Szoboszlai Dominik az idény eddigi részében sokszor játszott jobb oldali védőt a Liverpool csapatában, de azt lehetett gondolni, hogy leginkább Jeremie Frimpong – és Conor Bradley – sérülése miatt. A holland játékos visszatérése óta először a Galatasaray elleni BL-mérkőzésen számított egyértelműen jobbhátvédként Szoboszlaira Arne Slot, míg a Leverkusenből érkezett futballista kedd este előtte helyezkedett el. Slot ezt utólag azzal indokolta, hogy Mohamed Szalah pihenőt kapott, és így Frimpongot tartotta a legalkalmasabbnak a jobbszélső pozícióra. A Chelsea és az Everton csapatában is megfordult Pat Nevin, valamint a Premier League-gólrekorder Alan Shearer szerint azonban ez a választás hiba volt – és ezt csak részben indokolták meg azzal, hogy Szoboszlai ezen a poszton futballozva hozta össze az isztambuli mérkőzést eldöntő tizenegyest.

– Nem volt jó döntés, hogy Szoboszlai kezdett jobbhátvédként, és nem Frimpong. Így rövid időn belül kétszer is sikerrel támadták le, a sebességben is alulmaradt, és egy tizenegyest is kiharcoltak ellene – nyilatkozta Nevin Szoboszlairól, akinek az eszén Baris Alper Yilmaz járt túl többször is.
Shearer szerint aggasztó, hogy Szoboszlai Frimpongot pótolja
A Szoboszlai ellen megítélt büntetőt jogosnak gondoló Shearer úgy véli, ha már a Liverpool nyáron mintegy 30 millió fontot utalt a Leverkusennek Trent Alexander-Arnold helyettesítésére, akkor nem árt alkalmazni is a tervet.
– Rengeteg pénzt fizettek ki Frimpongért, mint jobbhátvédért, noha Bradley személyében egy tehetséges játékos is van a posztra. Mégis egy középpályás játszik jobb oldali védőt.
Szoboszlai valószínűleg a legjobb helyettes jobbhátvéd pozícióban, de kétségtelen, hogy aggodalomra ad okot, hogy Slot nem az eredeti helyén számít a hollandra
– mondta kedd este Shearer. – Ez azt mutatja, hogy Slot nem érzi magát kényelemben. Még mindig próbálja megtalálni az egyensúlyt és visszatérni a tavalyi idény szintjére.
A Premier League-ben éllovas Liverpool legközelebb szombaton, a legutóbbi három bajnokiján mindössze egyetlen pontot gyűjtő Chelsea ellen lép pályára a londoni Stamford Bridge-en.