Ha egyszer bekopog a végrehajtó

A végrehajtó említésekor sokan még akkor is önkéntelenül összerezzennek, ha sosem kerültek vele kapcsolatba. A bírósági határozatoknak érvényt szerző „hatóság” nevét azonban, bármily hihetetlen, nemegyszer maguk az adósok foglalják imáikba. Könyörtelen kisemmizés helyett ugyanis néha éppen a végrehajtó találja meg azt a megoldást, amellyel mindenki jól jár. Annak az okai azonban, hogy sokszor még többéves pereskedés után sem jut jogos követeléséhez a hitelező, egyértelműen a jogszabályok hiányosságai. A végrehajtás műhelytitkairól beszélgettünk Radics Csaba végrehajtóval.- Amikor ezt a pályát választotta, belegondolt, hány ember utálatát sikerül majd kivívnia?- Azt nagyon jól tudtam, hogy így lesz: a világon a legnehezebb a végrehajtás, mert nem hozom, hanem viszem a pénzt onnan, ahová megyek. Emiatt az adósok sokszor úgy kezelnek, mintha életem célja lenne, hogy kisemmizzem őket. Egy pillanatig sem gondolnak bele, hogy velem nem is találkoztak volna, ha nem verik magukat adósságba. Én nem lelkizem ezen, behajtom a követelést, és kész. Beszédes a statisztika is: míg az APEH a bírósági határozatok tudomásom szerint csupán tizenkét százalékának szerez érvényt, addig egy végrehajtó a követelések 40-50 százalékát behajtja.- A karriervágy hajtotta?- Nem: egyszerűen érdekelt a jog, de még nem tudtam, mihez kezdjek. Aztán egyszer csak megláttam egy hirdetést. Addig azt se tudtam, mi is az a végrehajtás. Három hónap tanulóidő után bedobtak a mély vízbe, saját kerületet kaptam. Az első ügyeim között volt egy 90 éves néni, az ő hatására döntöttem úgy, hogy végleg ezen a pályán maradok. A néni sírva jött be hozzám, hogy egy cégnek bérbe adta a lakását, de az már jó ideje nem fizet neki. Elmondta, hogy a cég amúgy is csődközelben áll, s ha nincs gyors intézkedés, felszámolják, s akkor a magánadósság az utolsó, amit a felszámolóbiztos kifizet. Neki az unokáit kell eltartania, és ehhez a nyugdíja nem elég. Kimentem a címre, azonnal lefoglaltam mindent, s kilátásba helyeztem, hogy napokon belül el is viszem onnan, ami csak mozdítható. Erre nem volt szükség: a cég tulajdonosa azonnal fizetett. A néni ezután annyit mondott nekem: „Van még igazság, bár ebben már nem hittem.” Ennek immár nyolc éve.- Én azért úgy tudom, a végrehajtók jellemzően nem a lágy szívükről híresek!- Persze hogy nem, de nem is emberevők, mint ahogy a köztudatban elterjedt. Az biztos, hogy határozottan kell fellépni. Rólam azt mondják, „lehengerlő” a stílusom. Nem vagyok erőszakos, de tény, hogy sokaknak nem tetszik a fellépésem. Keménységre egyébként szükség van, főleg amikor bejön valaki hatalmas mellénnyel, és a jogaira hivatkozik. Azokat betűről betűre ismeri, a kötelmeire azonban nekem kell felhívnom a figyelmét. Amikor ez megtörténik, és minden aduját leütöm, az ilyen ember körülbelül a felére megy össze. És tudja, néha milyen alakok kerülnek ide? Az én irodámban ült már összeroskadva olyan üzletember – nem egy, nem kettő! -, akit az egész ország tisztelt, közben meg olyan malacságokban volt benne, hogy a kezét tördelve próbált tőlem egy kis haladékot és részletfizetést kikönyörögni...- És nem sikerült?- Az ilyeneknek? Nem.- Miért, milyeneknek kell lenniük az adósoknak, hogy részletekben törleszthessenek?- A félreértés elkerülése végett: nem én döntök a részletfizetésről, a végrehajtást kérőnek kell engedélyeznie. Ha azonban látom az adóson, hogy alapvetően becsületes és fizetni akar, rábeszélem a hitelezőt, hogy fogadja el a részletfizetést. Nem nehéz, elvégre így ő is megkapja a pénzét, én is sikeresen hajtok be, az adós pedig lehetőséget kap, hogy rendezze a sarát. Ez egyébként is érdeke mindegyik félnek, árveréssel mindenki csak rosszabbul jár. A becsületes adósra egyik ügyem különösen jó példa: bejött hozzám egy szerencsétlen nő, akinek az ingatlanügyeit egy zugügyvéd nagyon összekavarta. A hölgy lakásán tetemes teher volt, s mivel sokáig nem tudott fizetni, a környezete címeres csalónak kiáltotta ki. S ha ez nem lett volna neki elég, megtudta, hogy daganata van. Én a végrehajtás bejegyzését követő kilencven napon belül elárverezhettem volna a lakást, de mivel láttam rajta, hogy tisztességes, megbeszéltem vele, ha a tőkeösszeget befizeti, a többi mehet részletben. Ez így is történt, s a nő egy év alatt – miközben kórházból kórházba rohangált – családja segítségével nagyon nehezen, de kinyögte a követelés többi részét. Ha az árverezés mellett döntök, most ő is és a gyereke is fedél nélkül lenne, én pedig otthagyom a pályát, olyan lelkiismeret-furdalásom lett volna. De akiken azt látom, hogy eleve tesznek az egészre, attól rettegnek, hogy elveszítik azt, amit jogtalanul szereztek, azokkal szemben kíméletlen vagyok. Olyan közéleti szereplők ügyei voltak már nálam, hogy ha ez kiderülne – nem fog persze, hiszen a titoktartási kötelezettség rám is vonatkozik -, egy-két év is eltelne, mire lecsengene valahogy a botrány.- Azért szép pénzt lehet keresni ebben a szakmában, pláne, ha igazán nagy a tét...- Megvesztegetésekre gondol? Már akkor nagyon gazdag lennék, ha csak annyi ezresem lenne, ahányszor megpróbáltak lefizetni. Az ilyen ajánlatokra egyszerű a válaszom: persze, de csak a teljes követelésnek megfelelő összeget fogadom el. Tessék befizetni az irodámba, én átadom a végrehajtást kérőnek, s vegye úgy, hogy ezzel le is fizetett. Mindenki tudja rólam, hogy megvesztegethetetlen vagyok. Valahogy jó érzés úgy végigmenni az utcán, hogy senki sem mutogathat rám: az a végrehajtó a zsebemben van. Ezzel nem vagyok egyedül, ráadásul a mi szakmánk nagyon zárt társaság. Ha valakit közülünk megvesztegetnének, már másnap kiderülne, s azonnal kizárnák a kamarából. Nem tudok pontos számot mondani, hányan vagyunk bírósági végrehajtók, több mint kétszázan. Mindenkinek irodája, egzisztenciája van. Eddig még nem tudok róla, hogy közülünk bárkit is lefizettek volna.- Azért, ha valakinek van annyi pénze, hogy lefizesse a végrehajtót, arra is telik neki, hogy akár más úton térítse jobb belátásra. Nem próbálták már ellátni a baját?- Dehogynem: körülbelül két éve az egyik helyszínen az adós elszánt képű nehézfiúk társaságában várt. Csak azt nem tudták, hogy elég jó a munkakapcsolatom a XIV. kerületi kapitánysággal. Másfél percen belül kint volt négy autó, és én rendőri biztosítás mellett foglaltam le az ingóságokat. De meleg helyzetekre számítanom kell mindig.- Amúgy hogy van? Vérnyomás, szív, idegrendszer – bírja még?- Köszönöm, egyelőre igen, bár 28 évesen szívinfarktussal vittek el a bíróságról. Addig csinálom, amíg bírom a stresszt és a hajtást. Munkám pedig van bőven, napi 12-14 órát dolgozom, igaz, ebben a szakmában ez a normális. Csak ebben a pillanatban háromszáznál is több ügyem van. Egy évre átlagosan ezer ügy jut, de volt olyan esztendő, amikor ennek több mint a duplája jutott el hozzám. Összességében már túl vagyok a tízezredik ügyemen. Ez azonban nem annyira megterhelő. Az viszont kifejezetten idegesítő, hogy a hatóságok nem veszik elég komolyan a munkámat. Mi több: fogalmuk sincs róla, mi is az a végrehajtás egyáltalán. Eleve a törvényi szabályozással van gond. Ha csak azt nézzük: a végrehajtó hatóságnak számít, közokiratot állít ki a munkája során. Ehhez képest, ha az adós a lefoglalt ingókat eltünteti, vagyis szaknyelven szólva elvonja a foglalás alól, s én megteszem a feljelentést, kiállítom a jegyzőkönyvet, amelyet hivatalból mint okiratot elküldök a rendőrségnek, ezek után tanúként hallgatnak ki. Ahogy a nagykönyvben meg van írva, felhívják a figyelmemet a hamis tanúzás következményeire. Hol a tekintélyem, a hitelem, ha hivatalos személy létemre így kezelnek? Enynyi erővel akár a bírót is beidézhetnék, aki kiállította a végrehajtási lapot, meg a hitelezőt is, hogy eskü alatt vallja, biztosan adott-e hitelt az adósnak!Az ügyvédek – tisztelet persze a kivételnek – alig értenek a végrehajtáshoz, miután az egyetemen kevés óraszámban oktatják az ide vonatkozó jogszabályokat. Előfordul, hogy panaszolják: nem küldtem előzetes értesítést a végrehajtásról az adósnak, hol-ott tudniuk kellene, hogy ez nem kötelező, csak akkor, ha a végrehajtást kérő igényli. Logikailag is furcsa lenne, elvégre esetenként így is eltüntetik a vagyonukat az adósok.Mellesleg az is sajátos, hogy ha például az adós elvonja a foglalás alól a gépkocsiját, a rendőrség nem állíthatja le az autót. Gazdálkodó cégek simán lenullázhatják magukat egy jó könyvelő segítségével, ha idejében észbe kapnak. Ez ráadásul még csak nem is számít zártörésnek (ez szaknyelven annyit tesz, hogy a lefoglalt ingóságot, ingatlant másra ruházza át, így mentve ki a végrehajtás alól). Zártörés esetén egyébként pénzbüntetést, felfüggesztett börtönbüntetést kaphat az adós, értéktől függően. Ha ez nem bizonyított, már csak egy módja van a behajtásnak: cég esetén felszámolást kell kérnie a hitelezőnek, mert a felszámolóbiztos egy évre visszamenőleg megtámadhatja a szerződéseket. A perek azonban nemritkán ennél tovább húzódnak, s az utolsó évben már nincs mit megtámadni. Csodákra pedig a felszámoló sem képes.- Ezt nem lehet valahogyan megakadályozni?- Meg lehetne, sőt kellene is. Erre azonban nemigen kerül sor. A dolog úgy néz ki, hogy a hitelező évekig pereskedik az adóssal, s azt gondolja, ha a bíróság kiállítja a végrehajtási lapot, azonnal fizet az adós. De ez nincs így! Mire idáig jutnak, az okosabb adós papíron már a templom egerével áll egy szinten anyagilag, még akkor is, ha egyébként többkilónyi arannyal a nyakában lófrál, a féléves kisgyereke pedig már lakástulajdonos. Mindez azért történik így, mert már a perben sem teszik meg a kellő intézkedéseket a hitelezők. Kérni kellene a bíróságot, hogy biztosítsa a követelés összegének megfelelő vagyont, hogy azt már ne lehessen átruházni senkire. Ez többletköltséggel jár, de jelentősen rövidülne a pereskedés ideje, mert már nem lenne érdeke az adósnak, hogy különféle húzásokra időt nyerjen. Emellett a követelő garantáltan hozzájutna ahhoz, ami őt megilleti. A végrehajtási törvény megérett már egy alapos felülvizsgálatra, a jogszabályok hiányossága ugyanis a legtöbb baj eredője. Többek között törvényi szinten is ki kellene bővíteni a biztosítás alapjait.- Ezek után lehet egyáltalán sikeres a végrehajtás?- Összességében igen, de ez egyébként változó. Vannak kudarcok is, amelyeket nehezen élek meg, de el kell fogadnom. Volt olyan adós, akit három éven keresztül nem sikerült elkapnom. A végrehajtás egyébként öt évig nem évül el. Ha végképp elintézi az illető, hogy ne találjak semmit, írásba kell foglalnom, hogy a követelés behajthatatlan. A hitelezők általában megértik ezt, de van, aki nekem rója fel a kudarcot. Alapvető tévedés az is, hogy engem akarnak kötelezni, hogy derítsem fel, hol van ingatlanja az adósnak. Nem tehetem: a végrehajtásról szóló törvény előírja, hogy a kérelmezőnek kell bejelentenie a pontos helyrajzi számot, enélkül nem lehet végrehajtás.- Nem érné meg jobban, ha magánbehajtónak állna?- Szerintem az erőszak erőszakot szül, persze általánosítani az ő esetükben sem lehet. Én inkább kompromisszumra törekszem adós és hitelező között. A magánbehajtókhoz kétféle ember fordul: az egyik az elkeseredett, akinek nincs türelme végigvárni a hoszszas pereskedést, és egyébként sem bízik a jogban. A másik, aki maga is olyan mocskos ügyekben van benne nyakig, hogy örül, ha a futballpályán sem lát bírót.- Azt hogy viseli el, amikor igazán fizetésképtelen adósok veszítik el a tetőt a fejük fölül?- Igazán szegény emberek esetében ez valóban nagyon szomorú ügy, de két kezemen meg tudom számolni, hány ilyen esetem volt. Ilyenkor azzal nyugtatom magam, hogy nem én tehetek róla. Ingatlant csak akkor árverezek, ha már minden lehetőséget megpróbáltam, hogy az adóst fizetésre bírjam. Ahány adós, annyiféleképpen áll a dologhoz: van, aki vállat von, és azt mondja, árverezzem csak el a lakást, nem érdekli. Az árverésekre egyébként a legtöbb adós el sem jön, nem akar jelen lenni. Aki eljön, az általában beletörődik, de van, aki pökhendien szemléli az egészet. Pedig sokszor a végrehajtást kérő a végsőkig elmenne a kompromisszumkötésben. Le kell szögeznem: nem ítélem el eleve az adósokat. Ám az eseteknek csak nagyon kevés százalékában kerül ilyen helyzetbe önhibáján kívül valaki. És amíg a kispénzű nyugdíjasok első dolga, hogy kifizessék a rezsit és a többi számlát, akár úgy is, hogy nem esznek, addig valahogy nem tudok meghatódni a kétkeresős családon. Én mindenesetre addig akarok végrehajtó lenni, ameddig ember tudok maradni ebben a könyörtelen világban.