Szoboszlai miatt kezdték ki Slotot: Amorim ezt nem úszná meg!

Ahogyan arra számítani lehetett, véget ért a Liverpool sikerszériája, egymás után két vereséget is elszenvedtek Szoboszlai Dominikék. Nem véletlen, hogy sok kritika éri most a Vörösöket, a Galatasaray elleni kudarc után például a Manchester United legendája, Wayne Rooney is elmondta, szerinte miben hibázott Arne Slot.

2025. 10. 03. 5:57
Mostanában nem jöttek be Arne Slot számításai Fotó: ANADOLU/ABDULHAMID HOSBAS
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Liverpool a tizenegyesekkel elveszített Angol Szuperkupától eltekintve sorra nyerte a mérkőzéseit az idényben, ám a sikerek mellé meggyőző teljesítmény nem társult. Arne Slot csapata többször is hajrágóllal húzott be egy-egy meccset, és várható volt, hogy egyszer elfogy a lendülete – vagy mondhatjuk úgy is, hogy a szerencséje.

Sokak szerint Slot rossz pozícióban játszatja Szoboszlait
Sokak szerint Slot rossz pozícióban játszatja Szoboszlait Fotó: PA Wire/Adam Davy

Ez így is lett. A Crystal Palace elleni bajnokin ugyan úgy tűnt, a megszokott forgatókönyv szerint zajlik le a találkozó, ugyanis Federico Chiesa a 87. percben egyenlített, aztán a liverpooliak mehettek előre a győztes gólért, amelyet azonban végül nem ők, hanem a hazaiak szereztek meg a hosszabbításban, így 2-1-re legyőzték a címvédőt.

Szoboszlai jobbhátvédként kezdett

És ez még csak a kezdet, mert a Vörösök problémái a Galatasaray elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen is kiütköztek. Alisson nagy védéseire is szükségük volt az angoloknak, hogy meccsben maradjanak, borzalmas produkciójukkal az egygólos hátrányt sem tudták ledolgozni, és zsinórban másodszor is, ezúttal 1-0-ra kikaptak.

Ez alkalommal Arne Slot vezetőedző meglepőt húzott, Mohamed Szalah kikerült a kezdőből. Az egyiptomi szélsőt egy jobbhátvéd, Jeremie Frimpong helyettesítette, és bár a másik jobbhátvéd, Conor Bradley is bevethető lett volna, a menedzser mégis Szoboszlai Dominiket jelölte ki a posztra. Ez pedig sokak szerint rossz döntés volt. A magyar játékos tizenegyest hozott össze a törököknek, és küszködős meccse volt, míg végül Slot cseréi után, bő egy órányi játékot követően visszatérhetett a jól megszokott helyére, a középpályára.

Shearer és Rooney sem értik Slot döntéseit

Korábban az angol futball legendája, Alan Shearer mondta el azon véleményét, hogy Slot hibázott, amikor összeállította a kezdőcsapatot, nem kellett volna Szoboszlait jobbhátvédként, Frimpongot pedig szélsőként bevetnie. A Manchester United egykori klasszisa, Wayne Rooney is hasonlóan látja a helyzetet.

– A Liverpool nagyon gyenge volt. Vesztésre állt, de még sok idő volt hátra, és nekem úgy tűnt, mintha Slot egyszerűen csak minden támadó játékost pályára küldött volna, és azt mondta volna nekik, hogy oldják meg valahogy. Ez aggasztó. És aztán még rosszabb helyzetbe kerülhetett volna a Liverpool, mert a játékosok rengetegszer eladták hátul a labdát, ezt kontrák követték, és még Alisson is megsérült.

Úgy hiszem, hogy amikor valaki megnyeri a bajnokságot, mint azt Arne Slot tette a Liverpoollal az előző idényben, akkor néhány döntést hajlamosak elnézni neki. Például azt, hogy egy középpályást játszat jobbhátvédként, a jobbhátvédet pedig szélsőként. Szerintem ha Amorim csinálta volna ezt a Manchester Unitednél, darabokra szednék.

 

Ha nem is akar, Slotnak rotálnia kell

Slot magyarázata szerint nem volt sok választási lehetősége a kezdőcsapat kijelölésénél.

– Ahogy azt önök is látják, illetve már sokszor el is magyaráztam, van néhány játékosunk, akik kihagyták az előszezont, ezért egyszerűen nem lehet őket minden egyes meccsen játszatni. Vagyis lehetne, persze, de akkor megnő a sérülések kockázata. Egyre többször történik ez meg, mert a követelmények folyamatosan nőnek, és ezekre a játékosokat is fel kell készíteni. Ez nem azt jelenti, hogy mindig rotálni akarnék, de néha muszáj, mert a játékosok nincsenek olyan állapotban, hogy hét-nyolc napon belül háromszor kilencven percre pályára küldjem őket. Nagyon tetszik a keretem, de nincs huszonöt-huszonhat játékosunk, szóval ha sérülés miatt kiesnek ketten-négyen, akkor tizenöten-tizenhatan maradnak, Riót (Ngumoha – a szerk.) és Treyt (Nyoni) is beleértve, és nekik szinte minden percet végig kellene játszaniuk. Ez bonyolulttá tenné a helyzetet.

Ez egy közösen meghozott döntés volt, és én kiállok mellette, mert ha huszonöt főből állna a keret, azt nagyon nehéz lenne kezelni. Viszont a kisebb keretnek az az ára, hogy mivel Hugónak (Ekitiké), Alexnek (Isak), Conornak (Bradley) és (Alexis) Mac Allisternek nem olyan előszezonja volt, mint amire egy játékosnak szüksége lenne, így nem tudom őket mindig pályára küldeni

– szögezte le a holland menedzser.

 

 

Ki lesz a BL-győztes Budapesten?
Minden Bajnokok Ligája-játéknap ünnepnap a futball szerelmeseinek. A sorozat történetében először Budapesten emelheti majd magasba a trófeát a végső győztes csapatkapitány. A labdarúgó BL nemcsak a gólokról és a látványos csatákról szól, hanem az izgalomról és a fogadásokról is. Érdemes követni, és akár megtenni a tippjeinket is!
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.