Sokan pszichológiai okokra hivatkoznak, mások szerint viszont a kiskereskedelemben szokásos forgalomnövekedés hatásai érvényesülnek. A karácsonyi vásárlásokra elköltött pénzekből szinte az összes iparág részesül.
Élénkülés, komolyabb vevői oldal erősödés – ezekkel a szavakkal lehet illetni a múlt heti magyar tőzsdei eseményeket. A MOL új stratégiája, a Matáv felértékelése és még néhány hír és információ mind, mind a BUX 8000 pont fölé emelkedését segítette.
Hétfő:
Kamatcsökkentést vártak az elemzők a hét első napján, így a részvények árfolyama a jóslatok következtében erős dráguláson esett át. A tőzsde forgalma majdnem elérte a 10 milliárd forintot. Az elmaradt kamatvágás hatása drasztikus változást ejtett a BUX kurzusán, a tőzsdemutató az utolsó félórában meredek kunkort leírva 8019,81 ponton zárt, ami 1,11 százalékos erősödésnek felet meg. A vezető részvények a 0,97 százalékkal csökkenő OTP kivételével drágultak, a nap nyertese, egyben a BUX legerősebb húzópapírja a 3,28 százalékos drágulást produkáló Matáv volt. Emelkedett még a MOL (+0,74 százalék), a Richter (+1,41 százalék).
A blue chipek mellett néhány kiskapitalizációjú papír is drágult, ezek közül kiemelendő a TVK (+0,34 százalék), az Antenna Hungária (+0,44 százalék) és az Egis (+5,53 százalék). Az MTI-ECO elemzői szerint a Matáv jelentős, a 894 forintot is elérő napközbeni erősödése a Morgan Stanley felminősítésének volt köszönhető. Az elemző a MOL-ról elmondta, hogy az olajipari társaság zártkörű részvénykibocsátása, a Slovnaftban való részesedésének növelése hosszú távon jó hír, de rövid távon nem annyira kedvező. A brókerek az OTP részvények trenddel szembeni mozgását azzal magyarázták, hogy a banki papírok az elmúlt hetek egyik nagy nyertesei voltak, így nem volt csoda a korrekciós elmozdulás.
Kedd:
Profitrealizálás törte meg a hétfői emelkedést, a BUX többszöri emelkedési próbálkozás után sem tudott a pozitív oldalon landolni, így a magyar tőzsde kurzusa ugyan 8000 pont felett, de 17,13 csökkenéssel zárta a hét második kereskedési napját. A forgalom megegyezett az előző napon produkált 9,9 milliárd forintos szinttel, de a részvények ezúttal nem emelkedéssel zártak. Ez alól a vezető részvények között a MOL volt kivétel, az olajipari papír részvényeit azért vették, mivel a cég saját korábban is részvényeket vásárolt, így a spekulánsok továbbra is bíznak a papírok erősödésében.
Elemzők szerint, viszont a Slovnaft-ban történt változások és a hároméves stratégia okozta a vásárlói optimizmust, mely a MOL részvények árfolyamát a BUX csökkenő tendenciájával szembe állította. Az index gyengülését azonban még az olajipari részvények sem tudták meggátolni, mivel olyan vezető papírok gyengültek, melyek komoly szerepet kaptak a BUX-ban, ilyen volt az 1,28 százalékkal gyengülő OTP, a 0,64 százalékkal csökkenő Richter, és a 0,45 százalékkal leértékelődő Matáv. A korábbi nap egyik nyertese az Egis végül komoly forgalom mellett 5,21 százalékkal gyengült. Hasonlóan az Egis-hez lefelé korrigált a TVK, az Antenna Hungária és az áramszolgáltató szektor részvények.
Szerda:
Teljesen átalakult a piac a hét közepén, a BUX árfolyamát azok a vélemények erősítették, melyek a „Mikulás-hossz-ról” (évvégi emelkedés) szóltak. A tőzsde index csökkenő – 7,5 milliárd forintos – forgalom mellett 8022,85 ponton zárt, ami negyedszázalékos növekedésnek felelet meg. A vezető részvények megosztottak voltak, a Matáv és a MOL drágult, míg az OTP és a Richter gyengült. Elemzők az OTP részvényeinek csökkenését azzal magyarázták, hogy a befektetők a hétvégén lejáró romániai BCR tenderen való részvételtől ódzkodtak. Szakértők szerint, ha az OTP újból megpróbálná a romániai bankot megvenni az a részvényeseknek nem biztos, hogy tetszene, de az ismert, hogy a magyar bank stratégiájában a szerepel a román terjeszkedés. A tőzsdén mindazonáltal az OTP 0,09 százalékkal, a Richter 1,89 százalékkal gyengült.
A Matáv napközben átlépte a 900 forintos határt is, de ezen a szinten beindultak a jó előre beépített programozott eladási megbízások, amik a távközlési részvények árát a küszöb alá tolták. A Matáv végül 3,2 milliárd forintos forgalom mellett 2,16 százalékos emelkedéssel zárta a napot. A MOL részvényeit még mindig a sajátrészvény vásárlásban bízó befektetők éltették, de nem elhanyagolandó az az információ sem, hogy az olajipari cég elnök-vezérigazgatója Hernádi Zsolt azt nyilatkozta, hogy esetleg a készek a Beopetrol privatizációs tenderén is résztvenni. Az MTI-ECO által megkérdezett elemzők az Inter-Európa Bank (IEB) papírjainak 8,08 százalékos drágulására hívták fel a figyelmet. Korábban már több pletyka is napvilágra kerül, mely szerint a CIB Bank lehet az IEB vevője ezért a piac erőteljes vételi hullámmal reagált a meg nem erősített hírre. A kisebb forgalmú papírok közül érdemes volt még kiemelni az Egis (-0,74 százalék), az Antenna Hungária (+4,49 százalék) és a BorsodChem (+0,58 százalék) részvényeket.
Csütörtök:
A Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX 31,53 pontos csökkenéssel, 7.991,32 ponton zárt csütörtökön. Az európai csakúgy, mint magyar tőzsdén a tengerentúli amerikai hálaadás ünnep miatti zárva tartás érződött. A korábbi napokban tapasztalt Wall Street-i emelkedések után a befektetők iránytalanul bolyongtak a parketteken. A BÉT-en az 5,5 milliárd forintra csökkenő forgalom jelezte a legjobban, hogy néhány komoly piaci szereplő (befektető) nem jelent meg a kereskedés során. A vezető részvények a MOL kivételével gyengültek. Az olajipari papírok 1,34 százalékkal erősödve 5675 forinton fejezték be a kereskedést. A BUX gyengülését segítette elő a 0,78 százalékot gyengülő Matáv, a 0,77 százalékkal lassuló Richter, valamint a továbbra is profit realizálás áldozatává vált, így 1,3 százalékos csökkentést elszenvedő OTP. A kisebb forgalmat produkáló részvények sorából az Egis követte a Richter és 0,71 százalékkal értékelődött le, hasonlóan olcsóbb lett a TVK (-1,26 százalék).
A dráguló papírok között volt az elmúlt hónapok egyik nagy spekulációs célpontja a BorsodChem (+0,38 százalék), valamint a napokban élénkülő kereslet miatt megugró Antenna Hungária (-4,1 százalék). Szakértők szerint a Forrás Rt-be apportált cégek túlárazottak, így a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (TEBÉSZ) az ÁPV Rt-vel kíván tárgyalni a cégek bekerülési áráról, ezt jelezte a kárpótlási jegyek árfolyamának komoly 830 forintra történő emelkedése is.
Péntek:
A hét utolsó budapesti tőzsdei kereskedésén a BUX kurzusa és a forgalom tovább csökkent. A befektetők részben az amerikai félnapos nyitva tartás, másrészt a következő hét bizonytalan kimenetele miatt kezdtek eladni. Sokan úgy vélik, hogy a nemzetközi tőzsdei növekedések megállnak, mivel a geopolitikai helyzet egyre élesebb, a nyersolaj ára pénteken tovább drágult, miután Kenyát terrortámadás érte. A BUX 46,46 ponttal 7944,86 ponton fejezte be a kereskedés. A vezető részvények közül ezúttal a Richter volt kivétel, a gyógyszergyári papír 1,94 százalékkal ára drágult. Szakértők szerint korábban egy komolyabb méretű Richter papír került a parkettra amit vélhetően az amerikai ünnep miatt további eladás nem követett. A vesztesek között viszont ezúttal ott volt a MOL (-2,38 százalék), a Matáv (-0,45 százalék), az OTP (-1,32 százalék). Az OTP Bank tőzsdezárás után közölte, hogy nem áll szándékában indulni a romániai BCR tenderen. A társaság érdeklődik más román akvizíciók iránt, de a korábban sikertelennek nyilvánított és újabb privatizációs tenderre kiírt BCR-re nem jelentkezik sem önállóan, sem konzorciumban vevőként.
Kiderült, eddig a napig illik boldog újévet kívánni