Ma nem kellene a félelemtől elsápadt Sólyom Lászlónak szégyenkezve megkísérelnie az átvonulást a komáromi hídon, amiért ki van tiltva Szlovákiából. Ma nem kell néhány tucat magyar katonát felajánlani valamelyik külföldi NATO-misszióhoz, hogy az amerikai alelnök megvárakoztassa a magyar kormányfőt a Fehér Ház bejáratánál.
A négykézlábra ereszkedéstől nem kedveltetjük meg magunkat. Csupán annyit érünk el a nagyhatalmak vezetőinél, hogy jó kedvükben csontot dobnak, rossz kedvükben belénk rúgnak.
Az elmúlt kilenc évben végrehajtott külpolitikai fordulat eredményeképpen azonban minden megváltozott. Magyarország véleménye számít. Nem véletlenül nevezte a francia államfő a magyar miniszterelnököt legfőbb ellenfeleként a közelgő európai parlamenti választások előtt.
Nem véletlenül jelent ma a visegrádi négyek együttműködése – az ideológiai különbözőségek ellenére – megingathatatlan erőt az Európai Unión belül. Nem véletlen az sem, hogy a határon túli magyarság ma már támaszkodhat az anyaország védelmére, legyen szó a legutóbbi diszkriminatív szlovák törvénymódosításról, a magyar himnusz betiltásáról vagy a kárpátaljai magyarok jogfosztásáról.
Amikor a kis, tízmilliós ország miniszterelnökét két évvel ezelőtt lencsevégre kapták, amint a kínai, az orosz és a török elnökkel beszélget egy nemzetközi konferencián, azt a hazai ellenzéki sajtó az elszigeteltség jeleként fogta fel. Ha más szemszögből nézzük, a mozgástér növelésének tekinthetjük.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!