Erdély – Bihar vezér földje

Csöndből szövi hálóját a pók. Aztán a közepébe ül – és vár. Még az idő is meglepődik ekkora nagy türelem láttán, meglepődik, elmosolyodik, és a csöndből szőtt, finom hálóba bök. A pók dühösen elindul, körbenézi művét, majd visszatér középre. Most ért vissza éppen.Mikor elindult, akkor született Kazinczy. Itt, Érsemjénben. S talán mi is akkor indultunk még, hogy végre ide érkezzünk kalapot emelni a gazfölverte csöndben, ahol nagyon mélyen szunyókál az emlékezet.Kirántja az életből gyönge combját, zsenge mellét a csirke – így hozza el mindig a méla vasárnapot.Elmúlt már két évszázadnyi vasárnap, s alig vettük észre.Pedig valahol messze, nagyon messze ül most a széphalmi vezér, s csudálatos dolgokról álmodik egyre. A polgárosult, finom ízlésű, pallérozott, gazdag és boldog Magyarországról.Álmodjunk mi is!Az úgy kezdődött, hogy gondolt egyszer egy nagyot a nyár, és ide jött tücsökciripelésből várat építeni az elmúlás ellen.Nem sikerült neki, no – jobb, ha ezt bevalljuk most már. Viszont kicsit később jött egy ember, akinek annyira megtetszett a nyár hiábavaló munkája, hogy felkacagott, és azt mondta: – Legyen itt egy falu!És lett falu.És építkezett mindenki tovább. A nyár tücsökciripelésből, az emberek meg kőből.Kun LászlóKörösszegenKi tudja, mennyi idő telt már el, amikor derék László királyunk elhatározta, szentté avattatja nagy elődjét, Istvánt. Hamar ki is nyitották a király sírját – de láss csudát! István gyűrűs jobb kezét sehol sem találták.Nosza, szétszaladtak a szolgák gyűrűs jobbot keresni. Egyikük éppen idáig szaladt, mert hallotta, itt építi soha el nem készülő várát a nyár, méghozzá tücsökciripelésből, s tudta a jó szolga, ahol ez megtörténhet, ott még István jobbja is megkerülhet.De milyen jól gondolta a jámbor!Történt ugyanis, hogy Mercurius, a csöndes szerzetes itt, családi monostorában rejtegette azt a jobbot, három esztendeje éppen. Mikor megtudta László király az esetet, indult nyomban leüttetni a fejét Isten lopós szolgájának. Ám Mercurius hamar elmagyarázta a királynak, hogy egy angyal hozta neki ide azt a jobbot – s mivel az angyalok fejét még László sem üttethette le, hát inkább kőtemplomot építtetett a csoda helyére.Annak a régi, csodaváró templomnak a köveiből épült a mostani jellegtelen Isten háza.A falut meg azóta hívják Szent-jobbnak.Csak azt nem tudja senki, hol készül a nyár vára.De tücsökciripelésből akad itt bőven, az már egyszer biztos.Minden másból pedig szűköcskén mérnek errefelé.Hát, így kerek az élet.Nincsen magányosabb semmi sem, mint Körösszeg várának maradéka, a romjaiban is tiszteletet parancsoló csonka torony.A tatárjárás után épült fel Körös-szeg vára is – a tatárjárás után épültek fel váraink úgy általában. A Borsa nembéli Geregye Pál országbíró uram fiai egyszerre álltak a király pártjára, s megkapták ezért Adorján meg Körösszeg várát. IV. (Kun) László királyunk innen szólította fegyverbe Szatmár, Bereg és Szabolcs vármegyék nemeseit a fellázadt Loránd vajda ellen, és 1290. július 10-én éjjel itt érte őt a halál.Forró éjszaka volt akkor, s a király kedvenc kunjaival dőzsölt éppen. Ölében szeretői, Édua, Köpcsecs és Mandula – és akkor rája törtek azok, akiket pártfogolt, akik között boldognak érezte magát, igen, kedvenc kunjai koncolták föl a szerencsétlen, beteg királyt.Mikor aztán négy évszázad múltán Bocskai István letelepítette hajdúit Biharban, megjelentek a félelmetes, ordas hajdúk itt is, s kérték II. Rákóczi György fejedelmet, hogy tegye Körösszeget szabad hajdúvárossá. A vár birtokosai, a Csákyak tiltakoztak, majd elzavarták a hajdúkat a faluból, és románokat telepítettek a helyükre. Mennyi sok eszük volt a Csákyaknak, hogy a rontás ette volna meg őket!No, mindegy.Körösszeg csonka tornya a legmagányosabb rom volt az elmúlt évtizedek alatt. Merthogy a határon áll szegény, rajta a román-magyar határon. És ez a határ volt sokáig Európa legszigorúbb, legnehezebb határa. Gyűlöletből épült ez a határ – s nem képes áthatolni rajta semmi, csak a türelem.De van ám a környéken a körösszeginél nevezetesebb csonka torony is! Bizony, bizony, a szalontai.A Csonka-toronyárnyékábanNagyszalonta legismertebb urai – persze – a Toldiak. Okosabbak voltak a Toldiak, mint a Csákyak, merthogy nem elzavarták, hanem letelepítették birtokukon a hajdúkat.S aztán sok nemes ág sarjadt Nagyszalontán a hajdúnemzetségekből.Itt született Kulin György csillagász – s véle egész Szalonta fölköltözött az égbe. Merthogy Kulin György a szülőfalujáról nevezte el az első kisbolygót, amelyet felfedezett. S ma már a Szalonta nevű kisbolygón találkozik az egész társaság. Teázgatnak, szivaroznak, beszélgetnek.Oda jár Zilahy Lajos, mert hát ő is itt született. Oda jár Sinka István is, a boldogtalan, oda jár a Fekete Bojtár, ugyanis a Fekete Bojtár is Nagyszalontán született, itt táncolt az anyja balladát az iszonytató zsellérsorssal s a megváltó zsellérhalállal.No hát, vajon kicsoda üldögél még a Szalonta nevű kisbolygón, együtt a többiekkel? Ki az a szent fehér hajú, fehér bajszú öregember, aki oly nagyokat szí a hosszú szárú tajtékpipából?No hát, ki lehet?A szalontai vár egyetlen megmaradt őrtornyában, a Csonka-toronyban van a dolgozószobája.Íróasztalán kalamáris, gyertyatartó, irka. Hej, de büszkén morzsolgatják a félhomályban dudorászó, bolondos, vén időt, s össze-összevitatkoznak olykor, vajon melyikük nélkül nem született volna meg az az életmű.- Mert hát mártogatni nem nagy dolog – így a kalamáris -, de ha nincsen ténta, ugye?! Akkor most nem járna ide az a sok bamba látogató!- Elmegy már kend valahová! – mérgeskedik a gyertyatartó -, ha nem ádok fényt, ugyan mit húzkodott volna a papirosra a maga téntájával az a bolond öregember?!Így zsörtölődnek a tárgyak.Csak az öreg fotel mosolyog, amely utoljára ölelte át a megfáradt, öreg testet.Elaludt szépen a szent öreg.Meghalni nem tudott – több volt annál, sokkal több. Meghalni Pörge Dani szokott, s mind az összes kasznár. És Vörös Eszti meg Ágnes asszony. És Tuba Ferkó persze, kinek nyája mételyt legel a lapályon. S meghal Toldi is a végén, s nagy fenség, nagy szomorúság, nagy örökkévalóság van abban a halálban.