A valóság pártján

A magyar baloldalban jó másfél évtizede nincs már tartás, morál, idea, jövőkép, egyre silányabb ügyeket egyre silányabb alakok képviselnek, és a kölcsönhatás örökösnek tűnő negatív spirálba mutat.

Budapest, 2019. október 1. Karácsony Gergely ellenzéki fõpolgármester-jelölt az idõsek világnapja alkalmából, Könyöradomány helyett érdemi megbecsülést az idõseknek címmel tartott sajtótájékoztatóján a belvárosi Széchenyi téren 2019. október 1-jén. MTI/Mónus Márton Fotó: Mónus Márton

Tévedés ne essék, önmagában nincs abban kivetnivaló, ha ellenzéki vezető, testület irányít egy települést. Amennyiben alkalmas rá, és a közjó szolgálata az elsődleges célja. Csakhogy a jelenlegi mezőny történelmi mélypont, amely saját szavazóit eszköznek, célba vett településeit deklaráltan hídfőállásnak, lakóit, ha kell, „háborús veszteségnek” tekinti. A magyar baloldalban jó másfél évtizede nincs már tartás, morál, idea, jövőkép, egyre silányabb ügyeket – eszméről régóta szó sem esik – egyre silányabb alakok képviselnek, és a kölcsönhatás örökösnek tűnő negatív spirálba mutat. A csekély kivételek, a többre, jobbra hivatottak vagy elmenekültek, vagy vállalhatatlan kompromisszumok árán maradtak, és arcukon ott tükröződik az ebből fakadó, érthető „megzakkantság”.

A Magyar Nemzet az elmúlt napokban hat részben minden képzeletet alulmúló, „emberalatti” sorozatot közölt a kispesti szocialisták mocsárvilágáról. Ez volt az igazi, vágatlan valóságshow. A bornírtság, a kivagyiság, a tájékozatlanság, a gátlástalanság, az üresség egyes „jellemekbe” szinte bele sem sűríthető elegye. Az ügy október 4-én robbant ki, a Népszava október 10-i interjújában kérdezte Gajda Péter kerületi polgármestert, beszélt-e már e tragikomédia főszereplőjével, Lackner Csaba önkormányzati képviselővel, mire Kispest első embere így válaszolt: „Még nem értem el.” Hat nap alatt. Visszakérdezés nincs. Nyilván, mert ez arrafelé így életszerű, így normális. Készséggel el is hiszem, hogy a polgármester semmi újdonságot nem hallott a felvételeken. Aki most azt követeli, sorozatunk „hősei” távozzanak a közéletből, finoman fogalmaz. Szokásommal és ízlésemmel ellentétben én inkább azt mondanám: takarodjanak. Ha nem zavarják el őket a választók – addig is, amíg mások nem jönnek értük –, akkor még nagyobb a baj.

A kisebb településeket féltem a legkevésbé. Ott látható, mit tesz, mit mulaszt el, hogyan él, miféle ember a polgármester. Közvetlenebb az információ, hitelesebb a döntés. Ám most Budapesten is annak kellene lennie, sokkal inkább, mint korábban bármikor. Legalább három okból.

Az első: a főváros történelmében az előző századforduló, a millennium időszaka óta nem akad még egy olyan évtized, mint a 2010-es, amely ennyi materializálódott, mérhető, számszerűsíthető fejlődést mutatott volna. Ennek elismeréséhez nem Tarlós-, hanem valóságpártinak kell lenni.

A második: a regnáló főpolgármester zsigeri városvezető, technokrata, hivatalnok, ráadásul a legfeddhetetlenebb fajtából. Ezt ellenfelei, esetleges ellenségei is elismerik. Számomra kilenc év alatt a legnyilvánvalóbb túlzása az volt, amikor azt állította, hogy gyermekkorában hexameterbe foglalva sorolta az Aranycsapat játékosait; Puskásékat csupa daktilusba, spondeusba rendezni képtelenség, de ennyi baki „talán” belefér.

A harmadik: soha nem volt, nem is lesz még egy ilyen teszetosza, magáról mindent lesöprő, áthárító, naponta eső-kelő, puhatestű ellenjelölt. Karácsony Gergely előre megfontolt szándékkal még nem mondott ki egyetlen veretes igazságot sem, azt kizárólag hirtelen felindulásból tette, és akkor sem a nyilvánosságnak szánta. Ennél is fontosabb, hogy totális szakmai elégtelenségéről ítéletet alkotni nem prekoncepció, hanem évek érlelte, Zuglót hervasztó tapasztalat.

Minden annyira egyértelműnek tűnik. Ettől persze még egyáltalán nem az. Vasárnapra derűs időt ígér az előrejelzés. Egyúttal kivételes alkalmat, amikor a széljárást emberek alakíthatják.

Az önkormányzati választásról szóló híreinket IDE kattintva tekinthetik meg.