Kettős mérce

Miközben Magyarország már négy éve állja a sarat a déli végeken, a brüsszeli központból legfeljebb ígéreteket kaptunk arra, hogy hozzájárulnak a határvédelmi kiadásainkhoz.

Szigorú, de indokolt a határőrizet Fotó: Havran Zoltán

Az Európai Unió alapértéke a szolidaritás. Ennek egyik formája az anyagi támogatás, amivel a közösség hozzájárul az egyes nemzetek áldozatvállalásához olyan esetekben, amikor az unió egészének érdekében lép fel valamelyik ország.

Hazánk a déli határon az EU külső határait is védi a migrációs válság kirobbanása után, 2015 nyarán felépített kerítéssel, méghozzá rendkívül hatékonyan, gyakorlatilag megállítva a balkáni útvonalon Európába igyekvő illegális bevándorlók tömegeit.

Mindez persze nincs ingyen, óriási anyagi és emberi erőforrást igényel, négy éve folyamatos és jelentős terhet ró a magyar rendvédelmi szervekre. Magyarország nem csupán saját polgárainak biztonságát, területi integritását védelmezi, a határkerítés megakadályozza, hogy újabb milliók árasszák el Európa belsejét, hiszen a törvénytelenül, többnyire azonosító iratok nélkül érkező ázsiai és afrikai migránsok végső célállomása elsősorban a nyugati régió.

Ugyanakkor nem mondhatjuk cinikusan, hogy engedjük csak tovább őket, mert minél több bevándorló érkezik a kontinensre, annál nagyobb az esély, hogy a lassan, de biztosan felébredő nyugati közvélemény nyomására változó politikai vezetés lehúzza a rolót, és visszairányítja őket, illetve – mint eddig is – újra és újra megpróbálják valamilyen kvóta alapján szétosztani a migránsokat az unió tagországai között.

Az sem mellékes szempont, hogy senki nem kívánja még egyszer átélni a röszkei vagy a Keleti pályaudvar környékén tapasztalt őrületet, a határ menti településeken élők és a fővárosi emberek rettegését.

Miközben tehát Magyarország már négy éve állja a sarat a déli végeken, a brüsszeli központból legfeljebb ígéreteket kaptunk arra, hogy hozzájárulnak a határvédelmi kiadásainkhoz. Orbán Viktor 2017-ben fordult Jean-Claude Junckerhez, hogy a bizottság a sokat hangoztatott szolidaritás jegyében felerészben járuljon hozzá a kerítés építéséhez és a védelem költségeihez.

Két év elteltével most úgy határozott a hamarosan távozó uniós testület, hogy húszmillió eurót, 6,6 milliárd forintot megtérítenek a kiadásainkból, de ez kizárólag ebben az évben, a magyar–szerb határszakaszon járőrszolgálatot teljesítő állomány finanszírozására fordítható. Nehéz eldönteni, hogy a pitiánerségük vagy az álszentségük a felháborítóbb.

A magyar kormány ugyanis a kerítés 2015-ös megépítése óta eddig 504 milliárd forintot fordított határvédelemre. Ehhez képest a migrációpárti Juncker-bizottság alamizsnát dobna hazánknak, de a bevándorlást szervező NGO-k uniós támogatását a korábbi összeg többszörösére emelték az idén. A Soros-szervezeteknek és más hasonló álcivileknek öntik a pénzt, miközben arról beszélnek, hogy nekik is fontos az unió határainak védelme, de fizetni nem igazán akarnak érte.

De nem is mérnek egyenlő mércével, hiszen korábban Spanyolország jelentős összeget kapott a marokkói exklávék határkerítésének megerősítésére, mint ahogy Lettországnak is fizettek azért, hogy az oroszokkal közös határszakaszt lezárja a migránsok elől. Bulgária a törökökkel közös határon – részben uniós pénzből – a magyar kerítéshez hasonló védelmi rendszert húzott fel.

A liberális nyugati szellemiségre annyira jellemző álszentség egyik leglátványosabb megnyilatkozásaként, amikor a magyar kormány a bolgár példára hivatkozott, azzal cáfolták, hogy falak és kerítések építését nem támogatják sehol, „csak” határvédelemhez szükséges technikai eszközök, valamint határvadászok munkáját finanszírozzák.

Ez a történet önmagában is elegendő bizonyíték a távozó uniós vezetés alkalmatlanságára és kártékonyságára. Itt az ideje, hogy végleg eltűnjenek a színről, és elvbarátaikat se engedje döntési pozícióba az európai nemzetek közössége.