Mit ne, mit nem – mindig a tagadás. Most is ez megy.
Karácsony Gergely kampányának a „stadionstop” volt az egyik leghangosabb üzenete; némi demagógiával hangszerelve: „Az én városomban addig nem épül új stadion, amíg nincsen minden kerületben CT.” Lélegeztetőgép után CT – hiába, a baloldal tényleg halad a korral.
Egy hónappal az átadása előtt a Puskás-stadiont csak nem akarják már visszabontani, az avatóünnepséget a helyszínen garantálható hatvanezer néző valahogy majd csak túléli az új főpolgármester nélkül. De van itt még mit megállítani, lerombolni. 2022-ben férfikézilabda Európa-, 2023-ban atlétikai világbajnokságot rendezünk. Rendeznénk… Az építkezéseket hamarosan meg kellene kezdeni, az új sportcsarnoknak jövő novemberre állnia kellene. Mindkét esetben hatalmas presztízsveszteséggel járna a visszalépés.
Tíz-húsz éve még azon keseregtünk, milyen kevés sportesemény jut Magyarországnak. Most meg az lenne a baj, hogy túl sok? Ugyan már! Értelmes vita arról szólhat, mennyiből, mennyiért. Miként a volt Bolyai-laktanya helyére tervezett sportcsarnok ügyében a kormány már visszavágta a költségeket. Ígérem, az elsők között fogom megsüvegelni, ha a főpolgármester tovább faragja a kiadásokat.
Legyen összekötő, gólzsák, mit bánom én, csak ne suta balbekk, akiben ott a hiba, s ha nála van a labda, rettegnek a nézők, mikor jön az, ami mindenki réme: az öngól.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!