Felzárkózás

Alig telt el egy hét az utóbbi években úgy, hogy valamilyen kedvező hazai makrogazdasági adatot ne közölt volna a Központi Statisztikai Hivatal vagy az éppen Eurostat.

Alig telt el egy hét az utóbbi években úgy, hogy valamilyen kedvező hazai makrogazdasági adatot ne közölt volna a Központi Statisztikai Hivatal vagy az éppen Eurostat. Az aktuális számot a szakértők oda-vissza kielemezték, a kormány tartott róla sajtótájékoztatót, megírták az újságok, bemondták a rádiók és tévéhíradók, míg az emberek vagy felkapták rá a fejüket, vagy meg sem hallották, míg többen legfeljebb legyintettek egyet. Érthető, ha sokak életében mindez túl nagy izgalmat nem okozott, hiszen biztosan nem arról folyik az eszmecsere a sörözőben, hogy miként alakul az ország külkereskedelmi mérlege.

Minden bizonnyal egy átlagos család életében sem az a téma a vacsoraasztalnál, hogy már megint nőtt a bruttó hazai termék. A makroszámok akkor lesznek szélesebb körben érdekesek, ha a gazdaság teljesítménye megjelenik a hétköznapi életben. Ez nemcsak akkor igaz, ha valami jól működik, hanem akkor is, ha rosszul. Nem volt annyira régen, amikor a devizaadósok a bőrükön érezték a törlesztőrészletek elszabadulását.

Magyarország jobban teljesít – hirdeti az Orbán-kormány. Az üzenet azonban akkor ér célt, ha ezt a pénztárcák tartalma is visszaigazolja, ha mindenkinek van munkája, aki dolgozni akar, ha bátran lehet tervezni a jövőt, ha jut pénz nyaralásra, szebb otthonra, újabb autóra és a sort lehetne még folytatni. Ha nem így lenne, akkor a hatalmon lévők hiába borítják be a házak falait plakátokkal.

Akkor nem néhány száz fő testesíti meg az ellenzéki kormánybuktató „gigatüntetéseket”. Akkor a balliberálisoknak nem kell izzadságszagú bohóckodásokkal eljátszani a maradék hitelüket. Akkor a közvélemény-kutatások eredményei is egészen más képet mutatnak.

Abban, hogy a Fidesz–KDNP egymás után háromszor alakíthatott kétharmados kormányt, vélhetően az is szerepet játszott, hogy – a családi adókedvezményt is ide számítva – több mint hetven százalékkal nőtt a nettó kereset 2010-hez képest. Nyilván nem mindenki örülhetett ekkora emelésnek, de a biztos, hogy az uniós átlagot meghaladva, soha ilyen mértékben nem emeltek fizetést a munkaadók. Sok helyen már az idei bértárgyalások is lezárultak, igaz, több vállalkozásnál még tart az alkudozás.

A vita azonban sehol nem arról szól, hogy a tulajdonos egyáltalán nem akar a zsebébe nyúlni. Voltak olyan évek, amikor alig vagy egyáltalán nem jutott pénz fizetésemelésre, most a még többért folyik a „bérharc”.

A balliberális ellenzéknek nem sok muníciója maradt. Ezért ha elfogynak az érveik, akkor leginkább az egészségügyre és az oktatásra mutogatnak. Holott az orvosoknak és az ápolóknak is jelentős mértékben nőtt a bérük az elmúlt években. Igaz, nagyon alacsony szintről kellett elindítani a felzárkóztatást, ezért további lépésekre van szükség.

Már csak a munkaerőhiányból fakadó problémák kezelése miatt is. Ez szintén igaz az oktatásra, ahol a rendszerváltás óta a legnagyobb béremelést hajtotta végre a kormány az elmúlt években. Összesen ötven százalékkal nőttek a keresetek. Ha valaki ezt kevesli, lehet mondani: igen, többet is megérdemelnek a pedagógusok.

A gazdasági helyzet most erre is lehetőséget ad, lapunk tudja, hogy újabb béremelésre számíthatnak jövőre az oktatásban. Az elképzelések szerint az életpályamodell fejlesztésével párhuzamosan mintegy harminc százalékkal is nőhet a tanárok keresete a következő évtől. Ha ez megvalósul, akkor az összesen nyolcvanszázalékos átlagos emelést jelent 2013-hoz képest.

A jóléti rendszerváltás feltételeit előbb meg kell teremteni. Ez történt az elmúlt kilenc évben. A költségeket ideig-óráig hitelből is lehet fedezni, de akkor úgy járunk, mint a szocialisták: rövidesen kifogyunk a mások pénzéből.