Putyin álláspontja szerint az ENSZ munkájával sok a probléma, de egyelőre nincs jobb megoldás. „A blokkokra épülő viselkedés, amely eleve konfrontációra van programozva, ma már kétségtelenül anakronizmus, amelynek nincs értelme" – fogalmazott az orosz államfő.

Kifejtette, hogy a világban már kialakult a tényleges multipolaritás, ami szerinte a nyugati hegemónia megőrzésére irányuló kísérletek közvetlen következménye. Putyin úgy vélte, a külpolitikai tér ma demokratikus, amelyben bármilyen döntés csak olyan megállapodások alapján lehetséges, amelyek mindenki vagy a többség számára elfogadhatók, ellenkező esetben életképtelenek.
A magasdiplomácia művészetének visszatérését jósolta, egy olyan világban, amelyben az új szövetségek nem hierarchikus úton jönnek létre, és ahol a világ többségének kisebbségnek való alávetése helyébe a multilateralizmus lép.
Úgy vélte, „a nyugati establishment megtéveszti polgárait", amivel feszültséget kelt, a nyugat-európai országokban növekszik az elégedetlenség a kormányzó elit iránt. Szerinte egyes országokban megpróbálják betiltani a megerősödött ellenzéket, de a demokratikus eljárásokat „nem lehet vég nélkül komédiává alakítani".
Putyin komoly üzenetet küldött a magyaroknak
Megjegyezte, hogy Európa megpróbálja kijavítani az „épületén" keletkezett repedéseket, de a perifériára szorul és az ellenőrizetlen migráció „belülről rágja szét".
Európában most egyre nagyobb teret nyernek a nemzeti orientációjú politikai erők. Franciaországban (…) és Németországban is. Magyarország Orbán Viktor vezetésével természetesen már régóta ilyen álláspontot képvisel (...) Ha ezek az erők Európában továbbra is erősödnek, akkor Európa újjá fog születni
– mondta.
Kérdésre válaszolva közölte: nem követi Magyarország belpolitikai eseményeit, de úgy gondolja, hogy a magyarok többsége magyar akar maradni, és támogatni fogja Orbánt.
Ha nem akarnak magyarnak maradni, akkor támogassák Ursula von der Leyent (az Európai Bizottság elnökét), de akkor Ursula von der Leyenek lesznek
– fogalmazott.