Így lehet nagyon könnyen belecsúszni az általános félelembe, hogy az egész világ elkezdjen háborús körülmények között élni. Hiába jelent ez fantasztikus üzletet bizonyos embereknek, s hiába hiszik azt ugyanazok a gazfickók, hogy a párizsi bolti eladó, az amszterdami diák és a budapesti villamosvezető is Ukrajnával kel és fekszik, ez nem igaz. Ők csak élni szeretnének, a saját életüket élni, s joguk van kimaradni mások háborújából. A felelős politikusoknak pedig kötelességük megvédeni őket nemcsak a háború őrjöngésétől, de a félelemtől is.
Mert a háborúban nem a golyó és a rakéta öl meg, hanem a félelem, attól, hogy jön a pusztulás, hogy összeomlik az iskola és a lakóház, hogy nem fog járni a 8E buszjárat, hogy nem lesz kenyér, hús és tej. A félelem pedig elűzi őket egy biztonságosnak hitt helyre, amely nem az otthona, de legalább nem kell félnie.
Ha viszont a háború apostolai, a semmiért felelősséget nem vállaló hitvány alakok az egész világot belevinnék a vérzivatarba, akkor bizony nem lenne olyan hely, ahol biztonságban tudná az életét bárki. Ezért kötelessége mindenkinek nemet mondania a háborúra.
Nem lesz olyan pillanat, amikor Oroszország leteszi a fegyvert és elismeri a súlyos vereségét. Nem fogja Volodimir Zelenszkij diadalmas hadvezérként bejelenteni a győzelmet, hogy ukránok milliói hálásan ölelgessék, miközben újjáépítik otthonukat.
Mert ez nem egy Marvel-film, ahol jók és rosszak összecsapnak, hanem a valóság, a színtiszta élet, ahol árnyalatok vannak, önző érdekek és piszkos üzelmek, árulások és hazugságok, no meg tragédiák és halál. Erkölcsileg pedig egyedül az az elfogadható, ha minden erőnkkel azon vagyunk, hogy a fegyverek elhallgassanak és aláírják a békét.
