Célegyenesben

Ismét választás előtt állunk, jövő vasárnap mi, magyarok is dönthetünk arról, hogy milyen irányba forduljon Európa. Azt is mondhatjuk: május 26-án jövőt választunk magunknak.

Kis Ferenc
2019. 05. 18. 7:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ellenzék szemmel láthatóan minél gyorsabban szeretne túlesni ezen a választáson, mint egy kellemetlen orvosi beavatkozáson, hogy aztán teljes gőzzel összpontosíthassanak arra, ami az erősségük: a különböző castingokra, pozícióosztogatásokra és együttműködési alkudozásokra. Ez az ő világuk, amihez választókra nincs is szükség.

A demokráciának azonban szerves része a választás, ősszel éppen az önkormányzatok összetételéről és a települések vezetőiről döntenek majd az emberek. A pártok nyilvánvalóan fél szemmel már oda sandítanak, a jövő vasárnapi erőpróba meghatározó jelentőségű lesz ebből a szempontból is. A kormánypárti polgármesterjelöltek akár jó referenciá­val gazdagodhatnak, de egy gyengébb helyi eredmény bizalomvesztéssel is járhat. Egyes ellenzéki pártoknál pedig a lét a tét, illetve az, hogy az önkormányzati választás előtti egyezkedéseken ki diktálhatja majd az összefogás feltételeit.

A lényeg azonban nem ez. A mi horizontunk magasabb, tágabb: a keresztény civilizáció talapzatán álló európai jövő. Mert nincs más választásunk.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.