Márki-Zay Péter levelet írt Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek, amelyben többek között az áll, a baloldal miniszterelnök-jelöltjének meggyőződése, hogy a kárpátaljai magyarság alapvető érdeke a „független és demokratikus Ukrajna győzelme az agresszorral szemben”, és egyébként büszke azokra a magyarokra, akik az ukrán hadsereg tagjaiként részt vesznek ebben a hősies küzdelemben.
Tehát Márki-Zay Péter az egyesült ellenzék nevében azon örömködik, hogy magyar honfitársaink kockáztatják, kénytelenek kockáztatni az életüket Ukrajnában. Tudjuk, az ukrán hadseregben szolgáló magyarok közül már halálos áldozatot is követelt a háború.
Sajnos nem egyetlenként, hiszen ez a háború nyolc éve zajlik Ukrajna keleti részén, és számos kárpátaljai honfitársunk volt kénytelen a legdrágábbat, az életét áldozni azért az államért, amely másodrangú polgárként kezeli és vegzálja a területén élő magyarokat.
A hazai baloldalnak nyilván nem drága a magyar élet, a határon túliakat Márki-Zay Péter egyébként is csak „levélszavazó zombiknak” nevezi, nem csoda, hogy szívesen látja háborúban őket. De mit várunk tőlük, akik magyar katonákat küldenének Ukrajnába, és minden órában követelik a kormánytól, hogy azonnal szállítson fegyvereket a frontra?
Márki-Zay levelének idézett mondatai azonban egy másik rendkívül lesújtó és aggasztó jelenséget is tükröznek, ami nem csupán a hazai baloldalra jellemző. Sajnos az európai elit nagy részét behálózta, elvakította az amerikai propagandagépezet narratívája, amely szerint az ártatlan „demokratikus” Ukrajna áll szemben a sátáni diktatórikus Oroszországgal.
Hihetetlen, de évtizedek óta ugyanaz a megkopott, karcos, hollywoodi filmeket idéző lemez fut, és Európa ismét elhiszi vagy inkább el kell hinnie. Nem volt elég tanulság a hamis indokkal indított amerikai–brit invázió Irakban, aztán Szíria, Líbia és más országok felforgatása az arab tavasznak nevezett puccsokkal, ami a demokráciaexport címén sok százezer áldozattal járt és egyetlen „eredménye” az Iszlám Állam nevű terrorszervezet megerősödése volt.
De a forgatókönyvírók ismét leosztották a szerepeket, egyértelművé tették, ki a jó és ki a rossz fiú, és mindenkinek be kell állni a sorba. Akinek kételyei vannak a szereposztás indokoltsága kapcsán, az nem hisz a nagy tengerentúli vezérben, és aki benne nem hisz, az a mi fényes jövőnkben sem hisz, tehát áruló, Putyin-ügynök, a demokrácia ellensége.
Emlékszünk, nagyjából ilyen volt a Szovjetunió uralta kommunista béketábor. Ma viszont már nincs Szovjetunió, ezért felhívom a figyelmet arra, hogy Ukrajnában hosszú évek óta lábbal tiporják a kisebbségeket – szó szerint is –, a jogállamiságot szemlélve talán még a dél-szudáni hadurak is csóválnák a fejüket, a korrupció mértékétől pedig az ukrán EU-csatlakozás legelhivatottabb híveinek számító brüsszeli bürokraták is riadtan hőköltek vissza.
Mindezek ellenére evidenciaként gondolják nyugaton, hogy most mindenkinek Ukrajna oldalára kell állni pénzzel, paripával, fegyverrel, holott az ukránok nem tagjai sem a NATO-nak, sem az EU-nak.
Európának semmilyen érdeke nem fűződik ehhez a háborúhoz, sőt kifejezetten az érdekeink ellen való egy Oroszországgal szembeni fegyveres konfliktus, de még a hidegháború is, mert az hosszú évekre padlóra küldené a kontinenst. Kinek az érdekében áll mégis ez a háborús hergelés a béke mielőbbi helyreállítása helyett?
A kérdés költői, a válasz az eddigiekből egyértelműen kiderül, tudjuk pontosan.
Amikor a baloldal árulózza Orbán Viktort, amiért nem küldünk fegyvereket Ukrajnának, mindig jusson eszünkbe, milyen érdekeket szolgálnak azok, akik háborúba taszítanák hazánkat és egész Európát. Ők a hazaárulók, és valójában a Nyugat árulói is.
Borítókép: Baloldali gyűlés 2021. október 23-án (Fotó: Ripost/Máté Krisztián)
