Remek propaganda ömlik nyugatról és keletről, hogy kéznyújtásnyira Kijev végső győzelme, és hogy Putyin elnök egyszerre rákos, vörhenyes, AIDS-es és leprás. Szóval, a háborút illetőleg annak szakszerű magyarázata halad annak rendje és módja szerint (nyilván a moszkovita propaganda hajszálpontosan ilyen színvonalú, kár, hogy azt nem ismerjük, mert egy ideje valamiért nem látunk orosz tévét, újságot, honlapokat).

Ebben a brutális, undorító vérontásban, amelyben lehet, hogy már kétszázezer felett jár a halottak száma, Zelenszkij az egyik fő arcmás. Olyasféle, mint amit közepesen megbecsült színészként hordott a sajátja helyett. A fejlődés abban áll, hogy mostanra már állami vezetőként fenyegetőzik, jósol és kárhoztat, igaz, a súgógép maradt a helyén.

Zelenszkij színészi-közéleti küldetésére egyetlen észszerű felmentés lehetséges, hogy most éppen háború van. Szigorúra ráncolt tekintete, katonai ruházata és a többi kellék mögött ugyanis egy szerencsétlenségbe taszított ország, a lemészárolt katonák, gyerekek, nők tömegsírjai a valóság elemei. És ez már nem éppen nevetséges. Minden létező erejével, csekély hatalmának súlyával arra kellene törekednie, hogy megegyezzen az oroszokkal, kössenek békét mihamarabb, mielőtt a globális hatalom valódi urai világszerte egymásnak esnek.

Mi majd akkor adjuk oda az év embere díjat Zelenszkij elnöknek, ha nemcsak a háború, de a béke embere is lesz. És akkor már bátran horgászhat ő, horgászhatunk mi is, élvezzük a békét, és tápláljuk a hitet, hogy a kegyelem a szétlőtt, megtizedelt, lerombolt Ukrajnát is elárasztja.

Borítókép: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko)