Von der Leyen harcias beszédet mondott, de a mindennapi gondokra nem adott választ

Brüsszel nagy szavakkal próbálja elfedni saját kudarcait: Ursula von der Leyen ma hosszan sorolta terveit, de beszéde inkább egyfajta háborúpárti geopolitikai és külpolitikai összefoglaló volt, amelyből az is kitűnt, hogy az Európai Unió az erős centralizáció útjára lépett.

2025. 09. 10. 21:58
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke harcias beszédet mondott az Unió helyzetéről Fotó: Sebastien Bozon Forrás: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén tartotta meg az Európai Unió helyzetéről szóló beszédét

Von der Leyen
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke éves értékelő beszédét mondja az unió helyzetéről az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén, Kelet-Franciaországban, 2025. szeptember 10-én (Fotó: AFP/Sebastien Bozon)

Brüsszel milliárdokat költött már eddig is egy elhúzódó háború támogatására, miközben azonban saját állampolgárainak problémáira nem kínál érdemi megoldást.

Amit Ursula von der Leyen beszédéből kiemelnék, az az, hogy kifejezetten harcias hangnemet ütött meg az Európai Bizottság elnöke

– mondta lapunknak Stefán Csaba, a Magyar Külügyi Intézet kutatója.

Minden szenzitív témába beleállt Von der Leyen, ez érdekes azután, hogy a nyáron bizalmatlansági indítványt nyújtottak be ellene

– tette hozzá.

Stefán Csaba (Fotó: Magyar Külügyi Intézet)

A szakértő szerint Brüsszelben is kezdik felismerni, hogy az új világrend az a realizmuson és az érdekalapúságon alapszik.

Hátra kell hagyni azt, hogy az eddig megszokott liberális világrendet meg lehet menteni, ez most nagyon látszott, hogy Ursula von der Leyen számára is világossá vált

– mutatott rá.

Washington árnyéka Brüsszel felett

Az Európai Unió eltökélt szándéka Ukrajna további támogatása, aminek is köszönhetően ez a beszéd elsősorban egy geopolitikai és külpolitikai beszéd volt Brüsszel részéről

– hangsúlyozta Stefán Csaba. A szakértő szerint ennek hátterében az Egyesült Államok állhat.

Amikor a 19. szankciós csomagról beszél, amikor valamilyen módon szankcionálnák az Oroszországgal üzletelő harmadik országokat is vagy Magyarországot és Szlovákiát arra ösztönöznék, hogy fejezzék be az orosz energiaimportot, akkor emögött esetleg ott lehet Trump támogatása is

 

US President Donald Trump (R) and European Commission President Ursula von der Leyen (L) speak to the press after agreeing on a trade deal between the two economies following their meeting, in Turnberry south west Scotland on July 27, 2025, on the third day of his visit to the country, since his second tenure as President began. US President Donald Trump said on July 27, 2025 that he had reached a trade agreement with European Union chief Ursula von der Leyen. "We have reached a deal. It's a good deal for everybody," Trump told reporters after talks with von der Leyen at his golf resort in Turnberry, Scotland. The EU chief also hailed it as a "good deal". (Photo by Brendan SMIALOWSKI / AFP)
Donald Trump amerikai elnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke miután megállapodtak a két gazdaság közötti, Európára nézve hátrányos kereskedelmi megállapodásról (Fotó: AFP/Brendan Smialowski)

Von der Leyen megfogalmazásából is látszik, hogy az Európai Unió nem engedheti meg magának, hogy rosszban legyen az amerikai kormányzattal, de Trump politikájával nem azonosulnak

– tette hozzá.

Von der Leyen erőt mutatna annak megléte nélkül

A szakértő szerint Von der Leyen beszédének célja az erőfitogtatás volt, miközben a tényleges erő hiányzik mögüle.

Ambíciózus beszéd volt és világosan kiderült, hogy az Európai Bizottság elindult az erősebb centralizáció útján. Úgy beszélt, mintha ő lenne az egyedüli vezetője az Európai Uniónak. A tagállamok pedig kissé háttérbe szorulnának

– összegezte Stefán Csaba.

Borítókép: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke harcias beszédet mondott az unió helyzetéről (Fotó: AFP/Sebastien Bozon)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.