Erdély – Segesvár és a Kis-Küküllő völgye

Takarít a vén, mogorva, slampos ősz. Összesöpri a nyár után halt, elszáradt leveleket, a lelkek nyári léhaságát, vidám nemtörődömségét, és összesöpri a neveletlen fénygyerekeket. Kacagva futnak előle a fénygyerekek, ugrándoznak, fecserésznek, és felugrálnak a segesvári fedett lépcső négyszáz éves fokain.Mindent láttak már a fénylurkók. Az ezeregyszázas évek óta bolondoznak itt, mióta II. Géza királyunk letelepítette a szászokat erre a földre. S az is régi-régi nyár volt ám, amikor Segesvár a szász szék központja lett, s élére a szebeni szász őrgróf állott. És csiklandozták a fénylurkók a tatár kán tar, gonoszsággal teli koponyáját is, amikor 1241-ben földig rontották a kutyafejűek a várost meg az első favárat. A földig rontott várak helyére pedig újak épültek mifelénk – hát így történt Segesváron is. Már 1280-ban említik a krónikák Segesvárt Castrum Sax néven – aztán a XIV. századra lassan beépül az egész Várhegy.Itt van elsőül mindjárt az Óratorony. Nézem a nagy böhömöt, hatvannégy méter magasan bök az égbe, pedig le is égett az 1676-os nagy tűzvészben. Leégett, de akkor jött mindjárt két mester, Bonge Fülöp Salzburgból meg Veit Gruber Tirolból, hümmögtek a mesterek, méricskéltek, aztán felgyűrték az ingujjat, tarkóra lökték a zsíros kalapot, és felépítették megint a böhömöt.Ostromok, dúlásokAz Óratoronyban ülésezett hajdan a városi tanács. Csupa tekintélyes, nagy hasú szász. Déltájban sokszor a szemükbe másztak a fénygyerekek, akkor véget vetettek a fontosságnak, és leruccantak a kocsmába hideg, habos söröcskére.Mátyás király idején, no, akkor volt itt nagy ramazuri! Az egész város csatlakozott Veres Benedek lázadásához, mert azt mondta Veres, tegyék inkább királlyá Szentgyörgyi János vajdát, akkor nem kell adót fizetni. Mátyás persze hamar leverte a lázadást, Veres uram elmenekült Lengyelországba, a városi tanács meg, no, azt láttátok volna! Egy hétig üléseztek egyfolytában, míg megfogalmazták végre a bocsánatot meg kegyelmet kérő levelet. Izzadtak bele, mint a ló. Délre berúgtak, akkor bátrak lettek, estére kijózanodtak, és majd becsináltak.Mátyás persze megbocsátott – de utána hamarosan nehéz idők jöttek. Előbb a török dúlta fel a várost a XV. század második felében. 1562-ben meg a piactéren vették fejét a lázongó székelyek huszonhat vezetőjének.Zokogtak a székelyek megint, pedig a fénylurkók akkor megemberelték magukat, s vigasztalásul megsimogatták a nehéz, törődött arcokat. Aztán jöttek sorra az ostromok, dúlások. 1605-ben Bocskai, 1662-ben Kemény János rontott a városra. Rákóczi szabadságharca idején a fejedelem kurucai vonultak be Pekry Lőrinc vezetésével, aztán kárt tettek mindenben: falakban, bástyákban, de főleg a szüzekben. 1849-ben meg előbb Forró honvédtábornok vonult be, a nyomában pedig Bem apó. Végül aztán 1867. július 28-án kimondták, hogy a „magyar korona országai, valamint őfelsége többi országai és tartományai között” a jogi kapcsolat a Pragmatica Sanctión nyugszik, ez az egész bonyolult marhaság meg annyit jelentett, hogy odalett a szász meg a székely önkormányzat, lett helyette Nagy-Küküllő vármegye, annak meg a központjául éppen Segesvárt jelölték ki.És áll Segesvár azóta is, a Segesd-patak és a Nagy-Küküllő találkozásánál, és olyan, mintha aludna mindig. Alszik benne az idő, alszik a szomorú történelem – alszik Vlad Tepes szülőháza, ahová még a fénygyerekek sem merték soha betenni a lábukat, hiszen Tepes gróf a világon legjobban karóba húzni szeretett, amíg élt, s ki tudja, meghalt-e egyáltalán...Alszik a hétszáz esztendős monostortemplom – 1298. március 20-án kelt az alapító okirata, minden oka megvan hát, hogy szunyókáljon. Falait drága keleti szőnyegek borítják, merthogy a szász kereskedők járták hajdan a messzi keletet, s ha jó boltot csináltak, hát adtak egy szőnyeget az Úrnak is, hátha jólesne neki egy kis melegség a mennyországi kristálypalotában.Alszik a Várhegy tetején az öreg templom is, a jó evangélikus szászok temploma, s tövében évszázadok tanúi nyugosznak a földkerekség egyik legszebb, legcsöndesebb temetőjében.Nagy álma van Segesvárnak: hogy megmarad ilyennek, öregnek, csöndesnek, álmosnak és szépnek a következő évezredben is. Nagy álma van a garabonciásnak: hogy elhozhatja ide még a fiait is, mert elkerüli a várost – de legalább a Várhegyet – a sehová sem vezető, semmire sem jó fejlődés.Nagyot alszik együtt város és vándora. Most még jó nyolc évszázad vigyázza álmukat. És sok-sok neveletlen, hancúrozó fénygyerek.Fekete pantallós, szegett mellű inget viselő ifjú érkezett 1849. július 31-én délelőtt tíz órakor Fehéregyházára. Lábán csizma, fején honvédsapka, oldalán sárga bőrtáska, benne versek.Rendelt új egyenruhát magának, de az még nem készült el. Fegyvere, lova nincsen, de három nappal korábban – Bem segédtisztjeként – szolgálatba lépett. A Monostordombig ment, onnan nézte az öldöklő csatát.Királyok vére„Valahol a Monostordomb környékén a vele szemben atyailag viselkedő Bemmel is találkozott, aki a fegyvertelen költőt hátraparancsolta. Valószínűleg ő maga is tisztában lehetett kiszolgáltatott állapotával – egy hajításnyira az ellenségtől, ló és fegyver nélkül -, s ezért kelletlenül bár, de engedelmeskedett az öreg felszólításának, aki viszont azt tudta, mit jelent a törékeny termetű ifjú nemzete számára. (...) Délután öt óra körül, az összeomlás és pánikszerű visszavonulás küszöbén a székelykeresztúri sebész, Lengyel József és Gyalókay Lajos hadnagy tartózkodtak a híd közelében, ahonnét a költő elmélyülten szemlélődött. Ekkor hangzott el nevezetes kijelentése, amellyel a veszély szemébe kacagott: Potomság! Amikor viszont meglátja a Monostordombról menekülő fővezé-rét, maga is menekül. (...) Már egymagában szalad az elnéptelenedett alkonyatban a búni kaptató felé. Valahol előtte vágtat gyenge lován a keresztúri sebész, Lengyel József, aki a kaptatóra érve lépésre fogja lovát, majd megáll, körülkémlel, hallgatózik. (...) Lengyelnek sikerült megmenekülnie. A költő még hétszáz méternyit szaladt onnan az Ispán-kútig, ott érik be Brevern báró ulánusai, este háromnegyed hat és hat óra között, és végeznek vele.”„Ott folyjon az ifjúi vér ki szívembül,S ha ajkam örömteli végszava zendül,Hadd nyelje el azt az acéli zörej,A trombita hangja, az ágyudörej,S holttestemen átFújó paripákSzáguldjanak a kivívott diadalra,S ott hagyjanak engemet összetiporva.”Kicsi falu Erdőszentgyörgy a Kis-Küküllő völgyében, a madarak is csak pihenni állnak meg a templom tornyán – de számon tartják ezt a falut odaát, a messzi Angliában. Számon tartják, mert Erdőszentgyörgy a Rhédey-család ősi fészke.Még 1620-ban kapták birtokba a falut, Bethlen Gábor fejedelem volt az adományozó. Felépítették palotájukat a Rhédeyek, éltek, éldegéltek, lett belőlük II. Rákóczi György tanácsosa, lett egy fejedelem is, aztán János mint a 31-es Haller-gyalogezred alezredese Mária Terézia-rendet kapott hősiességéért. Így teltek-múltak a napok, mígnem Rhédey László elvette feleségül Inczédi Ágnes bárókisasszonyt, és 1812-ben megszületett leányuk, Claudia.Claudia Bécsben egy császári bálon ismerkedett meg Württembergi Sándor herceggel. Sándor ellátogatott aztán Erdőszentgyörgyre, hozott virágot, lopott csókot – de csak Claudia édesapjának halála után vezethette oltár elé a lányt, merthogy László gróf hallani sem akart a házasságról.Mindegy. Összeházasodnak, s megszületik a fiuk, Ferenc. Ferenc feleségül veszi a cambridge-i herceg leányát, a házasságból egy leánygyermek, Victoria Mary születik. Victoria Mary férje György yorki herceg lesz, a későbbi V. György angol király. Az ő házasságukból születik meg György, a későbbi VI. György angol király, aki feleségül veszi Marine görög hercegnőt, s az ő leányuk Erzsébet, aki ma az angol királynő. Szükségesnek tartottam ezt a kis családfatörténetet elmesélni, mert nem árt, ha tudjuk, hogy bizony magyar vér csörgedezik az angol királyi család ereiben. Magyar vér, Erdélyből, Erdőszentgyörgyről, a kicsinél is kisebb Kis-Küküllő mentéről. S ha már valaki elvetődött idáig – kötelessége lenne elvetődni legalább egyszer minden magyar iskolásnak! -, el ne mulassza megbámulni a Zeyk család régi udvarházát.Nincs a házon bámulnivaló semmi sem. De mindjárt másképpen nézzük a semmit is, ha ismerjük Zeyk Domokos százados történetét.Abban a nevezetes és rettenetes fehéregyházi csatában Zeyk százados fedezte Bem menekülését. „A daliás termetű, sárga paripán lovagoló törzstiszt az utolsók közt hagyta el a csatateret, s Héjjasfalva felé hátráltában egyre újabb ulánuscsoportokkal kellett megküzdenie. Végül Héjjasfalva nyugati végében teljesen magára maradt, s bár bőven osztotta maga körül a halált, az egyre szaporodó ellenséggel nem tudott megbirkózni. Ennek ellenére minden megadási felszólítást visszautasított, s halált megvetően harcolt, míg lovát is le nem szúrták. Mikor látta, hogy immár élve elfogása a cél, utolsó pisztolygolyójával saját életét oltotta ki.”Hát ezért kell eljönni Erdőszentgyörgyre: a példa végett.Mára úgyis kicsit porcogósak lettek a mintaképek s a bálványok. A dionüszoszi vékony fiú, virággal a hajában, mindig birodalmak hanyatlásakor, kultúrák végnapjaiban válik példaképpé.Zeyk Domokos meg férfi volt.Úgy halt meg hazájáért, ahogy férfinak halnia kell.Biztosan nem olvasta Joyce mondását, miszerint „haljon meg a haza értem”. Jobb is. Esetünkben Joyce mester ugyanis ritka nagy hülyeséget meg gazemberséget beszélt.Jött a vízAprócska falvak sorakoznak egymás után a Kis-Küküllő mentén továbbra is.Itt van mindjárt Háromfalu. El sem fogják hinni, amit mondok, de Háromfalu három falu összenövéséből keletkezett. Illendő elmondani az utókornak, melyik volt az a három: Csókfalva, Székelyszentistván és Atosfalva. S a valamikori Székelyszentistván református templomát a szent király tiszteletére emelték. A templom kertjében 1998. augusztus 22-én avatták fel Szent István mellszobrát, Sánta Csaba szovátai szobrászművész alkotását. Jó, ha tudjuk, Erdélyben ma ez az egyetlen szobor áll az államalapító emlékezetére.Olyan messze van Makfalva Háromfalutól, hogy egy verébfióka nem is szuszog, ha egyikből a másikba átrepül. Itt vásárolt telket Wesselényi Miklós 1834-ben. Majd a birtokot a falunak adományozta, és megígérte, hogy azon „nemzeti nevelő polgári oskolát fog építtetni, s abban két catholicus és két unitárius gyermek nevelésére alapítványt teszen”.Megígérte – megtartotta.Volt, amikor még így mentek a dolgok.Azt gondolták ki a kommunisták, völgyzáró gátat kell a Küsmödre építeni.És építettek.Így halt meg Bözödújfalu. „157 család közel 900 lakója élte meg a tragédiát, a faluközösség felbomlását. Számukra megszűnt a szülőföld fogalma.”Csönddé dermedt az élet.Neszez, aprókat köhint, körüljárja a semmit, megtapogatja a gazzal benőtt mosolyokat.Ismeri a hajdanvolt, utolsó lépteket. Az utolsó napról itt maradt arcokat – amikor össze kellett pakolni, és el kellett menni.Így szólt a parancs.És jött a víz, egykedvűen.Felhorkant a szekér elé kötött ló. Érezte, nem várja többé az istálló melege – s a gazda kezében sem maradt erő a simogatásra.De ökölbe sem szorul az évszázadok munkáját ismerő tenyér. Csak lecsüng tétován. Aztán babrál még a szíjon, mintha nem lenne mindegy.Mintha nem lenne mindegy.Persze. Hiszen nem kell itt hagyni mást, csak egy életet. Munkába rokkant, semmi kis életet – benne az évszázadok bánatát, örömét, az ősöket s a tapasztalást, amely segít berendezni a mindennapokat.Itt kell hagyni őket is, a halottakat a földben.Az asszony utoljára húz vizet a kútból. Szerette mindig a kút vizét, erős, tiszta íze volt annak. Iszik.Valahogy megremeg a keze, mikor megmeríti utoljára a bádogbögrét – el is hagyja, csak tekintetével simogatja végig a kút káváját, a házat, aztán elfordul, s nem néz többé sehova, Urára sem – olyan egészen, mintha meghalt volna.Áll a falu.És valaki akkor félreveri a harangot.Felkiált a panasz, de nem jut meszszire. Lezuhan a harangszó az emberek lába elé, és úgy nézik egymást, kihűlt tekintettel, a népek meg a papjuk.Összenéznek a halottak is odafent a dombon. Állnak, riadtan figyelik a nehéz készülődést.- Hát akkor most mi lesz?- Magunkra maradunk végképp, komám.És magukra maradnak, végképp.Az utolsó szekér is kikanyarodik a falu végén, hallik még kicsit a zörgése – azután vége.Akkor állt össze valahogyan csönddé az elriasztott élet.Tizennégy esztendeje már. Azóta csak az évszakok kukkantanak be Bözödújfaluba, és nem hoznak ajándékot. Ahogy a Teremtő sem hoz.Pedig eljár ide Ő is – de inkább csak a kedves emlékei miatt. Elüldögél a templomban, dúdol kicsit, és siet tovább. Mert van olyan magány, amely sok még az Ő szívének is.(A televíziós sorozat huszadik részét ma 16.15 órakor sugározza az MTV 1.)