Egészen olyan ez a cím, mintha valami klasszikus krimi íródna itt, ezeken a lapokon. Agatha Christie, mondjuk. És sok-sok bonyodalom és cselszövés után jön Hercule Poirot, és kibogozza az összegubancolódott történet szálait, s a kedves olvasónak mindent elmagyaráz logikusan, pontról pontra, ki a gyilkos és miért tette. Hát, bűn az éppen itt is lehet, de egyelőre Poirot nyomozó még nem jelent meg a színen, csupán néhány újságíró próbál rájönni a titok nyitjára, arra is, amire talán a budapesti Városházának kellene egy kicsit nagyobb figyelmet szentelni.

Persze az is lehet, Mártha Imre a vagyonát nagyon is törvényesen és tisztességesen szerezte, éppen olyan törvényesen és tisztességesen, ahogyan mondjuk sok baloldali oligarcha és Gyurcsány-­fióka. Végül is egészen szokásos, hogy egy önkormányzati cég vezetője százmil­liós Bentley-vel jár, a home office-t pedig milliós szállodai szobákban vagy valami vitorláson tölti, némely kedvező fekvésű hölgyek társaságában. Mondom, nincs itt semmi látnivaló, egészen hétköznapi dolog ez, kérdezzük csak meg akármelyik város közműszolgáltató cégei­nek vezetőit. Bizonyosan már a kérdés is sértené őket, mert hát miért ne lehetnének ők is márthaimrék? Ha meg mégsem, akkor minden bizonnyal valamit nagyon elk…rtak az életükben. Talán nem kattintottak az említett nagyúr saját honlapjára, ott ugyanis megvan a bölcsek köve, a titkok titka, így szól: „Az életben szükséged lesz az elvárhatónál több kitartásra, a vállalhatónál nagyobb küzdelemre, az ízlésednél mélyebb alázatra, de így a siker sem marad el.” Na, ez hát a mottója ennek a drága aranyembernek, így már érthető a siker, a pénz, a csillogás. Nekem különösen „az ízlésednél mélyebb alázat” rész tetszett, a Metropol által nyilvánosságra hozott közösségi médiás bejegyzések, a Mártha Imre által megosztott és a laphoz eljuttatott egyéb fényképek alapján ez mindenképpen az egyik kiemelkedő jellemzője lehet a fővárosi közműholding első számú vezetőjének. Alázat. Az. (Mit mondanának erről vajon az alája tartozó, kirúgott munkavállalók…?)

Mindenképpen ez az alázat vezethette akkor is, amikor éppen a közismert, ám sajnálatos módon kivégzett maffiózótól és annak családjától vásárolta meg az ő családi cége azt a mintegy kétmilliárdos villát, amelyben jelenleg tengeti alázatos és könyörületes mindennapjait. Nyilván csak segíteni akart az elhunyt bűnöző hátrahagyottain, bárki megtette volna. Na most az már egy klasszikus krimihez méltatlanul odaszőtt mellékszál lenne, ha azt is elmondanánk, hogy Prisztást az a Portik Tamás ölette meg, aki kivételesen jó kapcsolatokat ápolt a baloldali kormányok titkosszolgálataival, azokkal a kormányokkal, amelyek közül az egyik a pletykák szerint még miniszteri széket is ajánlott a nép alázatos szolgájának, Mártha Imrének, de ő persze szerényen visszautasította e felkérést. Szóval valahogy minden mindennel és mindenkivel összefügg ott, a baloldalon. Ugyanez a volt kormányfő aztán feltűnik a budapesti Városháza lehetséges eladása körül is. Amely épületnek a „gazdája” egyben Mártha főnöke is. Mindezeket a bonyodalmakat és konstellációkat megfejteni már a világ összes nagy sikerű képzelt nyomozója is kevés lenne. (Úgy hírlik, ezekre amúgy Márthának is szüksége lenne, hogy megtudja: ki súg róla az ismerősei közül.)

De nekünk itt és most egyelőre elég, ha annyit mondunk: ezek ugyanazok, mind.

Borítókép: Mártha Imre, Karácsony Gergely, Szalmásy Miklós István és Tüttő Kata. (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)