kezelése miatt is. Ez szintén igaz az oktatásra, ahol a rendszerváltás óta a legnagyobb béremelést hajtotta végre a kormány az elmúlt években. Összesen ötven százalékkal nőttek a keresetek. Ha valaki ezt kevesli, lehet mondani: igen, többet is megérdemelnek a pedagógusok.
A gazdasági helyzet most erre is lehetőséget ad, lapunk tudja, hogy újabb béremelésre számíthatnak jövőre az oktatásban. Az elképzelések szerint az életpályamodell fejlesztésével párhuzamosan mintegy harminc százalékkal is nőhet a tanárok keresete a következő évtől. Ha ez megvalósul, akkor az összesen nyolcvanszázalékos átlagos emelést jelent 2013-hoz képest.
A jóléti rendszerváltás feltételeit előbb meg kell teremteni. Ez történt az elmúlt kilenc évben. A költségeket ideig-óráig hitelből is lehet fedezni, de akkor úgy járunk, mint a szocialisták: rövidesen kifogyunk a mások pénzéből.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!