Hungarikum

Ma Magyarországon – annak, aki dolgozik, s rendelkezik a megfelelő biztosítási jogviszonyokkal – már nem szegénységi kockázat a harmadik, negyedik gyermek, azaz a nagycsalád.

Ha az Európai Bizottságon múlna, ellehetetlenülne a gyermekvállalást ösztönző program Fotó: MTI/Oláh Tibor

Nyugodtan kijelenthetjük, új fejezet kezdődik a hazai családpolitikában.

A már eddig is igen bőkezű támogatásokhoz olyan lehetőségek nyílnak meg a mai nappal, amelyek segítségével lényegében bármely gyermeket vállaló pár saját otthonhoz tud jutni vagy legalábbis tiszta lappal tud indulni, újra tudja kezdeni adósságokkal terhelt életét. E helyütt talán elég annyi, hogy minden fiatal pár tízmillió forintot kaphat – ha legalább egy gyermekük születik, kamatmentes hitel lesz belőle, ha pedig három, egy fillért sem kell ebből visszafizetniük. Ez a lehetőség, a már jól ismert nevén babaváró támogatás, kétségkívül hungarikum.

– Ma Magyarországon – annak, aki dolgozik, s rendelkezik a megfelelő biztosítási jogviszonyokkal – már nem szegénységi kockázat a harmadik, negyedik gyermek, azaz a nagycsalád, sokkal inkább lehetőség – mondja a családvédelmi akcióterv indulása apropóján készített összeállításunkban Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke. S ezzel talán rámutat a legfontosabbra. Arra, hogy bizony az, aki családot alapított az elmúlt évtizedekben, súlyos hátrányt szenvedett. Nem beszélve a nagycsaládosokról, akik sokáig szinte semmi különösebb támogatást nem kaptak az államtól, többségük lekváros kenyéren tengődött a hó végén, és csak barátaik, ismerőseik használt ruháira és kevésbé összefirkált tankönyveire számíthattak.

Elgondolkodtató, hogy a nyolcvanas évek elején kezdődő népességfogyás a rendszerváltozással csak felgyorsult. Ha visszatekintünk a kilencvenes évek rablóprivatizációjából eredő tömeges munkanélküliségre, a Bokros-csomag főként a családokat sújtó intézkedéseire, az első Orbán-kormány otthonteremtési programjának szinte egy tollvonással történő kivégzésére, a devizahitelek csapdájába kergetett családok tízezreinek drámájára, akkor némi magyarázatot találunk erre. Fokozatosan roncsolódott a bizalom. Ami erősen megmutatkozott a születési statisztikákon.

A 2010-ben megalakuló kormány első intézkedései között kezdte meg a családok kiemeltebb támogatását. A fokozatosan, a költségvetési lehetőségek függvényében évről évre bővülő juttatásokkal mára eljutottunk oda, hogy sok ország példaként tekint a magyar családtámogatási rendszerre. Amely európai összevetésben is kiemelkedő összegeket, a hazai össztermék csaknem öt százalékát fordítja a családok boldogulására – úgy, hogy közben stabil lábakon áll a költségvetés, és nem kell tőle tartani, hogy a következő évben ne jutna pénz a bőkezű támogatásokra.

A juttatások, kedvezmények egymásra épülnek, egymást kiegészítik, a gyerekek számától és életkorától, a szülők munkavállalásától függően sokféle és jelentős összegű támogatásra számíthatnak a jogosultak.

Amikor Orbán Viktor két éve, a Budapesti Demográfiai Fórumon azt fejtegette, hogy 2030-ra hogyan lehetne elérni a népesség reprodukciójához szükséges 2,1-es termékenységi mutatót – vagyis azt, hogy egy nőnek átlagosan legalább két gyermeke szülessék –, sok mást is mondott. „Ha a család mint közösségi forma nincs a fiatalok szívében az első helyen, hiába a gazdasági erő, a kiváló nemzetgazdasági mutatók, nem jutunk semmire” – fogalmazott akkor a miniszterelnök, hozzátéve, hogy Közép-Európában még jól állunk, mert a fiatalok két vagy három gyermeket terveznek, csak aztán, amikor a dolgok a realitások mezejére érnek, a vágyott gyerekek egy része nem születik meg.

Demográfiai fordulatot elérni a XXI. században csodaszámba menne. Az elmúlt években javult valamit a helyzet e téren, de mivel a szülőképes korú nők is egyre kevesebben vannak, az áttöréshez ez még kevés. A családvédelmi akciótervvel viszont egy akadály – az anyagi természetű – kétségkívül elhárult.