Az európai fősodor azonban egyelőre képtelen kilépni abból a szerepből, amelybe manőverezte magát. A kiosztott szerepek szerint Oroszország az agresszor, Ukrajna az áldozat, Európa az áldozat segítője, míg Biden a jó zsaru volt, Trump pedig most a rossz zsaru. 

Az európai fősodor – hogy ne essen ki a szerepéből – kénytelen megvárni, hogy Zelenszkij (vagy aki a helyére lép) bedobja a törölközőt, kiegyezzen valamiféle rendezésben Putyinnal, és kiszabadítsa Európát az áldozatsegítés kényszeréből. Természetesen nem a humanitárius segítségről van itt szó – mert azt Magyarország is nyújtott, minden korábbinál nagyobbat –, hanem arról a pénzről, paripáról, fegyverről, amely minden egyes nap csak feleslegesen nyújtja tovább a háborút.

A leglényegesebb kérdésekben még távol esnek egymástól az álláspontok. Például Moszkva nem fogadja el Ukrajna NATO-tagságát, míg Kijev pedig azt, hogy ezt eleve fel kelljen adnia. Könnyen elképzelhető, már csak a világ két legfontosabb politikusának személyiségéből is kiindulva, hogy a nagy áttörés Trump és Putyin személyes találkozóján születik majd meg. Ahogyan az is, hogy a magyar vezetés, amely előre látta a 2015-ös migrációs válság következményeit, mások által is elismerten „mesterhármast” ér el a háború lezárásának korai szószólójaként és Ukrajna uniós csatlakozásának ellenzőjeként.