„Ahogy maga a társadalom az embert mint embert termeli, úgy a társadalmat az ember termeli” – vessenek meg érte, de nagyjából ez az egyetlen mondat maradt meg bennem az egykor kötelezően tanult tudományos szocializmusból (vagy dialektikus materializmus volt?). Így aztán a gyurcsányizmus mibenlétének efféle hangzatos, de tökéletesen értelmetlen meghatározását a ma is köztünk és velünk élő marxizmusra kell hagynom. Be kell érniük egy kevésbé „tudományos”, ámde legalább igaz definícióval.
A gyurcsányizmus a hazugságon, megtévesztésen, csaláson és erőszakon alapuló politikai rendszer, amelyben szisztematikusan, bűnszövetségben fosztotta ki az országot a magát szocialistának (és szabad demokratának) álcázó maffiaszerű párt.
Gyurcsányozni az értelmező kéziszótár szerint annyit tesz: lopni, hazudni reggel, éjjel meg este, megtéveszteni az embereket, lovasrohamot vezényelni az ártatlan tüntetők ellen, békés járókelők szemeit kilövetni gumilövedékkel, elkúrni, böszmeséget csinálni, teszetoszáskodni stb. Más összefüggésekben említik e kifejezést az elévült szinonimájaként is, mint például elgyurcsányozódott bűncselekmény. Néprajzgyűjtők megfigyelték, hogy kuruc vidékeken, ahol a labancok még ma sem örvendenek túlzott népszerűségnek, a közismert „Te csak házasodj, boldog Ausztria!” mondás helyett, a „Te csak házasodj, boldog Gyurcsány!” jött divatba (vö. Apró–Dobrev család). A gyurcsányizmus több népi rigmust és játékot is megihletett: „Elkúrtad, elkúrtad!”, „Gyurcsány, takarodj, vidd az összes haverod!”, „Gyurcsány Ferenc legyen fegyenc!”. A játék lényege, hogy az előbbi mondókákat hangosan kell kántálni, majd a rendőrruhába öltözött játszótársak „Sün!” felkiáltással körbeveszik a kiabálókat, leteperik és agyba-főbe verik őket, amennyiben van kéznél, a legjobb eszköz erre a vipera (ami ebben az esetben nem egy kígyó, hanem egy acélból készült, teleszkópos bot). A gyurcsányizmus egy ország vezetésére nézve olyan, már-már oximoronszerű kifejezés, mint a röpképtelen madár: annyit tesz, kormányzásképtelen kormány.
Hát igen, a velünk élő gyurcsányizmusról majdnem akkora köteteket lehetne megtölteni, mint amekkora A tőke Marxtól. Bár kétségtelen, ez utóbbi kevésbé szórakoztató olvasmány.
Gyurcsány Ferenc… Miért gyurcsányozunk még mindig? – teszik fel sokan a kérdést, s ezt vetette fel maga az élő Gyurcsány is tegnap a parlamentben. Nem, nem azért, mert lelki kielégülést okoz. Sokaknak éppen hogy gyötrelmes a név kimondása is, sokak szoronganak még ma is e név hallatán azért, amit országlása idején tett, s még többen azért, amit tenni készül, ha ne adj’ isten újra hatalomba jut. Mert a mai ájtatos, szeretetről prédikáló, kenetes kezű Gyurcsánynak valójában véres a keze, és újra vérre szomjazik.
A következő egy év persze leginkább a pandémiáról szól majd, nem Gyurcsányról. A járvány kezeléséről, a gazdaság újraindításáról, a vírus elleni harcról. De van itt egy másik vírus is: a bolsevizmus vírusa, amely az elmúlt száz évben már annyit mutálódott, hogy szinte fel sem ismerni. De a gyurcsányizmusban kimutatható ennek a vírusnak az örökítőanyaga, akár a szennyvízben a Covidé. S ahogyan a valóságos vírus ellen védekezni kell, mert elpusztíthat bennünket, a bolsevizmus-gyurcsányizmus ellen is fel kell venni a harcot. S meg kell ismertetni a pusztító természetét mindazokkal, akik még védtelenek vele szemben. Akikben még nem alakult ki az immunitás. Mert mint már annyiszor, ez a vírus ismét a javunkat akarja. Csak most nem hagyjuk.
