Képviselői a paleoéghajlati tényeket és a természeti folyamatokat (a hirtelen átrendeződési mintázatokat, így a közelmúltbeli El Nino-jelenségkört) vagy nem képesek, vagy nem akarják látni. Ehelyett minden folyamatot az emberi szén-dioxid-kibocsátás által indukált pozitív visszacsatolásként értelmeznek. Azaz
…az igazságtól elfordítják az ő fülöket, de a mesékhez oda fordulnak” (2 Tim 4:4).
Vajon miért? Félelemből, a tét miatt. Ami nem kevesebb, mint az, hogy amennyiben a jelenkori éghajlatváltozást is lényegében ugyanúgy a természet okozza, mint régen, akkor a zöldátállás klímaváltozási indoklása hamis, a klímacél-délibábok kergetését pedig abba kell hagyni.
Kételyeinket már sokszor elmondtuk és leírtuk: a tudományos elittől az átlagemberek szintjéig, „minden szinten, szinte mindent”. Úgy tűnik, hiába. Mostanában a legátfogóbb ismeretekhez Steve Koonin: Tisztázatlan (Unsettled) című könyvéből és a Klímamozi (Climate: The Movie) című 80 perces dokumentumfilmből lehet jutni. Mindkettő elérhető magyar nyelven, de egyelőre egyikről sem látni, hogy érdemi hatása lenne. Szakmai körökben elhűlve nézegetik a NASA legutóbbi húsz évre visszatekintő műholdas adatsorait a Föld energiaegyensúlyi eltérésének alakulásáról, de a lényeget nem látják: sem a bejövő (rövidhullámú: látható és ultraibolya fénytartományú), sem a kimenő (hosszúhullámú: infravörös hő) energia nem úgy alakul, ahogyan a dogma állítja.
Elkerülhetetlenül eljött a tabumentes viták ideje, de kéréseink: megannyi falra hányt borsószem.
A helyzet tehát összességében reménytelennek látszik. Az ember ilyenkor elővesz olyan régebbi dokumentumokat, amelyekből erőt merít. Többek között egy bizonyos Istvan Marko (időnként István Markó) írásait, akinek magyar gyökerei nemcsak a nevéből, hanem francia és angol előadásaiban érezhető akcentusából is tévedhetetlenül beazonosíthatók. A Magyar Nemzet 2019. augusztus 13-ai számában röviden már megemlékeztem róla, felidézve egy franciául megjelent könyvének 15 pontját. Attól, hogy az IPCC „kormányközi” (tehát nem tudományos, hanem politikai) szervezet (1. pont), egészen addig, hogy „a gazdasági és pénzügyi köröket, vállalatokat arra kényszerítették, hogy alkalmazkodjanak a klímapolitikához, pedig az negatív hatással van termelékenységükre és versenyképességükre, miközben egyeseknek sikerült versenytársaik és az adófizetők kárára óriási haszonhoz jutni” (15. pont). A 15. pontban leírt jelenségre azóta szakkifejezés is született: ESG. Előkerült a fiókomból egy ővele készült 2017-es nagyinterjú, ami különösen azért felkavaró, mert Markó István nem sokkal az interjúkészítést követően elhunyt, és az interjú csak halála után, hónapokkal később, 2017. október 28-án jelent meg.
Markó István (Pápa, 1956. június 18. – Woluwe-Saint-Lambert, Belgium, 2017. július 31.), a Louvain-i Katolikus Egyetem néhai kémiaprofesszora, egy szerves kémiai reakció (a Markó–Lam-reakció) felfedezője. Munkásságának jelentőségét jelzi, hogy egy immár kétszeres Nobel-díjas kémikus (Barry Sharpless, 2001, 2022) őneki is köszönetet mondott, mint egykori posztdoktor-kutatójának. 2020-ban pedig az egykori kínai kollégái szenteltek az emlékének egy Nature Communications-cikket, amelyben még társszerzőként is szerepeltetik.
Markó életpályáját alapvetően meghatározta 1956: mindössze néhány hónapos volt, amikor szülei vulkánfíber bőröndben vitték át a határon. Egyenesen az Ardennekbe, Belgiumba, ahol idővel neves kémikus lett belőle. Ami igazán egyedivé tette, hogy kiemelkedő szakterületi karrierje mellett soha nem félt elhallgatni a szén-dioxid alapú üvegház-hipotézissel kapcsolatos kételyeit.
2016-ban kezembe került a Klíma: 15 kellemetlen igazság című, francia nyelven megjelent könyve. Mielőtt felvettem vele a kapcsolatot, mértékadó magyar kémikusoknál érdeklődtem felőle. Mindannyian nagy tudású, szorgalmas, igazságszerető és szerény embernek ismerték, de klímakritikus tevékenységéről egyikük sem tudott.
Markó István 2015-ben nyílt levélben fejtette ki Ferenc pápának aggodalmait a Laudatio si című enciklikával kapcsolatban.
… a tragédiák normálisnak tűnnek az olyan környezeti mozgalmak számára, amelyek tulajdonképpen arra törekszenek, hogy az emberek állatként éljenek és viselkedjenek, a természetnek alávetetten, ahelyett, hogy a természetet tiszteletben tartva azt az emberi szükségletekhez igazítanák.
E mondatban a cikk elején említett önfeladás végkimenetelét vázolta fel. 2017 júniusában pedig, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy az Egyesült Államok kilép a párizsi klímaegyezményből, Markó István és társszerzőinek tanulmánya a klímaváltozás okait javasolta felülvizsgálni. Az újrafelfedezés örömével olvastam most a címét:
Ha Amerikát helyezzük az első helyre, akkor elsőként bolygónk éghajlatával kell foglalkoznunk.
Az alapkérdés rendbetétele nélkül ugyanis lehetetlen a dolgokat a normalitás medrébe visszaterelni.
A nagyinterjút magyarul teljes terjedelmében az interneten lehet elolvasni. Markó István gondolatai összecsengenek a Professzorok Batthyány Körében megalakult energia-munkacsoport ülésein és előadásain elhangzó véleményekkel. A barátságtalan és veszélyes természeti világot az ember saját maga számára jobbá tette: hittel, tudománnyal, technológiával (többek között bányászattal, vízgazdálkodással, mezőgazdasággal).
Amint Markó megfogalmazza: azért vagyunk képesek egészségünk, valamint gazdasági és demográfiai fejlődésünk számára kedvező feltételek között élni ezen a bolygón, immár többmilliárdnyian, mert élhetővé, vendégszeretővé tettük környezetünket.
A mai nyugati elit pedig – elvakítva saját életszínvonalának könnyűségétől – annyira elbutult, hogy elfelejtette: ez a világ semmit sem ad erőfeszítés nélkül. Ilyen háttér mellett erősödhetett fel az az emberellenes mozgalom, ami a világon mindent szét akar verni. Álcájuk a klímaérv, a legtökéletesebb trójai faló.
A szerző geofizikus-mérnök, az MTA rendes tagja, a PBK energia-munkacsoport elnöke
