Európai egység

A közös eszmeiség nem létezik. Az Örömóda nem egy fennkölt, mindenki által átérzett nemzetek feletti ima, nincs semmiféle európaiság, amelyet megél az ember.

EU ZÁSZLÓ Forrás: PIXABAY

Az egység egy gyönyörű szó, maga a koncepció azt jelzi, hogy valamit közösen csinálunk, mindenki örömére. Mondjuk az Európai Unióban. A sok nemzet félreteszi a múltbéli sérelmeit, amelyekből azért összegyűlt egy nagy-nagy zsáknyi mindenhol, és a közös sikerek érdekében csak arra koncentrál, ami összeköt minket. A nagy, kék-arany európaiságra, a sehol, soha meg nem fogalmazott ethoszra, amelyet csak érezni lehet, kimondani nem, amely felcsendül az Örömódában, mindannyiunk hivatalos himnuszában. A baj éppen itt van.

Az említett közös eszmeiség nem létezik. Az Örömóda nem egy fennkölt, mindenki által átérzett nemzetek feletti ima, nincs semmiféle európaiság, amelyet megél az ember. Egy olyan országközösség tagjai a huszonhetek, amely azért működik, mert anyagi értelemben sikeres, és ennek a németek örülnek ötletgazdaként és első számú nyertesekként. De erkölcsiséget nem lehet és nem is szabad egy másik országtól átvenni, még akkor sem, ha azt mindig európai értékeknek nevezik, márpedig Berlin erről híres. Európa az unióval vajon átvette a tagok terhelt történelmét is?

Az EU kollektív eszmeiségének része a francia gyarmatosítás, a németek náci múltja, a spanyol köztársaság kora, a hollandok benyomulása Dél-Afrikába vagy a csehszlovák kommunizmus? Szó sincs róla, ezeket az egyes államok maguk élték meg és maguk küzdenek meg a démonokkal. Egyetlen modell sincs, amely segítene „jól” élni, „helyesen” folytatni a hatalmas küzdelmet a történelem porondján. Magyarország nem felelős a Belga-Kongóban történt mészárlásokért, Brüsszel igen.

Csakhogy onnan, a GDP-lista tetejéről nézve másként törik meg a fény, Berlin azt feltételezi, a szupergroup fennállásáért cserébe ő mondhatja meg a kicsiknek, miként lehet „jól” élni. Hiszen ő tudja. A vészesen terhelt, már-már degenerációt okozó történelmi ballaszt eredményeként azt várja el, hogy mindenki vegye át az ő viselkedését, ugyanaz fájjon neki, mint a németeknek, ugyanolyan eszközökkel küzdjön a problémákkal. Semmi meglepő nincs ebben, mindig ilyen volt a nagyok és erősek viselkedése.

De nekünk, itt, a régi vasfüggönyön túl, az önmagával határos Magyarországon mások a problémáink és a megoldási javaslataink. Nekünk nincs régi gyarmatokról érkező, idegen kultúrájú bevándorlóközösségünk, nincsenek nyelvi kisebbségeink, és soha nem javasoltuk senkinek, miként kellene élni. Errefelé ez a megszokott.

Mert ha tényleg az lenne a cél, hogyan kell közösen valami nagyot és hatékonyat alkotni, akkor ott van a legcsodálatosabb szimbólum, Visegrád. A kulturálisan egymástól jelentősen eltérő, ezer éven át egymással hadakozó, kibékülő, mindig erős kapcsolatban álló közép-euró­pai országok képesek voltak úgy egyesülni, hogy egyetlen percre se volt cél a mélyebb integráció, és senki se várta el a másiktól, hogy hasonuljon hozzá. Négy állam brutális történelmi sebekkel képes volt tiszteletben tartani egymás integritását, nem rejtve véka alá a gondokat. Az igazi európai egység modellje ez lehet. De feltehetően ehhez közép-európai­nak kell lenni, ez a gondolkodás teljesen idegen a Lajtán túl.

Mi viszont nem lehetünk németek, osztrákok, sose sikerült ilyesmit megvalósítani, bármennyit is küzdött ilyesmi célért Haynau vagy Fekete-Győr András. Szlovénia uniós elnöksége kezdetén a visegrádi országok vezetői támogatást ajánlottak fel Ljubljanában, s nem a nyugati stílusú fenyegetőzéssel érkeztek. Mert a Balkán fontos, Szlovénia is fontos, ezt csak Európa nem látja. Balkán-politikájuk van az amerikaiak­nak, a törököknek, a kínaiaknak, az arab világnak, az oroszoknak, csak az EU gondolja úgy, hogy ez nem lényeges. Ursula von der Leyen bizottsági elnök jelezte is, a legfontosabb a magyar pedofiltörvény.

Talán ezért tart ott az EU, ahol tart.

(Borítókép forrása: Pixabay)