Nem fogják elhinni, mi történt! De semmi baj, mert a Telex című propagandabullshit címe maradéktalanul eligazít: „Egy tévéstáb pont ott volt, amikor Szájer Józsefet elkapták a rendőrök, most kiadták a videókat.”
Igen. Ez teljesen életszerű.
Különösen Belgiumban, ahol egy terroristagyanús személy miatt SEM ment be éjjel a rendőrség egy magánlakásba, mert az „túlzottan nagy zaklatás lenne”. Azon a decemberi éjszakán azonban valamiért nem voltak ennyire rigorózusak a belga rendőrök, megszálltak egy szexpartinak otthont adó magánlakást, és – mit tesz Isten! – éppen volt velük egy tévéstáb is. Talán már kitalálták: igen, a Szájer József életét, karrierjét tönkretévő éjszakáról van szó.
Az ügy akkor hetekig téma volt a hazai és a nemzetközi sajtóban, ezen csámcsogott az égvilágon mindenki, és persze a fő csapásirány az volt, hogy a Fidesz (és a kormány) ezek után nem törhet lándzsát a keresztény erkölcsök és a hagyományos családmodell mellett. De, igen, törhet; egyrészt, mert Szájer József nem testesíti meg sem a Fideszt, sem a kormányt, másrészt és főleg pedig azért, mert Julien Benda már száz esztendeje megírta ez ügyben a lényeget, miszerint az emberiség kétezer évig cselekedni ugyan a rosszat cselekedte, de méltányolni a jót méltányolta.
Majd megtörtént az írástudók árulása, és attól fogva az emberiség már nemcsak cselekszi, de méltányolni is a rosszat méltányolja. S éppen az árulást elkövető írástudók és persze a pszeudo-írástudók (vagyis az ilyen Telex-féle helyeken gyülekező skriblerek) logikájából következik csupán, hogy ha valakit rajtakapnak a rossz elkövetésén, akkor sem maga, sem a közössége nem méltányolhatja és hirdetheti többé a jót. Ez az igazi aljasság, a moral insanityk vélt „erkölcsi fölénye”.
De a lényeg most nem is ez. Hanem ez az átlátszó, józan paraszti ésszel is könnyen dekódolható történet, amelyet egy titkosszolgálat épített (és épít) fel. Hogy melyik titkosszolgálat? Nem tudhatom pontosan, és semmilyen bizonyítékom sincs, de ha engem kérdeznek, megérzésre hagyatkozva azonnal rávágom, hogy a német. És afelől sincsen szemernyi kétségem sem, hogy lesz még folytatása az ilyesféle akcióknak.