Szenti Tibor hatvanéves

Ötven év múlva, ha a vásárhelyi városházán elcsitul a gyűlölködés, s elkészülnek a Kossuth tér kockakő járdái, valamint a Népkertben áll majd a régi faszínház mása, amely előtt a lombarany-őszben egy padon gyermekét ringató anya könyvet olvas, hogy megismerje eleink nehéz életét, Szenti Tibor néprajzi kötete lesz a kezében. Nem tudja letenni, mert mindegyikben szívszorító vallomásokat talál, novellagyöngyszemeket, góbéságokat, gondokat. Most, hogy az írót idézem fel, az első, ami eszembe jut róla: mindig munkában találtam. Sietett valahová. Öreg biciklijén a vásárhelyi pusztát, a megtizedelt tanyákat járta, a tiszta arcú parasztembereket vallatta. Legtöbbjüket le is fotózta, hogy lépésről lépésre kövessen egy süllyedő világot, egészen a pusztulásig. Éppen húsz éve, hogy első, máig legfontosabb kötete, A tanya megjelent. Felidézi családjának, rokonságának történetét, életre kelti a fennmaradt töredékeket, megszólaltatja a végső számadásra készülőket. Művében másfél évszázad nyomorúsága és kevéske öröme jelenik meg a tovatűnő időben. Szenti Tibor újabb munkái: Parasztvallomások (1985), Vér és pezsgő (1988) a megkezdett fonalat gombolyítják tovább. Szenti nem színezi a dolgokat, s nem engedi, hogy mesélő parasztjai a múlt megszépítésének a hibájába essenek. Ugyanakkor nem metszi el szárnyaló képzeletüket: velük együtt szomorkodik vagy nevet, ha vidámságra terelődik a szó. Három fontos könyv – ha csak ennyit írt volna, elegendő lenne, hogy köszöntsük közelgő születésnapján. De Szenti Tibor ezeken kívül mintegy 30 dokumentumfilmhez készített forgatókönyvet, ötvennél több a bemutatott televíziós filmek száma, amelyeknek írója, szakértője, riportere vagy riportalanya volt. És itt a legújabb kötete, szépirodalmi munkáinak gyűjteménye: A tetejetlen fán. Sokakat meglepett az elbeszélések, esszék, szürreális írások válogatása. Pedig az ünnepelt előbb Bibó Lajos tanítványa volt, s mondhatni a jeles író kihullt tollát vette föl és írta tovább a vásárhelyiek fájó-szép történeteit. Szenti Tibor szülővárosában, Hódmezővásárhelyen él. Minden oda köti: munkája, szerettei, kedves halottai. Legutóbb, hogy otthon jártam, s öreg eperpálinkával fölcsalogatott, meglepve láttam, bizony az ő szakálla is ezüstös lett, de friss tervekről beszélt, új könyvekről és filmekről. Boldog vagyok, hogy itt van közöttünk ez az őrző ember, és ma is mindenre figyel. Naponta emlékeztet arra, mi minden lett itt kiforgatva, mennyi kincs pusztult el az idők során. Ne feledjük, ma is a legfontosabb: a tisztesség, az értéktisztelet, az ősökből merített emberség. Erkölcs, tanulás, tudás. Hűség magunkhoz, hogy mindezekért töprengő magány a jussunk. Folytathatnám a sort dicsérettel, büszkeséggel, hogy régi barátság fűz hozzá, helyette inkább fordítom a szót a gratulációra: élj boldogan, erőben és egészségben sokáig, Isten éltessen 60. születésnapodon, kedves Tibor!