Új millennium

Hogy mit üzenhet a Szent István-i gondolat nekünk, ezer évvel később élő magyaroknak? Leginkább talán azt, hogy tartsunk ki a hitünk, a keresztény kultúránk mellett.

Forrás: MTI

Parancsainkban a szent hitet tesszük az első helyre – szögezte le a keresztény magyar államot megalapító Szent István király 1027-ben a fiá­hoz, Imre herceghez szóló Intelmek első fejezetében, amelynek címe: A katolikus hit megőrzéséről. Az akkor már harminc éve hatalmon levő királyt három dolog foglalkoztatta leginkább: az elmérgesedő viszony a Német-római Birodalommal, a fiatal magyar keresztény állam belső stabilitása és az utódlás kérdése. Utóbbi kettő teljes mértékben összefüggött, hiszen úgy gondolta, ha Imre az általa megkezdett utat járja, és kemény kézzel védelmezi a keresztény Magyar Királyságot a külső és belső ellenséggel szemben, akkor az 1000-ben megkezdett művére felkerülhet a korona. Többek között ezért is hangsúlyozta Imrének, hogy „ha a hit pajzsát tartod, rajtad az üdvösség sisakja is”.

Szent Istvánnak a fiával kapcsolatos reménye azonban négy évvel később, 1031-ben szertefoszlott, amikor Imre egy vadászbalesetben életét vesztette, egyes feltételezések szerint a német-római császárnak is köze lehetett a halálához. A herceg elvesztésével az ország trónörökös nélkül maradt, hiszen Szent István első fia, Ottó csecsemőkorában meghalt, és Imrének sem született gyermeke. A mélyen vallásos királyt megrendítette a fia elvesztése, de a hitéből erőt merítve nem engedte, hogy a kétségbeesés úrrá legyen rajta. S miután nem tudta fiára vagy unokájára hagyni a királyságot, felajánlotta koronáját és az országot Szűz Máriának.

A keresztény magyar állam alapjainak lerakása óta hosszú évszázadok teltek el, de az égi oltalom mindmáig kitartott. Dúlta ugyan az országot tatár és török, majd évszázadokra a Habsburg Birodalom vetette meg a lábát Magyarországon, de megmaradtunk. A trianoni sorscsapás után bő két évtizednyi szabadság következett, amelynek a második világháború, majd a szovjet uralom vetett véget. A csapások alatt sokat szenvedtünk, létszámban gyakran megfogyatkoztunk, de miként Vörösmarty Mihály a Szózatban írja: „Megfogyva bár, de törve nem, él nemzet e hazán”. A lapunknak interjút adó Udvarnoky László pálos szerzetes is azt tartja az égi oltalom legnagyobb bizonyítékának, hogy dacára a sok támadásnak és csapásnak, a keresztény alapokon nyugvó magyar államunk még mindig jelen van a Kárpát-medencében.

S hogy mit üzenhet a Szent István-i gondolat nekünk, ezer évvel később élő magyaroknak? Leginkább talán azt, hogy tartsunk ki a hitünk, a keresztény kultúránk mellett, és minden erőnkkel védelmezzük az őseinktől, így Szent Istvántól is kapott értékeinket. Talán éppen az első királyunk lepődne meg azon a leginkább, hogy mivé lett Európa ezer év alatt. Egy évezrede Szent István az akkori hagyományainkkal, ősi hitvilágunkkal is szembeszállva mindent megtett azért, hogy lerakja és megszilárdítsa a keresztény magyar államiság alapjait, ezzel a fejlett Nyugat-Európához csatolja a Magyar Királyságot. Ma viszont a helyzet úgy áll, hogy leginkább hazánk és a közép-európai országok védelmezik a nemzetállami gondolatot, a keresztény kultúrát és az egy férfi és egy nő házasságára épülő család fogalmát. Robert Schuman német-francia kereszténydemokrata politikus azt mondta, hogy Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz. Ha úgy tetszik, rajtunk áll Európa sorsa és jövője. Mi vigyázzuk a keresztény alapokat, és közben fohászkodhatunk az égiekhez, hogy a kontinens egyre inkább elistentelenedő, a hagyományos értékeinkkel dacoló nyugati fele is észhez térjen. Nekünk, ma élő magyaroknak nem kell mást tennünk, mint tovább járni a Szent István-i utat, amelynek az alapjai az eltelt évszázadok alatt talán megváltoztak, de az irányát nem szabad feladnunk. Újabb ezer évre!