Nemcsak A velencei kalmárt, a János vitézt is lehet úgy újraértelmezni, hogy az ország fele kikéri magának (miként Alföldi Róbertnek ez mindkét esetben sikerült). Nem csak a kultúra és a művészet, még az egzakt tudomány is lehet megosztó, a célt idővel szem elől tévesztjük, s csak az számít, ha az egyik tábor valamit állít, a másiknak, akár vannak érvei, akár nincsenek, muszáj azt tagadnia. De még abból is csinálhatunk politikát, hogy hol épüljön Duna-híd, elektromos rollerrel lehet-e a járdán közlekedni vagy hogy a sugárútra juhar- vagy kőrisfákat ültessünk.
A sport sokáig a szerencsés kivételek közé tartozott. A rendszerváltozás utáni időszak első nemzetközi hírű hazai rendezésű világversenye, az 1998-as atlétikai Európa-bajnokság ellen, határozottan úgy emlékszem, még senki sem emelt kifogást. Pedig még az Antall-kormány alatt kellett megpályázni, a Horn-kormány idejére estek az előkészületek, de magát az eseményt már egy harmadik politikai erőtér, a Fidesz-többségű – első – Orbán-kormány ciklusában rendezték meg.
Nehéz lenne megmondani, hogy a sport mögötti nemzeti egység mikor kezdett felbomlani. Farkasházy Tivadar megnyilatkozása mindenesetre máig emlékezetes. A depressziós humorista négy éve, az akkori Európa-bajnoki selejtező sorozat végéhez közeledve bánatában azt találta mondani, „boldoggá teszi, amikor a magyar válogatott kikap, mert ez is mutatja, elhibázott Orbán Viktor labdarúgással kapcsolatos politikája”.
Ezért a mondatért a balliberális térfélen hősként tisztelték – érdekes, annak már nincs hírértéke, hogy „Teddy” nem sokáig bírta az önkéntes száműzetést, hamut szórt a fejére, s azóta is rendszeres látogatója a nemzeti csapat mérkőzéseinek. S mielőtt elragadtatnánk magunkat, ez így helyes, Farkasházy évtizedes, értő sportbarát, a labdarúgás, tágabban a magyar sport sikerei érte is vannak, neki is szólnak.
Az olimpia lehetett volna az igazán nagy közös ügyünk, ám egy tornából felmentett izgága csoport a fejébe vette, hogy a budapesti pályázat megtorpedózásával gründol politikai tőkét. Hogy ez sikerült, azt is bizonyítja, a sport megkerülhetetlen része mindennapi életünknek, még a tagadásával is lehet mozgósítani.
