Gödöllői kerti séták a csend színeivel

AnGödöllői Új Művészet Közalapítnvány megint hallatta a hangját, namikor egy tavaly őszi antológiánban és az azt kísérő kamarakiállításkor a kertet jelölte meg témának. Tudván tudta, hogy e mitikus hely, amelyben a valóságos kert és lugas éppúgy benne foglaltatik, mint a lélek csöndje, századokra visszamenően meghatározta egy-egy művész vagy alkotó közösség kitárulkozását. Hiszen a képzőművészet, akárcsak bármely más művészeti ágat egybegyűjtő tartomány, a muzsika kertje is.
Szín, hangulat, forma, s az általuk bennünk zenévé formálódó csönd nagyon is közelebb visz ahhoz, hogy teremtményeink gyümölcsét valódi szimfóniának lássuk. Igen, lássuk, hiszen a nagyzenekar, a természet – a virgonc tavasz és az elmúlást-búcsúzást sugalló ősz – hangszereit: a harsogó zöldeket, bágyadt sárgákat, melankolikus barnákat és a megannyi ózontiszta kéket csaknem zeneszerszámként szólaltatja meg.
Hogy ezt a – más csoportosulásoknál alig észlelhető – harmóniát mi teremtette meg a gödöllőiek között, csak sejteni lehet. A szakma szeretetén túl egymás megbecsülése is. Így a különbözőségek – az egyéni arcéllel bíró karakterek – nem olvadnak egymásba, összhatásukban mégis egy ma már fehér hollónak számító egység hatását adják. Ha ez – irányítója az erkölcs, megjelenési formája a mívesség – maga a gödöllői kozmosz, ám legyen!
De a hajdani híres szecesszióból nem tudott annyi öröm idesugározni, amit itt föl ne dolgoztak volna. Micsoda kert flórája világosította (virágosította?) meg a gödöllőieket, hogy a rég múlt tujáit és metszett arcú, artisztikus (madár)angyalait, vagyis a földet és az eget – eme jegyben foghatott kezet a festő-grafikus Bráda Tibor a keramikus Kun Évával – össze tudták békíteni? Égi-e az a palota, netán csupán a valóság tündéri mása, amely Gyulai Líviusz századok harmatától édes kutyafogatát éppúgy falai közé fogadja, mint Bódis Erzsébet égbe nyújtózkodó, különösen szép virágkápolnáját? Mert ha a zsúfolt motívumú, sötét hálóival érzékien magához húzó litográfia (Romantikus lap, kutyafogattal I.) a fenséges úri kert diadalmának a megtestesítője, a föltehetően textilvázlatnak készült, ám önálló akvarellként is megálló Vad szegfű a szegény-szabadság szimbóluma.

Müller Magdolna organikus kőedényei-kővázái (Organikus formák), melyek láttán a női testnek szinte minden domborulata megdicsőül, rokonok-e Vilhelm Károly vastag festékrétegekben tobzódó, kék-zöld-fehér – fogható, tapintható – érzelemhullámaival? Ha az Organikus formák egyike-másika sugárzik, rejtett üzenetet közöl, akkor a Tavaszi kép elementáris erővel tudatosítja bennünk: ezért a virágzásért, buja kerti ünnepélyért érdemes élni.
Deák Ilona átszellemült, a sötétnek is ragyogást adó olajfestménye (Séta az erdőben) éppúgy egy hangulat, benső remegésű érzésvilág kifejezője, mint ahogyan Smetana Ágnes opálfényű, sejtelmes, zöld-kék szecessziós virágokkal sokkoló, egyúttal megnyugtató olvasztott üvegreliefje (Próbálkozásom). Ez utóbbi különleges kerti oltárnak is nevezhető. Ez az érzésvilág fogalmazódik meg Szuppán Irén Hangulat című textil faliképén is; méghozzá a vertikális, több vonalsávú osztódás felhővonulatainak átsuhanásával (igen érdekes a rajzos, piros-fekete, néha fejjel lefelé is álló egyszerű virágok leheletnyi üzenete).
Remsey Flóra érzékeny lelke mint képmetafora költözött több lábon nyugvó M betűjébe, ebbe a különlegesen vibráló kertbe, melyben a szitakötő és a pillangó ugyancsak jelkép értékű lelki tartalmak kifejezői. F. Orosz Sára Napörvény sorozata, abból is a Még csípős a reggel, valaminő kozmikus álomból való ébredés megtestesítője – három örömállomás formájában zajlik ez. Farkas Éva gobelinje (Üzenet a múltból) ennél jóval rejtőzködőbb, finom munka: a természet őrizte emberarc sajátságosan rögzül benne.
Katona Szabó Erzsébet zöld-kék izzású tengere (Eső áztatta franciakert), ez az applikált, kollázstechnikával készült bőr tájkép, egymásba épült, egymásból nyíló boltozataival és síkjaival maga a természet apoteózisa. S legkivált az ökonomikusnak is mondható szerkesztésé és technikáé. Orosz István szellemes Liszt-maszkjába (TivoLiszt) beköltözött az építészet mint fauna, mint erdő, mint nyüzsgő lét. A grafika attól lebilincselő, hogy a legtudatosabb mesterségbeli fogásai úgy hatnak, mintha a véletlen hozta volna össze őket. És hogy Orosz István nem csupán képköltő, hanem igen komoly versköltő is, az a Kert című antológiából mindennél jobban kitetszik. Erősíti, színezi Nagy Gáspár lírahangját, és költeménye mégis külön világ.
E kamarakiállítás méltó folytatása annak, amit a Gödöllői Iskola nagyjai – Körösfői-Kriechsék és Nagy Sándorék, Undi Mariskáék és Remsey Jenőék – a szecesszió gyönyörű korában itt műveltek.
(Elhangzott a Kert című antológia
és kamarakiállítás gödöllői bemutatóján.)