Budapest Restart – ezzel a divatosan hangzó, már-már elcsépelt anglomán szószörnyeteggel nevezte el Karácsony Gergely a magyar fővárosnak a koronavírus-járvány elvonulását követő, liberális ihletettségű újragondolását.
Azont úl, hogy a mostani városvezetés távolságtartó, vagy egyenesen viszolyog mindentől, ami magyar, a Karácsony-csomagból kiderül, attól is távol érzi magát, amit Budapest, a magyar nemzet fővárosa jelent. Közép-Európa legnagyobb városi agglomerációja a nagybetűs magyar kultúra, a Kárpát-medence gazdasági, közlekedési, természetföldrajzi központja, számtalan területen jóval túlmutatva a magyar etnikum kiterjedésén.
A magyarok „világvárosa” az elmúlt két évszázad viharos fejlődése közepette a nemzet szíveként pulzálva, soha meg nem állva jelképezte az itt élők teljesítményét.
A balliberális szakértők által Karácsony Gergelynek tollba mondott csomag most ennek a hatalmas emberi erőforrásnak az ütőereit tömítené el. A szellemi bolsevikok és anarchisták irracionális, de mézédes ígéretei a városi erdőkről, a sétaterekké változtatott főutakról, a gigantikus velodrommá festett Nagykörútról, a romkocsmákká, kerthelyiségekké váló utcákról mind-mind mérgező módon rakódnak rá közös fővárosunkra.
Lenin 1917-ben békét, kenyeret és szabadságot ígért a tömegeknek, akik ehelyett végül polgárháborút, éhezést és terrort kaptak. A Karácsony-csomag – vagy inkább pakk – most még csak előszobája a külföldi érdekek mentén, a nemzeti gondolatattal szemben megszerveződő hazai ellenzék 2022-es nagy tervének. Ez a pakkocska egy osztályharcos szemléletű, gyengécske pamflet, de biztosak lehetünk benne, hogy az ellenzék és az őket támogató NGO-k a háttérben már dolgoznak a majd tízmillióra szabott változaton.
Karácsony 7+1-es ötletpakkja a szokásos kormányellenes vagdalkozáson, felelősségáthárításon és siránkozáson túl első körben nyílt hadüzenet a gépjármű-tulajdonosoknak, a kertvárosokból bejáró dolgozóknak, a belvárosi szórakozóhelyek környékén lakóknak. Az ipar, a kereskedelem és a szolgáltatások teljes körű, korábbit elérő vagy azt meghaladó kapacitáson való újraindítása járműforgalom nélkül nem fog menni. A Párbeszéd minden egyeztetést kerülő társelnöke azzal sem vet számot, hogy a pénzt nem fáról szüreteli a kormány, ahogy az sem érdekli, hogy gazdasági élet, termelés és fogyasztás nélkül nincs emberhez méltó életszínvonal.