Jól láthatóan nem jönnek a várva várt győzelem napjai, sőt egyre több politikus és szakértő azzal számol, hogy még évekig elhúzódik a már több mint két éve tartó ukrajnai háború. És aki nem ostoba, fanatikus és/vagy cinikus (továbbá mer őszinte lenni), az azt is kimondja, hogy
az ukránok még az irdatlan mennyiségű, legkorszerűbb nyugati fegyverekkel, továbbá ha Zelenszkijék netán a teljes lakosságukat összefogdossák és a frontra hurcolják, akkor sem tudják legyőzni az oroszokat.
Sőt még akkor sem, ha a franciák, lengyelek, litvánok stb. néhány tízezer katonát harcolni küldenek Kelet-Ukrajnába.
Hogy egyszerre lehet félelmetes és nevetséges, sőt szánalmas a kardcsörtető retorika, azt leginkább a francia elnök példája mutatja – bár a lengyel és a litván kormányfő sem sokkal marad el tőle –, aki míg egyfelől atomfegyver(ek) bevetését sem tartja kizártnak az oroszok ellen, ugyanakkor, másfelől arra kéri a kínai elnököt, támogassa és segítse azon törekvését, hogy a nyári párizsi olimpiai játékok alatt hallgassanak el a fegyverek Ukrajnában. Egyre többen látják és mutatnak rá, hogy
Macron tudatosan blöfföl, és valójában esze ágában sincs harcoló francia csapatokat küldeni az ukrán–orosz frontra, pláne nem nukleáris fegyvereket bevetni Oroszország ellen. Mert azzal azért ő is tisztában van, hogy ez esetben nemhogy elmaradna az olimpia, hanem kő kövön nem maradna Párizsban, sőt alighanem egész Franciaországban.
Az orosz hadsereg ugyanis köztudottan nagyságrenddel több nukleáris robbanófejjel és nagy hatótávolságú (szárazföldi, légi és tengeri) high-tech hordozóeszközzel rendelkezik, mint a francia, és ezt a szakadékot semmilyen ripacskodó nagyotmondás és hepciáskodás nem hidalja át.
Egyébiránt nem ártana, ha a háborús pszichózisban leledző, vak vezet világtalant típusú politikusok néha beleolvasnának egy-két történelemkönyvbe. Rábukkannának akár Joseph Goebbels naplójára is, amelyben
a hajdani Német Birodalom propagandaminisztere hat nappal a Szovjet-Oroszország ellen indított invázió előtt ezt írta: „A támadás méretei mindent felülmúlnak majd. Alighanem ez lesz a legnagyobb a világtörténelem során. Napóleon példája nem ismétlődhet meg.”
Neem?! Nézzük csak: A francia császár 1812 júniusában félmillió (többnemzetiségű) katonával megtámadta Oroszországot, aztán kevesebb mint két év múlva elvesztette a háborút és a hatalmát is, miután I. Sándor cár hadserege élén, a porosz királlyal együtt diadalittasan bevonult Párizsba. A Führer csaknem négymillió német katonával (plusz szövetséges-csatlós államok segéderőivel) 1941 júniusában megtámadta a Szovjetuniót, aztán kevesebb mint négy év múlva elvesztette a háborút, s a Vörös Hadsereg rommá lőtte-bombázta, majd elfoglalta Berlint, ahol közvetlenül a bukás előtt Hitler öngyilkos lett…
A történészek nagy része szerint ugyan a történelem nem ismétli önmagát, de tanulni, s talán bölcsebbé és józanabbá válni akkor is lehet(ne) belőle, általa. Akár még a francia – és személyes – gloire-ról ábrándozó Macronnak is!
