Botrányok Németországa

A német belpolitikai erőviszonyok további alakulására nézve oly jelentős tartományi választások főszereplői néhány nappal ezelőtt még bizakodva tekinthettek a jövőbe. A kereszténydemokrata Volker Rühe Schleswig-Holsteinben, a szociáldemokrata Wolfgang Clement Északrajna-Vesztfáliában egészséges önbizalommal várhatta az új évezred két soron következő urnamenetét februárban, majd májusban. Kortesfellépéseiket a polgárok bizalommal fogadták. Azután nagyot fordult a kocka. A CDU a pártadományok eltitkolásával, az SPD számos vezető személyiségének juttatott anyagi előnyök miatt került a kritika kereszttüzébe. A volt kancellár, Helmut Kohl éppen úgy kénytelen felelősséget vállalni az úgynevezett „fekete bankszámlákra” elrejtett adományokért, mint az államelnök Johannes Rau azért a szponzortámogatásért, amelyet volt északrajna-vesztfáliai miniszterelnökként kapott a tartományi „West”-banktól. Személyükön túlmenően a két nagy hazai néppártot további tisztázatlan afférok foglalkoztatják, negatívan befolyásolva az emberek politikába vetett bizalmát, amely valóban rohamosan csökken.A CDU számára a tizenhat esztendőn keresztül kancellári hivatalt betöltő Helmut Kohl – a párt tiszteletbeli elnöke – napról napra súlyosabb terhet jelent. A bonni államügyészséghez a feljelentések sora érkezett ellene csalás meg pénzmosás vádjával. Az „egyesítés kancellárja” a ZDF közszolgálati tv-nek adott nyilatkozatában beismerte, hogy mindeddig meg nem nevezett forrásokból adományokat vett át, és azokat a hivatalos elszámolásban nem szereplő bankszámlákról adta tovább – mindenekelőtt az új tartományok CDU-szervezeteit támogatva. Kohl az interjú során azt a benyomást keltette, hogy a közel kétmillió márkát kitevő összeggel kapcsolatosan tett beismerésével maradéktalanul eleget tett a ráháruló felelősségnek. Az egykor megingathatatlannak tűnő, a realitásokat az arrogancia határát súroló stílusba átlépő kormányfő tévedett. Beismerése csak alátámasztotta a vádat, hogy megszegte a pártadományokra vonatkozó törvényt. „Tette ezt éveken keresztül. És továbbra is elkendőzi a részleteket: kitől származott a pénz, és kinek adták azt tovább?” – hangoztatta Peter Struck, az SPD parlamenti csoportjának a vezetője. A Zöldek részéről Hans-Christian Ströbele annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy Kohl ismételten megsértette hivatali esküjét, és a CDU-nak öt-hat millió márka között mozgó összeget kell majd visszafizetnie. Az időközben megalakult parlamenti vizsgálóbizottság érdemi munkáját csak az új évben kezdi majd meg. A Kohl-ügyön túlmenően további sötét fellegek gyülekeznek a CDU egén: sok jel arra mutat, hogy több privatizációs vállalkozás során is jelentős összegek folytak be a pártkasszába. Így például az államvasutak tulajdonát képező lakásokat felvásárló hamburgi cég utólag közel hatmilliós adománnyal támogatta a pártot. A leunai olajfinomító megvásárlásánál a francia Elf Aquitaine milliós adományok juttatásával szorította ki a konkurenciát. Különösen kellemetlen, hogy ezzel az üggyel kapcsolatosan bizalmas iratok tűntek el a kancellári hivatalból.Az Északrajna-Vesztfáliában a Zöldekkel koalíciót alkotó szociáldemokraták a tartományi bank („WestLB”) sorozatos támogatását vették igénybe vezető politikusok utaztatásánál – a pénzintézet fizette a bérbe vett repülőgépek költségeit, sőt ezen túlmenően nagyvonalú szponzori tevékenységet is folytatott, így az akkori miniszterelnök, Johannes Rau hatvanötödik születésnapja alkalmából rendezett ünnepséget százötvenezer márkával támogatta. Ezen affér kapcsán felmerül a politikusok és az általuk felügyelt bank közötti kapcsolat kérdés – a tartományi parlament is vizsgálóbizottság létrehozásával akarja tisztázni a politikai személyek szponzorálásának hátterét. A tartományi ügy időközben szövetségi méreteket ölt, hiszen a volt düsseldorfi miniszterelnök, Johannes Rau azóta államfői rangot kapott, és ezzel az egyesített ország első számú reprezentánsa. A vele szemben napvilágot látott CDU-kritikát a a szociáldemokraták az államfői méltóság lejáratásának minősítették.