Recesszió az Egyesült Államokban

Elfogyott az amerikai gazdaság iránti bizalom - mondat egy elemző az elmúlt héten és a nyilatkozat hangulata helytálló volt. A sorozatosan az USA gazdasági állapotának gyengülését publikáló hírekre a recesszió ténye helyzete fel a sötét koronát.

2001. 12. 02. 11:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tengerentúlon recesszió jelentkezik és a következő áldozat az Európai Uniós közösség lehet, bár ezt az állatást sokan cáfolni próbálták a múlt héten.

A hónap utolsó öt tőzsdei kereskedési napja az amerikai GDP adat értékének találgatásával telt el, amellett, hogy az eddigi legnagyobb csődök-csődje történt a vállalati szférában. Az Enron fizetésképtelenségét már korábban lehetett tudni, a cég részvényeinek ára napról napra egyre olcsóbb és olcsóbb lett, majd szerdán összedőlt a kártyavár. A kátyúba keveredett céget megmenteni kívánó Dinegy elállt a vételi szándékától, így már szinte semmi sem menthette meg az Enron a totális eróziótól.

Hétfő: A hét első napjában felfelé majd a maradék négy napon folyamatosan lefelé mozgott a magyar tőzsdeindex. A bukdácsolást olyan okokkal magyarázták az elemzők, melyek a magyar parketten kívüli események, így azokra különösebben nagy hatást nem tudtak gyakorolni a hazai szakemberek. A budapesti tőzsde novemberének utolsó hete csendesen a karácsonyi ünnepek előtti határozatlansággal, igen alacsony forgalommal telt el. A hétfő aránylag kiugró emelkedéssel zárult, így a BUX értéke 1,82 pontos növekedést produkálhatott. A folyamatosan erősödő indexre jól hatottak az emelkedő amerikai árfolyamok és az aránylag nyugodt európai hangulat is. Talán csak a Fitch hitelminősítő jelzése volt az egyetlen ami negatívumként jelentkezett a piacokon. A pénzügyi kockázatok besorolására szakosodott cég a legnagyobb japán bankok hosszú és rövid távú osztályzatait visszaminosítette. Budapesten a Ficth döntésére nemigen reagált a piac, annál határozottabban érződött a BorsodChem-TVK etilénszállítási keret megállapodása, mely 2004-től 2013-ig tart. A szerződés szerint a TVK által előállított etilént a BorsodChem alapanyagként használja fel. A két fél 2004-ig meghosszabbította a 2003-ig érvényes etilénszállítási szerződést is. A hír hatására a BorsodChem 2,63 százalékot, a TVK 0,49 százalékot, míg a Mol 4,09 százalékot erősödött. Gyarapodott még a Richter (+1,75 százalék), az OTP (+1,55 százalék) és a Egis (+4,60 százalék) ára is. A kisebb forgalmú papírok közül az Econet, a Synergon, a Danubius és a Phylaxia ára drágult. Vezsteséggel zárt viszont a Matáv (-1,47 százalék) és a kárpótlási jegy (-2,2 százalék) ára.

Kedd: A hét elejei nyugalomhoz viszonyítva megbolydultak a piacok. Mind az európai, mind a tengerentúli tőzsdéken az Egyesült Államok makrogazdasági adataira, valamint az USA gazdaságának állapotát ismertető kiadványok hangvételére figyeltek a befektetők. Miután kiderült, hogy az amerikai bizalom rosszabb a vártnál a pesszimizmus visszafordíthatatlan lett. A tőzsdék kurzusai lefelé szánkáztak. Az amerikai gazdaságkutató Conference Board átfogó fogyasztói bizalmi mutatója a november hónapban 85,3 pontról, 82,2 pontra csökkent, pedig az elemzők növekedést vártak. A magyar tőzsdén már nyitáskor jelentkezett a negatív hangulat mely szinte a teljes kereskedésre rányomta bélyegét. A napközben lassan, majd a New York-i nyitás után fokozatosan zuhanó index végül 1,63 százalékos csökkenéssel fejezte be a napot. A forgalom 7,1 milliárd forintos volt ami azt jelezte, hogy egyes befektetői rétegek a hírek hatására kiszálltak a részvényekből. Az üzleti nap során inkább a kiskapitalizációjú papírokat csipegették, így azok ára alacsony forgalom mellett drágult. A nap sztárja a BIF lett 505 forintos drágulásával, de jól szereplet a Globus (+65 forint) és a Phylaxia (+1 forint) is. A nagyobb forgalmú részvények kevésbé voltak sikeresek, mind a Mol, mind a Matáv ára csökkenéssel zárt. Az olajipari papírok 90 forinttal, míg a távközlési cég részvényei 13 forintot gyengültek. Rossz passzban voltak az OTP-re spekulálók is, a banki papírok ugyan nehezen adták meg magukat, de végül 550 forintot zuhantak.

Szerda: Fellélegzés, vagy pihenő az újabb zuhanások előtt nem lehet tudni milyen elv vezérelte a hét közepének kereskedéseit. A mivel a Federal Reserve által kiadott Beige Book a gazdaság állapotát másfél hónapos szinten elemezve igen negatívan értékeli, ezért a szakértők egy, vagy akár két kamatcsökkentést is beterveztek az idei évre. A kivárók többsége azonban a harmadik negyedéves végleges GDP adattól várták a valós bizonyságot, hogy valóban túlzottan lassul-e az amerikai gazdaság, azaz recesszió van-e. A National Bureau of Economic Research gazadasági elemző központ szerint a tíz év óta első amerikai recesszió márciusban kezdődött. A szakértők szerint a gazdaság teljes körű visszaesésének mértéke alapján ki lehet mondani, hogy recesszióban van az amerikai gazdaság. A jelentés mellett a vállalati hírek is a visszahúzódó gazdasági állapoti értéket jelezték, így vélhetően a bajban lévő energiakereskedelmi cég az Enron ügye is erre vezethető vissza. Budapesten még délután sem lehetett sejteni mekkora „akna” van elrejtve az amerikai tőzsdén. Az Enron-ról sokan tudták, hogy csődközeli szintre jutott, de mindenki a Dinegy cég felvásárlásától várta a kiutat, de szerdán a vevő vételi szándékától elállt, így kitört a botrány. A BÉT-en csendes volt a kereskedés a BUX minimális 0,27 százalékos gyengüléssel zárt. A vezető részvények közül a Mol (-150 forint) és az OTP (-195 forint) gyengült, emelkedett viszont a Matáv (+22 forint) és a Richter (+55 forint) részvények ára.

Csütörtök: Pánikszerű hangulat uralja a világ tőzsdéit, már csak egy nap és kiderül tényleg recesszió van-e az Egyesült Államokban, illetve megkezdődhetnek a találgatások vajon milyen begyűrűző hatásai lesznek a visszaesésnek Európára. A kérdés megválaszolásáig még több mint 24 óra volt, de piacok már a negatív hírt könyvelték el. A Credit Suisse First Boston elemzése úgy jellemezte a helyzetet, hogy enyhe lefolyású lehet az amerikai recesszió. Megkérdezhetük, hogy mit ért enyhe lefolyásnak és akkor jött az általános szöveg. A tengerentúlon jobban kezelték az ügyet bedobták a nagy PR fegyvert Abbey Cohent aki egyből megmagyarázta a szitut. A sztárstratéga szerint nincs baj, a gazdaság gyengül, de gyorsan túljut a nehezén és a következő év már felíveléssel telhet el. A problémát csak abban látta, hogy az Európai Központi Bank rugalmatlan a Fed-hez képest ami sok bajt okozhat még. Cohen szerint vaskalaposak az ECB vezetői kamatügyben. Pesten újból nem történt semmi, sem Enron, sem Cohen nem hatott a hazai börzére. A BUX 0,10 százalékot gyengült amit főként a 25 forinttal 939 forintra visszacsúszó Matáv okozott. A Mol és a Richter ára nem változott, míg az OTP 295 forintot drágult. Javult még az Egis (+95 forint), a Danubius (+45 forint), az IEB (+57 forint) és a Synergon (+17 forint) ára.

Péntek: Két botrányos hír is ledöntötte a piacokat a hónap utolsó kereskedési napján, és mind a kettő a tengerentúlról származott. Az egyik az Enron-csőd európai begyűrűzése, a másik az USA véglegesített harmadik negyedévi siralmas GDP adata. Az amerikai energiaszolgáltatóról kiderült, hogy több nemzetközi, de főképpen európai székhelyű bank finanszírozott a cégnek, így azok most vélhetően veszteséget kénytelenek elkönyvelni, ilyen a brit Abbey National, az ABN Amro, és a National Autralian Bank. Az Enron miatt problémák merülhetnek fel egyes országok energiaellátásával is. A GDP adatok tovább növelték a tengerentúli gazdaságba vetet csalódottságot, az Egyesült Államok hazai össztermékének értéke a pénteken közzétett, felülvizsgált adat szerint 1,1 százalékkal esett vissza, tehát recesszió van. A Deák Ferenc utcában az amerikai hírekre úgy reagáltak a befektetők, hogy a BUX értékét napi mélypontjára húzták le a zárás pillanatában, így az index 1,20 százalékkal gyengülve 7125,20 ponton került ki a teremből. A befektetők továbbra is a kisforgalmú papírokat vásárolták, mondván azokat még fel lehet vásárolni, így spekulatív jellegüknél fogva kedvezőbb kilátással bírnak. A hagyományos vezető részvények közül egy papír sem tudott növekedéssel zárni. A Matáv 21 forintot, a Mol és a Richter 50-50 forintot, az OTP 300 forintot gyengült. A kisebb kapitalizációjú és dráguló papírok közül kiemelendő a Syneron , a Démász, a BorsodChem és az Egis.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.