Erdély – A Temesi bánságban

Csöndes, méla, Ajtonyt, Gyulát s pogány isteneket tisztelő, nagy sóhajú, jobbágyot, zsellért, szép, mindenféle szabadságért halni kész parasztot nevelő puszta a bánáti. Sokáig, nagyon sokáig harapta errefelé az életet s a lelkeket a török. Aztán mindenféle történt a nagyvilágban, a nagyvilágban, amelyről mit sem tudott a vidék népe, s a mindenféle történés alapjaiban változtatta meg e nép életét.1718-ban III. Károly és III. Ahmed szultán megköti a pozsareváci békét. A béke nyomán a Temesköz, a Szerémség és Belgrád a Habsburgoké lesz, akik Temesi bánság néven külön tartományt szerveznek. A magyar rendek tiltakozása ellenére sem csatolják a vidéket Magyarországhoz, sőt: külön rendelettel megtiltják a magyar nemzetiségű lakosság betelepülését!Pedig hát mégiscsak olyasmi dolgok vannak a Temesi bánságban, mint például Temesvár.Temesvár várát pedig már 1203-ban említi Imre királyunk oklevele.Aztán Károly Róbert egyenesen Temesvárra költözik, olyannyira elege lesz Budából is, az oligarchákból is meg Zách Feliciánból is. Ő építteti fel a régi földvár helyére az új kővárat. S látja az új vár Károly Róbert első feleségének, Máriának s második feleségének, Beatrixnak a halálát is. Aztán volt itt úr Hunyadi János, aki 1443-ban innen vezette seregét a Balkánra. Itt nevelkedett Vitéz János keze alatt a fia, Mátyás.Tüzes trónA várat először székely Dózsa György ostromolta, 1514-ben, s hiába kereste a halált szegény, Petrovics Péter „letaszítja lováról, s eléggé súlyosan megsebesítve elfogja”. Itt, Temesvár alatt végzik ki a parasztkirályt, olyan iszonyúsággal, amely ma is rabul ejti a képzeletet.Az első török ostromot Losonczy István várkapitány visszaverte, majd egy évre rá Ahmed pasa szabad elvonulást ígért a védőknek, akiket aztán a várból kijőve felkoncoltatott, Losonczyt pedig lefejeztette. Ezután 164 évig volt úr itt a török.Csak a már emlegetett pozsareváci béke után került vissza a Habsburghoz. A szabadságharc alatt Bem hiába ostromolta. Végül aztán 1891-ben Ferenc József erre járván megengedte a falak lebontását, merthogy azok akadályozzák a város fejlődését.S vége lett.Nagy kaput csuktak rá az időre, s ő őrködik még a maradék váron s a maradék régi városon. A Hunyadiak várkastélyán, amelyben Temesvár eleste után basák laktak, s ahová 164 éven át a müezzin éneke szűrődött be a harangszó helyett. Őrzi idő úr a Béga-partot, az összebújt, régi házakat, és – egye fene! – őrzi az ortodox székesegyházat is, mert hát mégiscsak inkább egy tucat ortodox székesegyház, mintsem egyetlen, semmit sem gyártó, bezárni való gyárszörnyeteg.S elkezdett már őrizni idő úr egy nem túl szép emlékművet is. Az 1989-es forradalom áldozatainak emlékművét.Arra tényleg nincsen szó, micsoda hatalom, micsoda emberek ellen tört ki az a forradalom.S akár tetszik, akár nem: hogy akkor, éppen akkor és éppen itt kitörhetett, bizony egy magyar református püspök érdeme.Tőkés László az a püspök.Jó lenne, ha ez a tény zárójelbe tenne egynémely politikai vitát. Mert tíz esztendő mégsem lehet elég a teljes felejtésre.Nem én tehetek róla, hogy ami ezután következik, az csupa-csupa nehéz vereség, lemondás és keserűség.Bár, mondják, az igazán nagy bukásokban ott szorong a méltóság is, s egy nemzetet lehetetlenség végképp megtörni, végképp kiirtani, ameddig van méltósága.Hát a méltóságra figyeljünk a sok-sok halál között – s akkor még inkább, ha nem fenyeget halál, csak tengernyi egyforma, hit és nagyszerűség nélküli élet!Borosjenő pusztulásában is szép vára legyen az első állomásunk. Régi vár ez, 1295-ben már említik krónikáink, aztán sokáig a Losonczy-család birtoka lesz. Sok ostrom, sok fejedelem, sok várúr váltja egymást, s így jön el 1658. augusztus 28. Ezen a napon a törökök körülzárják, s ostromolni kezdik Jenő várát. Diószegi Kristóf alkapitány és Újlaky László alispán őrizetére volt akkor bízva az erősség, s a katonák már az első napi ágyúzás után szökdösni kezdtek. Mikor háromszázötvenen maradtak összesen, az ötödik napon a két parancsnok szabad elvonulást kért, s feladta a várat.És elvonultak mind Nagyszalontára. Ott fogatta el II. Rákóczi György fejedelem a tiszteket. Újlakyt azonnal kivégeztette, Diószegit és az egyik német hadnagyot Váradra hurcoltatta, s a váradi piacon vétette fejüket. Végül, hetekkel később, a Debrecen felé menekülő Pataky István porkolábot is elfogták, s nyomban fel is akasztották. Ekkor, az utolsó kivégzéskor mondta a fejedelem: „Tanuljon más is! Az lenne híre, ha nem öletnők az árulókat, mi akaratunkból lett Jenő feladása. Pedig ő miattuk romol Erdély, romlunk mi, romol e darab föld s a magyar nemzet, az áruló ebek miatt!”Hej, barátaim, hányszor mondhatta volna el ezt egy kegyes és nagyszerű fejedelem csak az elmúlt 50 esztendő alatt!Még egy szomorúsága van Jenőnek.A szabadságharc idején e vár is a magyarok kezére került, majd a bukás után a szent emlékezetű Vécsey Károly tábornok, utolsóként kivégzett aradi vértanúnk hadtestének maradványai itt tették le a fegyvert az oroszok előtt. S a falu főterén álló templomba temették el a másik vértanút, Leiningen-Westerburg Károlyt, mígnem visszavitték társaihoz, az aradi emlékmű alá.VilágosVilágos következik a sorban. Kevés rom – s az egyik legnehezebb emlékezet.Van persze története a várnak is. Hoszszú, régi időkről mesélő, amely időkből felrémlik az itt apátságot alapító III. Béla király, II. Dénes fia Dezső világosi várnagy, ki a Basarab havasalföldi vajdától elszenvedett vereség után fegyvert, lovat s ruhát cserélve Károly Róberttel, megmentette annak életét. Volt itt is úr Hunyadi, majd Szilágyi Mihály, bevette Dózsa, utána Szapolyai Istváné lett, a török többször elfoglalta, Erdély fejedelmei többször visszafoglalták. Végül, a Horia-féle felkelés idején, a császáriak rombolták le falait, nehogy a parasztok befészkelhessék magukat.De nem ezért Világosé a legnehezebb emlékezet.Nem.Világosnál folyton fúj a szél – s némaságot hord szét a hazában 1849. augusztus 13. óta.Harminckétezer magyar honvéd némaságát hordja a szél.Harminckétezer magyar honvéd áll fegyelmezetten, és csak zokog, zokog, ahogy csak férfi tud zokogni: befelé, hallhatatlanul.És földre hullanak a szent zászlók, a szent fegyverek, földre hullik a szabadság, egyenesen az orosz lába elé.Harminckétezer magyar férfi és Görgey Artúr éli meg azt a legnémább pillanatot – s a világosi síkon folyton fújó szél.Hát azt mondom, ilyesféle néma méltóságban ordít a megmaradás, ha már nincsen helye máshol ordítani.A feltétel nélküli kapituláció csöndjébe s az Aradon kivégzett mártírok halálába kapaszkodott kétségbeesetten a nemzet, így vészelte át azt, amit ezek nélkül nem is lehetett volna átvészelni.Ezért szent a világosi sík – ezért szent a legnehezebb emlékezet.Solymos vára maradt akkor utolsónak.Büszke vár Solymos vára, rákönyököl a csillogó Marosra, s ha nem látja senki, kedvtelve nézegeti magát benne.A tatárdúlás után épült ide a hetyke vár.Sajnálhatta is Hagymás László főispán, hogy letért I. Ulászló hűségéről, mert a király elvette tőle, s Guthi Országh Mihálynak adományozta. Aztán 1456-ban a Hunyadié lett, mint minden errefelé, tőle pedig fia, Mátyás örökölte, aki viszont Ján Giskra huszita vezérnek adományozta. Nagy áldomást ivott Giskra a vár örömére, aztán, mire kialudta a mámort, a király el is vette tőle. Dózsa jött azután, a magyarul egyetlen szót sem beszélő Prantner György védte tőle összesen tizennégy magyar katonával. A tizennégy magyar katona kizavarta a kapun Prantnert, és felesküdött Dózsa hűségére.Kisvártatva megérkezett a török is a falak alá, s bevette Solymost.Végül aztán 1688-ban felszabadult, azért, hogy megrongálva, elhagyatva rábízhassa magát a sorsra, a hosszú, magányos éjszakákra, egyetlen megmaradt barátjára, a Marosra, a falai között játszó, történetéről semmit sem tudó gyerekekre s a néha idevetődő garabonciásokra, akik megpróbálják látni s újraélni mindazt, ami idefent történt röpke ötszáz esztendő alatt.Rábízta magát Solymos arra a hitre, hogy a történelemkönyvek egyetlen mondata, miszerint „odalett Lippa, Solymos és Jenő” legalább egy gyerekben kíváncsiságot ébreszt évfolyamonként.Legalább egy gyerek garabonciás lesz.Solymos, te büszke, javíthatatlan optimista!Nagyszentmiklós kincseEgy szép napon kapta magát egy ember Nagyszentmiklóson, ásót ragadott, gondolta, meglazítja kicsit a földet a muroknak, aztán kiásta a nagyszentmiklósi kincset. Nem nagy ügy az egész, 23 díszített aranyedény a IX-XI. századból. Vitték is mindjárt az osztrákok, és dugták be a Kunsthistorisches Museumba.A mi emberünk azután is murkot vetett, murkot ásott, a világ meg tele lett a kinccsel, érdeklődők ezrei keresik fel, nézegetik, megcsodálják, eltöprengenek, hogy mi lett volna, ha ők ássák ki – és többnyire fogalmuk sincs, hol van Nagyszentmiklós, s arról sem, ki született ebben a kicsi, elfelejtett falucskában.Pedig aki itt született, híresebb a kincsnél.Aki itt született, a mi hírünket, nevünket öregbítette a nagyvilágban.Úgy hívták: Bartók Béla.És dalolt neki a táj – öreg román és magyar parasztok segítségével.És zene lett a dalból, az öreg román és magyar parasztok dalaiból Bartók Béla segítségével.Nem gondolta akkor az iskola igazgatója, hogy az első négy osztályt itt végző fia a világ kincse lesz egykoron.Az lett.És mégis a miénk maradt.Nem úgy, mint 23 rongyos aranytál.Nohát! Érdemes nekünk állandóan keseregni?(A televíziós sorozat 28. részét ma 15.30 órakor sugározza az m1)